SCHMUCK ERZSÉBET (LMP): Nem tudom elfogadni az államtitkár úr válaszát. Amennyiben a kormánynak fontos lenne a nemzeti éghajlatváltozási stratégia, akkor Párizs után legalább múlt év tavaszán idehozták volna a stratégia megújított változatát, és már egy éve dolgozhatott volna az ország azon, hogy az alkalmazkodási feladatokat teljesítse. Ezzel szemben mi történt? Benyújtotta a kormány. Az is előfordulhat, hogy majd újra vissza fogja vonni, de most a tavaszi időszakban sem tárgyaltuk meg.

Könnyű azt mondani a kormánynak, hogy mi már ebből két feladatot, két célt teljesítettünk, az egyik a szén-dioxid-kibocsátás, de nagyon jól tudjuk, hogy Magyarországon azért csökkent a szén-dioxid-kibocsátás, azért teljesítettük a kiotói célkitűzéseket, mert Magyarországon a kilencvenes években összeomlott az ipar.

Azt is cáfolni lehet, hogy a megújulók terén sem teljesítettük az elvárásokat, sőt a lakosság energiahatékonysággal összefüggő feladataiban sem. (Sic!) Várjuk, hogy mielőbb az Országgyűlés elé kerüljön a tervezet.

(16.00)

Forrás: parlament.hu