DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Ahogy ön is idézte, a kormány számára fontos népegészségügyi prioritás, a népbetegségek megelőzésének kiemelt területe, hogy a daganatos halálozások csökkenjenek Magyarországon. Azt hiszem, min­den jóérzésű ember ebben egyetért.

Fontosak a már kiépült szűrővizsgálatok is, így a 45 és 65 év közötti nők esetében a kétévenkénti emlőszűrés, illetőleg a 25-65 év közötti nők esetében a háromévenkénti megismételt méhnyak-szűrő­vizs­gá­lat. Azt hiszem, mind a kettő esetében fontos az elővigyázatosság.

Mindezek mellett már évek óta folyik az előkészítése a vastag- és végbél-szűrővizsgálatoknak. Itt különböző megyékben voltak kísérleti projektek, de most indul el a nagy országos szűrővizsgálat ezekkel kapcsolatban is; nyilván az előző évek tanulságai kapcsán az egyik egy megyében, a másik három megyében zajlott. Évente sajnálatos módon 5 ezer fő veszíti el az életét vastag- és végbélrák következtében, és 10 ezer új megbetegedést regisztrálnak Magyarországon. A kutatások jó része szerint ez a második leggyakoribb rákos halálok Magyarországon.

Ezért indult el 2017-ben a szűrés kétévenkénti vastag- és végbélszűrés formájában, ahogy azt a kép­vi­selő asszony is említette. Ez egy jelentős fejlesztés a hazai alapellátás, a hazai egészségügy és hazai népegészségügyi programok szempontjából is. Ahogy már elhangzott, 50 és 70 év közöttiek vehetnek részt ezeken a szűrővizsgálatokon.

Eddig a háziorvosokon keresztüli vizsgálatok történtek, és a későbbiekben is így lesz. A háziorvosok részvétele önkéntes, 2624 háziorvosi praxis csatlakozott önként, ez a háziorvosok 51,63 százaléka, tehát a háziorvosok többsége már önként csatlakozott ehhez, és elvégzi ezeket a vizsgálatokat. A későbbiekben, ha ez a projekt lezárul, beépül az egészségügyi alapellátás által végzendő feladatok közé a vastag- és végbélszűrés. De a minél nagyobb részvételre kommunikációs kampánnyal, nyomtatott, elek­tro­nikus tájékoztatókkal, sajtóközleményekkel, mé­dia­megjelenésekkel, lakossági fórumokkal, sajtó­nyilvános eseményekkel kívánunk buzdítani.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

(12.20)

Forrás: parlament.hu