ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretettel köszöntöm valamennyiüket. Megkérem, foglalják el helyüket, és ellenőrizzék, hogy a kártyáikat megfelelően elhelyezték-e a szavazógépben. Határozathozatalok következnek.
Soron következik a tájékoztató az Állami Számvevőszék 2016. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről az Országgyűlés részére című beszámoló elfogadásáról szóló H/15541. számú határozati javaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a határozati javaslat benyújtott szövegéről határozunk.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a H/15541. számú határozati javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a határozati javaslatot 130 igen szavazattal, 61 nem ellenében és 1 tartózkodó szavazattal elfogadta.
Soron következik a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló T/14967. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/14967/23. számon, összegző jelentését pedig T/14967/24. számon terjesztette elő. Tájékoztatom önöket, hogy a házszabály 48. § (4) bekezdése alapján a Jobbik képviselőcsoportja a 16., 18. és 8. számú, az LMP képviselőcsoportja pedig a 2. számú módosító javaslat fenntartását indítványozta. Először ezekről határozunk.
A 8. számú módosító javaslat Szávay István és képviselőtársai indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 25 igen szavazattal, 168 nem ellenében, 1 tartózkodó szavazattal nem tartotta fenn.
A 2. számú módosító javaslat Szél Bernadett és Hadházy Ákos indítványa. Ennek elfogadása magában foglalja a 16. számú, ugyanakkor kizárja a 18. számú módosító javaslatot. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 64 igen szavazattal, 129 nem ellenében és 1 tartózkodó szavazattal nem tartotta fenn.
A 16. számú módosító javaslat Szávay István és képviselőtársai indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 30 igen szavazattal, 163 nem ellenében és 1 tartózkodó szavazattal nem tartotta fenn.
A 18. számú módosító javaslat is Szávay István és Gyöngyösi Márton indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 25 igen szavazattal, 169 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem tartotta fenn.
Mivel az Országgyűlés módosító javaslatot nem tartott fenn, most az összegző módosító javaslatról döntünk. Tájékoztatom önöket, hogy a házszabály 48. § (2) bekezdése alapján a Fidesz képviselőcsoportja a T/14967/23. számú összegző módosító javaslat 2. pontjáról külön szavazást kezdeményezett. Először erről döntünk, majd ezt követően határozunk az összegző módosító javaslat további pontjairól.
Az összegző módosító javaslat 2. pontjában a bizottság a törvényjavaslat 1. § (4) bekezdésének új d) ponttal történő kiegészítését javasolja. A Fidesz kérésére külön döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az összegző módosító javaslat 2. pontját. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosítójavaslat-pontot 154 igen szavazattal, 40 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Most az összegző módosító javaslat további pontjairól határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/14967/23. számú összegző módosító javaslatának további pontjait. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat további pontjait 130 igen szavazattal, 35 nem ellenében és 29 tartózkodó szavazattal elfogadta.
Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/14967/28. számú egységes javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslatot 130 igen szavazattal, 44 nem ellenében és 24 tartózkodó szavazattal elfogadta.
(Szabó Timea megpróbál átadni Orbán Viktornak egy több méter hosszúságú leporellót, amelyet Orbán Viktor nem vesz át, majd ezután a képviselőnő kiteríti azt az ülésterem közepén. ‑ Zaj, közbeszólások. ‑ Szabó Timea: Ez nem a Soros, ez a vidéki nagycsaládos-szervezetek...)
(12.10)
Soron következik a büntetőeljárásról… (Szabó Timeának:) Képviselő asszony, nem tudom, tudja-e, hogy szavazás közben vagyunk, ennek megfelelően nemcsak előre be nem jelentett szemléltetést alkalmaz, hanem a szavazás rendjét is megzavarja. Ennek megfelelően fogom majd a házelnök urat tájékoztatni. Kérem, hogy fejezze be ezt a tevékenységét! (Szabó Timea: Nyugodtan folytathatják a szavazást!)
Soron következik a büntetőeljárásról szóló T/13972. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/13972/36., összegző jelentését pedig T/13972/37. számon terjesztette elő.
Tájékoztatom önöket, hogy a házszabály 48. § (4) bekezdése alapján az LMP képviselőcsoportja a 13., 14. és 16., a Jobbik képviselőcsoportja a 22., 23. és 25., az MSZP képviselőcsoportja pedig az 5., 6. és 7. számú módosító javaslatok fenntartását indítványozta. Először ezekről határozunk.
A 13. számú módosító javaslat Szél Bernadett indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 64 igen szavazattal, 130 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem tartotta fenn.
A 14. számú módosító javaslat is Szél Bernadett indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 64 igen szavazattal, 128 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem tartotta fenn.
A 16. számú módosító javaslat is Szél Bernadett indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 64 igen szavazattal, 129 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem tartotta fenn.
A 22. számú módosító javaslat Staudt Gábor és Gyüre Csaba indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 31 igen szavazattal, 130 nem ellenében, 33 tartózkodás mellett nem tartotta fenn.
A 23. számú módosító javaslat is Staudt Gábor és Gyüre Csaba indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 63 igen szavazattal, 131 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem tartotta fenn.
A 25. számú módosító javaslat is Staudt Gábor és Gyüre Csaba indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 25 igen szavazattal, 167 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem tartotta fenn.
Az 5. számú módosító javaslat Bárándy Gergely indítványa. Ennek elfogadása kizárja a 7. számú módosító javaslatot. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 64 igen szavazattal, 130 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem tartotta fenn.
A 7. számú módosító javaslat is Bárándy Gergely indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 64 igen szavazattal, 130 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem tartotta fenn.
A 6. számú módosító javaslat is Bárándy Gergely indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 64 igen szavazattal, 130 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem tartotta fenn.
Tisztelt Országgyűlés! Mivel az Országgyűlés módosító javaslatot nem tartott fenn, most az összegző módosító javaslatról döntünk. Arra figyelemmel, hogy ennek 29-40., az 58. és 169. pontjának, valamint a 172. pont 54-56. és 82. sorának elfogadásához minősített többség szükséges, a határozathozatalra két részletben kerül sor.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/13972/36. számú összegző módosító javaslatának minősített többséget igénylő pontjait. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő pontjait 154 igen szavazattal, 11 nem ellenében, 33 tartózkodás mellett elfogadta.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/13972/36. számú összegző módosító javaslatának egyszerű többséget igénylő pontjait. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő pontjait 153 igen szavazattal, 8 nem ellenében, 33 tartózkodás mellett elfogadta.
Most a zárószavazás következik. Felhívom szíves figyelmüket, hogy a 13972/39. számú egységes javaslat sarkalatossági rendelkezése meghatározza a minősített többséget igénylő rendelkezések körét. Ezek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Erre figyelemmel a zárószavazásra két részletben kerül sor.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/13972/39. számú egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit 154 igen szavazattal, 10 nem ellenében, 34 tartózkodás mellett elfogadta.
Most az egységes javaslat egyszerű többséget igénylő részéről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/13972/39. számú egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit 154 igen szavazattal, 7 nem ellenében, 33 tartózkodás mellett elfogadta.
(12.20)
Tisztelt Országgyűlés! Most soron következik a titkos információgyűjtés szabályainak az új büntetőeljárási törvénnyel összefüggő, továbbá a bírósági végrehajtás során a sértettnek megítélt polgári jogi követelések kielégítési sorrendjére vonatkozó rendelkezések módosításáról szóló T/15054. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/15054/5., összegző jelentését pedig T/15054/6. számon terjesztette elő.
Most az összegző módosító javaslatról döntünk. Arra figyelemmel, hogy ennek 1., 2. és 4. pontjai elfogadásához minősített többség szükséges, a határozathozatalra két részletben kerül sor.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/15054/5. számú összegző módosító javaslatának minősített többséget igénylő pontjait. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő pontjait 159 igen szavazattal, 39 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/15054/5. számú összegző módosító javaslatának egyszerű többséget igénylő pontját. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő pontját 159 igen szavazattal, 35 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Most a zárószavazás következik. Felhívom szíves figyelmüket, hogy a T/15054/7. számú egységes javaslat sarkalatossági rendelkezése meghatározza a minősített többséget igénylő rendelkezések körét. Ezek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Erre figyelemmel a zárószavazásra két részletben kerül sor.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/15054/7. számú egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit 154 igen szavazattal, 39 nem ellenében, 5 tartózkodás mellett elfogadta.
Most az egységes javaslat egyszerű többséget igénylő részeiről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/15054/7. számú egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit 154 igen szavazattal, 34 nem ellenében, 5 tartózkodás mellett elfogadta.
Soron következik a Magyar Honvédségnek az Iszlám Állam elnevezésű terrorszervezet elleni nemzetközi fellépésben való további részvételéről szóló H/15345. számú határozati javaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a határozati javaslat benyújtott szövegéről határozunk. Ennek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a H/15345. számú határozati javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a határozati javaslatot 133 igen szavazattal, 61 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az egyes törvények kiemelt nemzeti emlékhellyel összefüggő módosításáról szóló T/15784. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/15784/9. számon, összegző jelentését pedig T/15784/10. számon terjesztette elő.
Tájékoztatom önöket, hogy a házszabály 48. § (4) bekezdése alapján a Jobbik képviselőcsoportja a 3. és a 4. számú módosító javaslatok fenntartását indítványozta. Először ezekről határozunk.
A 3. számú módosító javaslat Hegedűs Lorántné indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 28 igen szavazattal, 126 nem ellenében, 39 tartózkodás mellett nem tartotta fönn.
A 4. számú módosító javaslat is Hegedűs Lorántné indítványa. Fenntartáshoz minősített többség szükséges.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 25 igen szavazattal, 130 nem ellenében, 42 tartózkodás mellett nem tartotta fönn.
Mivel az Országgyűlés módosító javaslatot nem tartott fönn, most az összegző módosító javaslatról döntünk.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/15784/9. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 129 igen szavazattal, 40 nem ellenében, 25 tartózkodás mellett elfogadta.
Most a zárószavazás következik. Felhívom figyelmüket, hogy a T/15784/12. számú egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseinek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Erre figyelemmel a zárószavazásra két részletben kerül sor.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/15784/12. számú egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit 130 igen szavazattal, 67 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Most az egységes javaslat egyszerű többséget igénylő részeiről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/15784/12. számú egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit 153 igen szavazattal, 40 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Most soron következik az egyes állami tulajdonú ingatlanok ingyenes egyházi tulajdonba adásáról szóló T/15058. számú törvényjavaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a törvényjavaslat benyújtott szövegéről határozunk. Felhívom szíves figyelmüket, hogy a benyújtott törvényjavaslat sarkalatossági rendelkezése meghatározza a minősített többséget igénylő rendelkezések körét. Ezek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Erre figyelemmel a zárószavazásra két részletben kerül sor.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/15058. számú törvényjavaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit 159 igen szavazattal, 38 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Most a benyújtott törvényjavaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseiről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/15058. számú törvényjavaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a benyújtott törvényjavaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit 154 igen szavazattal, 38 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
(12.30)
Soron következik az ügyvédi tevékenységről szóló T/15371. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás.
A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/15371/16., összegző jelentését pedig T/15371/17. számon terjesztette elő. Tájékoztatom önöket, hogy a házszabály 48. § (4) bekezdése alapján az LMP képviselőcsoportja az 5. számú, a Jobbik képviselőcsoportja pedig a 11., 6. és 7. számú módosító javaslatok fenntartását indítványozta. Először ezekről határozunk.
Az 5. számú módosító javaslat Hadházy Ákos indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 34 igen, 129 nem és 31 tartózkodó szavazattal nem tartotta fönn.
A 11. számú módosító javaslat Staudt Gábor és Gyüre Csaba indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 61 igen, 130 nem és 1 tartózkodó szavazattal nem tartotta fönn.
A 6. számú módosító javaslat Staudt Gábor és Gyüre Csaba indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 31 igen, 130 nem és 33 tartózkodó szavazattal nem tartotta fönn.
A 7. számú módosító javaslat is Staudt Gábor és Gyüre Csaba indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 32 igen, 129 nem és 33 tartózkodó szavazattal nem tartotta fönn.
Mivel az Országgyűlés módosító javaslatot nem tartott fenn, most az összegző módosító javaslatról döntünk.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/15371/16. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 129 igen, 3 nem és 61 tartózkodó szavazattal elfogadta.
Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/15371/19. számú egységes javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslatot 130 igen, 3 nem és 61 tartózkodó szavazattal elfogadta.
Most soron következik az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról szóló T/12366. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás.
A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/12366/7., összegző jelentését pedig T/12366/8. számon terjesztette elő.
Most az összegző módosító javaslatról döntünk.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/12366/7. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 135 igen, 28 nem és 30 tartózkodó szavazattal elfogadta.
Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/12366/9. számú egységes javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslatot 135 igen, 28 nem és 30 tartózkodó szavazattal elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról szóló 1997. évi LXVIII. törvény, valamint a legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról szóló 2011. évi CLXIV. törvény módosításáról szóló, T/15785. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/15785/14., összegző jelentését pedig T/15785/15. számon terjesztette elő.
Tájékoztatom önöket, hogy a házszabály 48. § (4) bekezdése alapján a Jobbik képviselőcsoportja a 2., 3. és 9. számú módosító javaslatok fenntartását indítványozta. Először ezekről döntünk.
A 2. számú módosító javaslat Gyüre Csaba indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 60 igen, 130 nem és 3 tartózkodó szavazattal nem tartotta fönn.
A 3. számú módosító javaslat is Gyüre Csaba indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 62 igen, 129 nem és 2 tartózkodó szavazattal nem tartotta fönn.
A 9. számú módosító javaslat is Gyüre Csaba indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 62 igen, 130 nem és 1 tartózkodó szavazattal nem tartotta fönn.
Mivel az Országgyűlés módosító javaslatot nem tartott fönn, most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/15785/14. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 151 igen, 40 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadta.
Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/15785/17. számú egységes javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslatot 153 igen, 40 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvénynek a gyermekvédelem rendszerének megerősítése érdekében történő, valamint egyéb törvények módosításáról szóló T/15378. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/15378/11., összegző jelentését pedig T/15378/12. számon terjesztette elő.
Tájékoztatom önöket, hogy a házszabály 48. § (4) bekezdése alapján a Jobbik képviselőcsoportja a 2., 4. és 5. számú módosító javaslatok fenntartását indítványozta.
(12.40)
Először ezekről szavazunk.
A 2. számú módosító javaslat Vágó Sebestyén indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 27 igen szavazattal, 126 nem ellenében, 37 tartózkodás mellett nem tartotta fenn.
A 4. számú módosító javaslat Sneider Tamás és Vágó Sebestyén indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 57 igen szavazattal, 125 nem ellenében, 9 tartózkodás mellett nem tartotta fenn.
Az 5. számú módosító javaslat Vágó Sebestyén indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 27 igen szavazattal, 128 nem ellenében, 38 tartózkodás mellett nem tartotta fenn.
Mivel az Országgyűlés módosító javaslatot nem tartott fenn, most az összegző módosító javaslatról döntünk.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/15378/11. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 133 igen szavazattal, 34 nem ellenében, 26 tartózkodás mellett elfogadta.
Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/15378/14. számú egységes javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslatot 133 igen szavazattal, 34 nem ellenében, 25 tartózkodás mellett elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyarország 2018. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló T/15429. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/15429/25. számon, összegző jelentését pedig T/15429/26. számon terjesztette elő.
Tájékoztatom a tisztelt Házat, hogy a házszabály 48. § (4) bekezdése alapján a Jobbik képviselőcsoportja az 5. és a 6. számú, az MSZP képviselőcsoportja a 13., a 7. és a 9. számú, az LMP képviselőcsoportja pedig a 17., a 18. és a 19. számú módosító javaslatok fenntartását indítványozta. Először ezekről határozunk.
Az 5. számú módosító javaslat Hegedűs Lorántné indítványa. Ennek elfogadása magában foglalja a 19. számú módosító javaslatot. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 64 igen szavazattal, 129 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem tartotta fenn.
A 19. számú módosító javaslat Schmuck Erzsébet és Szél Bernadett indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 64 igen szavazattal, 127 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem tartotta fenn.
A 18. számú módosító javaslat Schmuck Erzsébet és képviselőtársai indítványa. Ennek elfogadása kizárja a 6. számú módosító javaslatot. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 63 igen szavazattal, 129 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem tartotta fenn.
A 6. számú módosító javaslat Hegedűs Lorántné indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 63 igen szavazattal, 127 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett nem tartotta fenn.
A 13. számú módosító javaslat Harangozó Tamás indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 40 igen szavazattal, 129 nem ellenében, 24 tartózkodás mellett nem tartotta fenn.
A 7. számú módosító javaslat Bárándy Gergely indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 65 igen szavazattal, 128 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem tartotta fenn.
A 9. számú módosító javaslat Bárándy Gergely indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 64 igen szavazattal, 128 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem tartotta fenn.
A 17. számú módosító javaslat Schmuck Erzsébet és képviselőtársai indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 62 igen szavazattal, 129 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem tartotta fenn.
Tisztelt Országgyűlés! Mivel az Országgyűlés módosító javaslatot nem tartott fenn, most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/15429/25. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 128 igen szavazattal, 60 nem ellenében, 5 tartózkodás mellett elfogadta.
Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/15429/30. számú egységes javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslatot 129 igen szavazattal, 64 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Tisztelt Képviselőtársaim! Most soron következik az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló T/15428. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/15428/21., összegző jelentését pedig T/15428/22. számon terjesztette elő.
Tájékoztatom önöket, hogy a házszabály 48. § (4) bekezdése alapján az LMP képviselőcsoportja a 10., 12. és 14. számú módosító javaslatok fenntartását indítványozta. Először ezekről szavazunk.
A 10. számú módosító javaslat Schmuck Erzsébet és képviselőtársai indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 7 igen szavazattal, 134 nem ellenében, 52 tartózkodás mellett nem tartotta fenn.
A 12. számú módosító javaslat Schmuck Erzsébet és képviselőtársai indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 63 igen szavazattal, 128 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem tartotta fenn.
A 14. számú módosító javaslat Schmuck Erzsébet és képviselőtársai indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 63 igen szavazattal, 129 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem tartotta fenn.
(12.50)
Mivel az Országgyűlés módosító javaslatot nem tartott fenn, most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/15428/21. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 152 igen szavazattal, 35 nem ellenében, 5 tartózkodás mellett elfogadta.
Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/15428/24. számú egységes javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslatot 152 igen szavazattal, 40 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Most soron következik az egyes törvényeknek a közérdekű nyugdíjas szövetkezetek létrehozásával összefüggő módosításáról szóló T/15558. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/15558/9., összegző jelentését pedig T/15558/10. számon terjesztette elő.
Tájékoztatom önöket, hogy a házszabály 48. § (4) bekezdése alapján az MSZP képviselőcsoportja a 3. számú módosító javaslat fenntartását indítványozta. Először erről határozunk.
A 3. számú módosító javaslat Heringes Anita javaslata. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 64 igen szavazattal, 129 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem tartotta fenn.
Mivel az Országgyűlés módosító javaslatot nem tartott fenn, most az összegző módosító javaslatról döntünk.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/15558/9. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 129 igen szavazattal, 59 nem ellenében, 5 tartózkodás mellett elfogadta.
Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/15558/12. számú egységes javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslatot 129 igen szavazattal, 61 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Most soron következik „Az 1965. évi 4. törvényerejű rendelettel kihirdetett New-Yorkban, 1961. március 30-án kelt Egységes Kábítószer Egyezmény módosításának kihirdetéséről” szóló T/15368. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/15368/7., összegző jelentését pedig T/15368/8. számon terjesztette elő. Az előterjesztő T/15368/2. számon kiigazítást nyújtott be, amely a hálózaton valamennyiük számára elérhető.
Most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/15368/7. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 189 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.
Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/15368/9. számú egységes javaslatot a kiigazítással együtt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslatot 191 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.
Soron következik az energetikai tárgyú törvények módosításáról szóló T/15338. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/15338/7. számon, összegző jelentését pedig T/15338/8. számon terjesztette elő.
Tájékoztatom önöket, hogy a házszabály 48. § (4) bekezdése alapján a Jobbik képviselőcsoportja a 2. számú módosító javaslat fenntartását indítványozta. Először erről szavazunk.
A 2. számú módosító javaslat Kepli Lajos indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja‑e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 66 igen szavazattal, 118 nem ellenében, 5 tartózkodás mellett nem tartotta fenn.
Mivel az Országgyűlés módosító javaslatot nem tartott fenn, most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/15338/7. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 126 igen szavazattal, 56 nem ellenében, 6 tartózkodás mellett elfogadta.
Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/15338/10. számú egységes javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslatot 124 igen szavazattal, 41 nem ellenében, 24 tartózkodás mellett elfogadta.
Most soron következik a veszélyes áruk szállításával összefüggő egyes törvények módosításáról szóló T/15642. számú törvényjavaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a törvényjavaslat benyújtott szövegéről határozunk.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/15642. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 154 igen szavazattal, 30 nem ellenében, 6 tartózkodás mellett elfogadta.
Soron következik a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény módosításáról szóló T/15777. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/15777/5., összegző jelentését pedig T/15777/6. számon terjesztette elő.
Tájékoztatom önöket, hogy a házszabály 48. § (4) bekezdése alapján a Jobbik képviselőcsoportja a 2. számú módosító javaslat fenntartását indítványozta. Először erről határozunk.
A 2. számú módosító javaslat Szilágyi György indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 34 igen szavazattal, 124 nem ellenében, 32 tartózkodás mellett nem tartotta fenn.
Mivel az Országgyűlés módosító javaslatot nem tartott fenn, most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/15777/5. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 151 igen szavazattal, 39 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
(13.00)
Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/15777/8. számú egységes javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslatot 150 igen szavazattal, 34 nem ellenében, 5 tartózkodás mellett elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalok végére értünk. Most kétperces technikai szünetet tartunk. (Rövid szünet.)
Soron következik az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája. A Balla György és Kucsák László fideszes képviselőtársaink által benyújtott T/15557. számú előterjesztés és az ahhoz érkezett bizottsági nem önálló irományok a parlamenti informatikai hálózaton valamennyiünk számára elérhető. (Mozgás.)
A vitában elsőként a Törvényalkotási bizottság álláspontjának ismertetésére kerül sor, 15 perces időkeretben. Mielőtt megadnám a szót Kucsák László képviselő úrnak, arra kérem azon képviselőtársaimat, akik most igyekeznek elhagyni az üléstermet, azt minél hamarabb tegyék meg, vagy üljenek le a helyükre, hogy a vitát zavartalanul tudjuk biztosítani. Kucsák László képviselő úré a szó. Parancsoljon!
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés