DR. RÉPÁSSY RÓBERT, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Szeretném önöket tájékoztatni, hogy a Törvényalkotási bizottság csütörtöki ülésén, tehát március 30-i ülésén 27 igen szavazattal, 7 nem ellenében, tartózkodás nélkül összegző módosító javaslatot fogadott el, és kérem a magam részéről is a bizottság nevében, hogy a tisztelt Ház fogadja el az összegző módosító javaslatot, valamint a törvényjavaslatot is szavazza meg. Köszönöm szépen a figyelmet.

Forrás: parlament.hu