DR.
RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Hogy ön min és
hogyan gondolkozik, azt nem tudom, de hogy a matematikával lehet, hogy
hadilábon áll, az azért biztos. Önök bár azt mondják, hogy szocialista
pártként a kispénzű, kiskeresetű emberek pártja, az önök kormányzásakor
mindig a legkisebb keresetű emberek jártak rosszul (Dr. Legény Zsolt: Nem igaz! Hazudsz!),
hiszen önök évente a minimálbér mértékét alig 3 ezer forinttal emelték.
Ezzel szemben a Fidesz-KDNP 2010 és 2018 között 73 500 forintról
138 ezer forintra emeli a minimálbért, azoknak pedig, akiknek valamilyen
végzettségük van és szakmunkásként tudnak dolgozni, 89 500
forintról 180 500 forintra emeli a legkisebb jövedelmük
lehetőségét. Önök, tisztelt Szocialista Párt, minden esetben a kispénzű
embereket cserben hagyták, mert alig emelték valamivel a minimálbért,
mert a multinacionális cégek oldalán álltak, az ő érdekeiket hallgatták
meg, ezért alacsonyan tartották a béreket, a Fidesz-KDNP pedig 73
ezerről 138 ezerre növelte a minimálbért. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu