MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Természetesen ezt a választ nem lehet elfogadni, már csak azért sem, mert ön is pontosan tudja, és mindannyian pontosan tudjuk, akik foglalkoztak a témával, hogy akár a levéltár tekintetében, akár a Nemzeti Emlékezet Bizottság tekintetében minden, amihez a kutatók egyáltalán hozzáférhetnek, az erősen anonimizált, cenzúrázott, komplett lapok, kartonok hiányoznak onnan, úgyhogy a teljes nyilvánosságról már nem beszélhetünk.
Az önök antikommunizmusát egyébként tökéletesen jellemzi az, hogy a napokban egy újabb botrány világított rá erre, konkrétan az Ökumenikus Segélyszervezet volt vezetőjének munkássága tekintetében ‑ Lehel Lászlóról van szó ‑, aki természetesen mindent tagadott, majd aztán bevallotta, hogy III/III-as volt valójában, és Magyarország legnagyobb segélyszervezetének vezetője lehetett, 27 évvel a rendszerváltás után. Na, ez a probléma!
De ugyanúgy probléma az is, hogy soha senkiről semmi nem deríthető ki. Ha például rólunk, bármelyikünkről valaki is szeretne bármit megtudni, akkor derülne ki, hogy mennyire nem nyilvános. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés