DR. VAS IMRE, az Igazságügyi bizottság előadója: Köszönöm szépen. Amit itt Mesterházy képviselő úr idézett ennek a törvényjavaslatnak az indoklásából, ez pont elég ehhez, hogy sértse az Országgyűlés tekintélyét, véleményem szerint.

Amit meg mással kapcsolatban mondott, azt gondolom, hogy ha több egyetem versenyez a hallgatókért, ha egyenlő feltételeket teremtünk, akkor az nem sértheti Magyarország tekintélyét még akkor sem, ha ez bizonyos köröknek az érdekét sérti, és nyilvánvalóan ezért aztán kiállnak valami mellett, amiről lehet, hogy a lelkük mélyén ők is tudják, hogy nincs igazuk. Köszönöm, hogy meghallgattak.

Forrás: parlament.hu