FÖLDI LÁSZLÓ (KDNP): Tisztelt Államtitkár Úr! Köszönöm megtisztelő válaszát. Engem valóban nagy nyugalommal tölt el az, hogy az ország kenyere biztonságban van, bent van a tárolókban a búza, és nyugodtan süthetjük belőle majd a jobbnál jobb minőségű kenyeret.
A kérdést azért is tettem fel, tisztelt államtitkár úr, mert azon a vidéken, ahol én élek, ott a mezőgazdaság mint gazdasági terület kulcsfontosságú. Részben a szántóföldi növénytermesztés, de nyilván emellett a kertészet, a szőlészet is jelen van a mi vidékünkön, az állattenyésztéssel együtt. Megfigyeltem a gazdákkal beszélgetve - amit államtitkár úr is tetszett volt mondani -, hogy az idei gabonatermés valamivel gyengébb volt, mint 2016-ban, de minőségében a mi vidékünkön is nőtt a malmi búza aránya a takarmánybúzával szemben.
Én köszönöm a választ, és köszönöm azoknak az embereknek, azoknak a parasztoknak, vállalkozóknak, akik megtermelték ebben az évben is az ország kenyerét. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés