SALLAI
R. BENEDEK (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr!
Köszönöm szépen, hogy eljött hozzánk, hogy választ adjon erre. Talán a
kérdésről rémlik önnek, hogy miniszterelnök úr korábban ilyen indián
viccekkel jött vagy hasonlatokkal, amikor még nem székelyekkel, és ő
emlegette mindig ezt a döglött lovat, és habár nagyon sok fontos
dologról beszélhetnénk ma itt a parlamentben nekünk továbbra is
Magyarország energetikai jövőképe egy nagyon fontos kérdés.

Nyilvánvalóan
az a kérdés, hogy mikor száll le a Fidesz-KDNP erről a döglött lóról,
amire ráült, mert most már látszódik, hogy ennek a döglött lónak
nagyjából szaga is van, hiszen az energiapolitikáról nemcsak mi mondjuk,
és nemcsak a zöldek állítják azt, hogy fenntarthatatlan, hanem nagyon
sokan olyan szakemberek is, akikre korábban hivatkoztak.

Gyakorlatilag most már a támogatók közül (Németh Szilárd István közbeszól.)
egyre inkább az látszódik, hogy csak az támogatja, akit konkrétan
megfizetnek. Tehát aki kap valamilyen tisztséget a minisztériumban, kap
valamilyen tisztséget kormánybiztosként, az most már melléáll,
ugyanakkor meg nagyon sokan, akik szakembernek tekinthetőek, nem.

Arra
lennék kíváncsi, hogy miniszter úrnak mi a véleménye arról például,
hogy Mártha Imre, az atomerőművet tulajdonló MVM volt vezérigazgatója
szerint a két új blokk legalább 30 százalékkal drágább lesz a
tervezettnél, és a Paks II.-ben termelt áram pedig minimum 50
százalékkal fog többe kerülni az akkori piaci áraknál, mire elkészül.
Vagyis megállapította Mártha Imre, hogy gazdaságilag indokolatlan, soha
meg nem térülő beruházásról van szó. Gondolom, miniszter úr Mártha urat
ismeri személyesen, kíváncsi vagyok, hogy mi a véleménye erről.

Ugyanúgy
érdeklődök, hogy Ősz János, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi
Egyetem Energetikai Gépek és Rendszerek Tanszékének oktatója - akinek
szintén, azt lehet mondani, szakterülete ez, hiszen atomerőművi
energiatermelés tárgyban oktat - több interjúban is szóvá tette, hogy a
kormány versenyeztetés nélkül egy olyan reaktortípust rendelt meg
Paksra, amelynek az alaprekonstrukciója elavult, a megrendelt,
felújított kísérleti változata pedig súlyos hiányosságokat mutat.
Gondolom, hogy miniszter úr is tudja, hogy az eddigi két
referencia-erőműnél típushibák, szabálytalanságok, az orosz biztonsági
és műszaki kultúra gyengeségei jelentkeztek sorozatosan.

A
legutóbb - bár az lehet, hogy már nem releváns az önök számára - Illés
Zoltán, korábbi politikusuk, államtitkáruk is megszólalt, aki azt
mondta, hogy a teljes paksi fejlesztés elhagyása lenne indokolt. Azt
hiszem, ő sem nevezhető baloldali politikusnak.

Nyilvánvalóan
az a kérdés, hogy ez a beruházás, ami, egyre inkább látszódik, hogy
magyar fideszes építőbarátoknak, miniszterelnök rokonságába tartozó
családoknak, orosz oligarcháknak és orosz üzletembereknek hoz pusztán
pozitívumot, és egyre több magyar szakember szólal meg, hogy ez nem lesz
jó: mikor lesz indokolt, hogy ezt elhagyják?

Tehát
az a kérdésem tisztelettel, hogy erről a döglött lóról mikor szállnak
le, mikor veszik végre észre, hogy Magyarország hosszú távú energetikai
érdeke egyértelműen az, hogy XXI. századi megoldásokat találjunk ezekre a
kihívásokra, és ne pedig egy korszerűtlen, rossz és drága technológiát
fejlesszünk. Várom tisztelettel a miniszter úr válaszát.

Forrás: parlament.hu