BÁNKI
ERIK (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt
Államtitkár Úr! A családok életminőségét legnagyobb mértékben az
határozza meg, hogy a szülőknek van-e munkájuk, és ha van munkájuk,
mennyi bért kapnak azért fizetségül. Ezért a legfontosabb gazdasági
mutatók közé tartozik a munkanélküliség szintjének mérése és az az adat,
amely meghatározza, hogy hány ember dolgozik Magyarországon.

Mint
sok más negatív mutató, a munkanélküliségi ráta is a legmélyebb
szinten, 11 százalékon állt a 2010-es kormányváltás idején. A
szocialisták szeretik ezt az emelkedést, mármint a munkanélküliségi ráta
emelkedését úgy beállítani, hogy ez a 2008-as gazdasági válságnak
köszönhető, de ez nem úgy van, hiszen már korábban, a
Medgyessy-Gyurcsány-korszak idején jelentős növekedésnek indult és 7,7
százalékon állt akkor, amikor maga a gazdasági válság elérte
Magyarországot. 2002 második negyedévében ugyanez a munkanélküliségi
ráta még csupán 5,5 százalék volt.

A
Fidesz a kormányváltást követően egymillió új munkahelyet ígért
Magyarországon tíz év alatt. Emlékezhetnek tisztelt képviselőtársaim
arra, hogy amikor ez a bejelentés a miniszterelnök úr részéről
elhangzott, az ellenzéki padsorokban hangos nevetés, felhördülés volt
tapasztalható, hiszen nem vették komolyan azt, hogy Magyarországon
valóban lehet tíz év alatt egymillió új munkahelyet teremteni.

(15.30)

Nos,
azóta eltelt hét év, és időarányosan jelenthetjük Magyarország
választóinak, hogy jól állunk, hiszen több mint 700 ezer új munkahely
keletkezett Magyarországon, azaz az ígért egymillió munkahelyből 700
ezret teljesített a kormány hét év alatt. (Korózs Lajos: 700 ezer közmunkás!)

Azt gondolom, hogy ez a teljesítmény önmagáért beszél, még akkor is, ha a szocialisták, mint sok mindent mást, ezt is vitatják. (Az elnök csenget.) Nem
baj, képviselőtársaim, önök már bemutatták, hogy Magyarországot hogy
lehet eladósítani, bemutatták azt, hogy Magyarországot hogy lehet
tönkretenni, bemutatták azt, hogy magyar dolgozóktól és magyar
nyugdíjasoktól hogy lehet bért és nyugdíjat elvenni, tehát egyáltalán
nem csodálkozom azon, hogy egy ilyen fontos kérdésen semmi mást nem
tudnak, csak nevetni és mulatni.

Nos, térjünk vissza a tényekre! (Korózs Lajos: Meghamisítják a statisztikai adatokat! - Zaj. - Közbeszólásra: Így van!)(Zaj, az elnök csenget.) Elnök úr, szeretném elmondani az interpellációmat, még ha ez Korózs Lajosnak nem is tetszik. (Korózs Lajos: Tetszik nekem, beszélj!)

Forrás: parlament.hu