VÁGÓ
SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Előzetesen
mondanám azt, hogy a jelenlegi törvényt, illetve a módosító indítványt
is, az érdemi módosító indítványt és nem a stilisztikai és nyelvi
módosító indítványt támogatni fogjuk, mert ha ezzel könnyítjük a
nyugdíjas-szövetkezetek bejegyzését anyagi szempontból, akkor ezt tegyük
meg, akár visszamenőleg is.

Viszont vitatkoznom kell
Dunai Mónikával, ugyanúgy, ahogy vitatkoznom kellett Kósa Lajossal is a
törvény általános vitáján. Ugyanis nem mi voltunk azok, hanem a
Fidesz-KDNP és a kormány volt az, amelyik megtiltotta első körben a
nyugdíjasoknak azt, a közszolgálatban dolgozóknak, hogy egyszerre
nyugdíjasok is legyenek, illetve a közszolgálati tevékenységüket tovább
folytassák. Egy közszolgálati tevékenységet persze kihagytak belőle, ez
pedig nem más, mint a parlamenti képviselői státusz. Érdekes módon saját
nyugdíjasaiknak, például Harrach Péternek, Pintér Sándornak nem
kívántak nyugdíjmentességet „biztosítani”.

Tehát azt
kell mondjam, hogy ez megint egyfajta csúsztatás volt. Mi ezzel nem
értünk egyet, és azzal sem értettünk egyet, hogy elvesszük tőlük a
jogot, aztán mutyira lehetőséget adó szövetkezeti formában újra
visszaadjuk nekik. Miért kellett ezt a bonyolítást megtenni? Kicsit
kilóg a ló lába, úgy gondolom, és mi ezzel a kilógó lólábbal, ezzel a
szövetkezeti rendszerrel nem értettünk egyet.

Még
egyszer leszögezném, nem mi voltunk azok, akik a nyugdíjasokat nem
engedtük dolgozni, nem mi voltunk azok, akik elvettük a jogot a
nyugdíjasoktól, hogy keresőtevékenységet folytassanak, hanem önök voltak
azok. Úgyhogy a frakcióm nevében kikérem magamnak ezeket a mondatokat.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu