PÁNCZÉL KÁROLY (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Köszönöm szépen a válaszát. Valóban, ha csak a 2015-ös évet megvizsgáljuk, azt látjuk, hogy a Soros-hálózat által finanszírozott szervezetek mintegy 1,2 milliárd forintot kaptak, és ez volt az a pénz, amelyből folyamatosan támadták Magyarországot, Magyarország bevándorláspolitikáját, s nemcsak itthon, hanem Brüsszelben, illetve az Európai Unió más fórumain vagy Európa más országaiban a sajtóban igyekeztek Magyarországot befeketíteni.
Két héttel ezelőtt azon a napon, amikor ügynökszervezetek Magyarországon tüntetést szerveztek, az egyik honlap tizennyolcszor tudósított erről az eseményről, kvázi mozgósított ezekre az eseményekre, úgyhogy jól látszik, hogy ezen spontánnak és civilnek hazudott demonstrációk mögött Soros úr birodalma áll. Ezzel egyébként kárt okoz, hiszen a normális civil szervezeteket is befeketíti ez a tény. Köszönöm szépen államtitkár úr válaszát. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés