DR.
BÁRÁNDY GERGELY, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót,
elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az látszik, hogy a Fidesz azon
szakértőjének, aki megírta a felszólalását Vitányi képviselőtársamnak,
illetve Vas Imre képviselőtársamnak (Dr. Vitányi István közbeszól.),
komoly jogtörténeti érdeklődése van, nagyjából ugyanaz volt a szöveg,
és bár érdeklődéssel hallgattam, mégiscsak egy ilyen felszólalásnak
inkább lenne helye egy jogtörténeti konferencián, mint itt az
Országgyűlésben egy ilyen javaslat indokolásakor. Javaslom, hogy ez a
szakértő kollégájuk legközelebb az ilyen irányú érdeklődését élje ki
akkor, amikor egy Jogtörténeti Szemlének megjelenik egy különszáma
valami közjegyzői ünnep alkalmával, ahogy megjelent most az OBH
gondozásában a bíróságokról szóló tematikus példányban. Ugyanis a
probléma az, hogy míg - még egyszer mondom - rendkívül érdekes
jogtörténeti előadást hallgattunk, addig egy árva szó sem esett azokról a
fontos kérdésekről, amelyeknek viszont helye lenne egy egyéni
képviselői indítvány parlamenti vitájában.
Például
sokkal érdekesebb lett volna választ kapni arra, hogy miért pont most
terjesztik be ezt a törvényt, hogy miért pont Lázár János terjeszti be
ezt a törvényt, mert bár rendkívüli módon becsülöm Vitányi
képviselőtársamat, azért azt lehet tudni, látni az irománynak a
történetéből, hogy Lázár János nyújtotta be ezt a törvényt, aztán a
képviselőtársam csatlakozott hozzá, nyilván mert Lázár miniszter úr nem
ér rá ilyesmikre, hogy itt a parlament előtt a saját törvényjavaslatát
előadja, ezért formálisan egy másik képviselő ehhez csatlakozik, aztán
felolvassa, amit a szakértő megírt neki. Ez rendben van, csak ha már ez
így alakult, akkor legalább szólt volna arról Vitányi képviselő úr, hogy
miért nyújtotta ezt be Lázár János, vagy akár ön miért csatlakozott
hozzá.
Aztán nagyon
érdekelne az engem szintén még az előterjesztők részéről, a minisztérium
részéről is, hogy ha már módosítanak a közjegyzőkről szóló törvényen,
akkor miért nem abban a törvénycsomagban teszik ezt, ami szintén most a
Ház előtt van, még nem is szavaztunk róla, gyakorlatilag párhuzamosan
fut a kettő, és mind a kettő a közjegyzőkről szól, az egyiket a kormány
nyújtotta be, a másikat meg egyéni képviselői indítvány keretében
tárgyaljuk. Ez is rendkívül érdekes.
És
mi az az egyetlen idevaló észrevétel, amit kaptunk a törvényjavaslat
benyújtásának az indokáról? Körülbelül úgy foglalhatom össze, hogy régen
is így volt, akkor legyen ma is így. Ez egy érv, képviselőtársaim? Ez,
tényleg, komolyan? Hogy régen is így volt, akkor legyen most is így? De
miért? Azt mondja nekünk a képviselő úr, hogy a közjegyzők tekintélyét
állítja vissza. Képviselőtársaim, ne beszéljünk már butaságokat; annak,
hogy mi az illetékességi köre egy közjegyzőnek, mi köze van a
tekintélyéhez? Mi a fene köze van a tekintélyéhez a közjegyzőknél annak,
hogy a járás egész területén működhet, csak egy városban működhet, egy
megyében vagy az egész országban?! Szabályozás kérdése. Így sincs, úgy
sincs tekintélyvesztesége, és semmivel nem lesz nagyobb a tekintélye, ha
nagyobb lesz a terület, ahol eljárhat. Szintén kíváncsi lennék, ha
kifejtené a képviselő úr, hogy mire gondolt itt, amikor a közjegyzők
tekintélyéről beszélt ezzel a javaslattal összefüggésben.
Azért - hogy mondjam? - rugózom ezen a két témán (Közbeszólások a kormánypártok soraiból.),
mert egyébként semmilyen más érvet nem kaptunk arra, hogy vajon ez a
törvényjavaslat hogy kerül ide és miért. Annál is inkább érdekes ez,
mert amikor fideszes képviselők egyéni indítványt terjesztenek elő,
akkor két dolog rögtön elgondolkodtatja az embert. Az egyik, hogy jó
eséllyel azért történik, hogy a közigazgatási egyeztetés megspórolható
legyen, a másik, főleg ha Lázár János nyújtja be, hogy vajon kinek az
egyéni érdekét szolgálja majd ez a törvényjavaslat. És hogy ne legyek
csak egyszerűen rosszindulatú ebben, azt azért szeretném itt az asztalra
tenni, hogy megnéztem, csak egyszerűen érdeklődésképpen, hogy van-e
most kiírt pályázat ott a környéken, ahol Lázár János lakik és képviselő
- és milyen érdekes: most írtak ki Hódmezővásárhelyen egy pályázatot
közjegyzői posztra. Nem lehet másként kifizetni a barátot, a havert,
csak ezzel? (Dr. Vitányi István közbeszól.) Nem
tudom, nem tudom. Őszintén szólva, az a baj, hogy annyi személyre
szabott jogalkotási kísérletük volt már az elmúlt időszakban, hogy -
hogy is fogalmazzak? - az ember akkor se hiszi el, hogy nem az, ha
valóban nem az. És ezek a véletlen egybeesések még inkább arra utalnak,
hogy itt valami ilyesmiről van szó. Egyébként egy kancelláriaminiszter
mi a fenének nyújtana be egy egyéni indítványt egy közjegyzőkről szóló
törvényről?! Miért nem a kormány nyújtja be, képviselő úr? Miért Lázár
János mint képviselő? Miért nem kapcsolódik ahhoz a törvényhez, ami a
Ház előtt van, és amit az igazságügyi miniszter nyújtott be?
Ez az egyik része a dolognak, és itt még csak a rossz érzéseket soroltam fel. (Dr. Vitányi István közbeszól.) A
mi meglátásunk szerint… Nem tudom, mit motyog, képviselő úr? Mert
legyen szíves, akkor vagy hangosabban kiabálja be, hogy én is halljam,
vagy nyomjon gombot és mondja el - ez így nem jó. A bekiabálással
sincs semmi bajom, csak akkor hadd halljam. (Dr. Staudt Gábor: Politikai problémák…) Ja, politikai problémák?! (Dr. Vitányi István közbeszól.) Igen, na azok vannak ezzel a javaslattal kapcsolatban valóban. (Dr. Vitányi István közbeszól. - Az elnök csenget.) Na,
látja, képviselő úr, ez egy érdekes dolog. Ha önöknek nincs semmi érve,
akkor elővesznek valami általános politikai témát. Mondja meg nekem,
legyen szíves, képviselő úr, nyomjon egy kétpercest, tegye meg nekem ezt
a szívességet, hogy mi a fene köze van Botka Lászlónak (Dr. Vitányi István közbeszól.) ehhez
a törvényhez! Az, hogy lehet egymást idegesíteni? Én azt gondolom, hogy
lenne azért a vitának egy olyan szintje, amit nem lenne érdemes
alulmúlni, képviselő úr, és persze még a Czeglédy-ügyet is idehozhatja,
sőt Simon Gábor ügyét is, annak sincs semmi köze ehhez. (Közbeszólás a Fidesz soraiból.) Lépjünk ezen túl!
Azt
tudom mondani, hogy még egy érv volt, hogy Budapestnek milyen jó a
példája. Hát, nincs jó példája Budapestnek, tisztelt képviselő úr,
egyáltalán nincs! A budapesti közjegyzők egyáltalán nem szeretik ezt a
rendszert, ami itt van. Tehát ha változtatni kellene, akkor azt kellene
tenni, hogy Budapestet alakítani a vidéki szabályozáshoz, és nem pedig a
vidéki szabályozást a rossz budapesti rendszerhez. Ezt tudom mondani.
De
itt még legalább volt egy olyan érv, amire azt mondjuk, hogy bár
természetesen közigazgatási szempontból Budapest egy megyének minősül,
attól függetlenül azért ez egy egységes város is. Tehát ha itt
speciálisan más szabályozás érvényesül, akkor az érthető abból az okból,
hogy jogilag ugyan megye, de valójában egy nagyvárosról beszélünk. De
még egyszer mondom, a rendszer itt sem élvezi a közjegyzői kar
elismerését.
(13.30)
Szeretném
azt mondani, hogy a nagyobb probléma, ha már elvi szinten maradunk, az
az, hogy eleve kizárt kéne hogy legyen a verseny és nemkívánatos kéne
hogy legyen a verseny a közjegyzők között. Önök pedig ezzel
gyakorlatilag megteremtik a versenyt. Egy olyan foglalkozás, amelynek
keretében valaki hatósági jellegű tevékenységet végez, ott nincs helye a
versenynek; a közjegyző esetében nincs, az ügyvédek esetében van. Itt
jutunk el addig, amiről az Igazságügyi bizottság ülésén is beszéltem,
hogy nem jó és nem szerencsés az a mai szabályozás, ami kialakult és a
közjegyzői lobbinak köszönhető, hogy számos olyan feladatkört
gyakorolnak közjegyzők ma Magyarországon, amit egyébként ügyvédeknek
kéne. A helyes megoldás nem az lenne, hogy egy rossz rendszernek a
tüneti kezelését végezzük el, még ha el is tekintek attól a nem
eltekinthető ténytől, hogy valószínűleg megint személyre szabott
jogalkotásról van szó.
Mondjuk, vegyük azt, hogy ez
ügyfélérdek lenne, bár erről egy szót sem szóltak, hogy miért
ügyfélérdek, de biztos, hadd feltételezzek egy ilyet. Ha ez az, akkor
nem a tüneti kezelés a helyes, hanem az, hogy felnyitjuk azt a kérdést,
hogy mi tartozik közjegyzői és mi ügyvédi hatáskörbe, és szépen
visszautaljuk ügyvédi hatáskörbe azokat a feladatköröket, amelyeknek -
ha úgy tetszik - a piaci működés keretében van létjogosultsága, és akkor
mindenki szabadon olyan ügyvédet választ, amit akar, a
hódmezővásárhelyi polgár nyugodtan választhat nyíregyházi vagy éppen egy
Vas megyei ügyvédet. Ez rendben van, ez a versenyszféra.
De
ott, ahol hatósági jogkört gyakorol valaki, ott ez kifejezetten káros.
Kifejezetten káros, és gondoljanak egy dologra, és egy példát hadd
mondjak! Talán a legeklatánsabb és mindenki számára egyértelműen
érthető: ha elláthatnak ilyen tevékenységet közjegyzők, mondjuk, a megye
területén, és bankok egy közjegyzői irodával vagy bizonyos közjegyzői
irodákkal kötnek szerződést, akkor azok a bankok egy jelentős
jövedelemforrást fognak a közjegyzőnek juttatni. A közjegyzőnek pedig az
volna a feladata, hogy a bankok és az ügyfelek érdekét is egyaránt
képviselje - ugye? Ha én a banktól kapom a pénzt, méghozzá
nagyon sok pénzt, egy egész megyében, mondjuk, egy bank fiókhálózatának a
teljes szerződésállományát egy közjegyzői iroda fogja lebonyolítani (Dr. Vitányi István: Most is így van, nem?),
akkor olyan esetekben, amikor a bank és az ügyfél között konfliktus
merül fel, hogy várható el egy közjegyzőtől, hogy objektíven járjon el
és ne a bank érdekét képviselje? Például egy bedőlt hitel esetében hogy
várható akkor el?
Azt
gondolom, hogy ezek az anomáliák csak fokozódni fognak akkor, ha ez a
törvény hatályba lép, és már nemcsak Budapesten lesz ez igaz, hanem
szerte az országban. (Dr. Vitányi István: Csak Budapesten van így.)
Igen, csak Budapesten, tisztelt képviselő úr, akkor az lenne a jó, én
nagyon szívesen aláírok önnel egy olyan indítványt akár közösen, hogy
szüntessük meg ezt a gyakorlatot Budapesten is, és akkor egységes lesz
az egész országban. Én nem vagyok ellensége a vidéknek azért, mert
budapesti képviselő vagyok, hanem azt mondom, hogy legyen egységes a
szabályozás, de a jó irányba, ne a rosszba, ne a rossz tapasztalatból és
a rossz gyakorlatból vigyünk át elemeket egy másikba, hanem fordítva,
javítsuk ki azt, ami rossz.
Szóval,
tisztelt képviselőtársaim, ez pedig az elvi problémám ezzel a
javaslattal, úgyhogy azért sem tudjuk tehát támogatni, mert a mi
meglátásunk szerint jó esély van arra, hogy Lázár János ismét valamelyik
haverját akarja helyzetbe hozni, és azért kell ez a szabályozás.
Másrészt pedig egész egyszerűen azt látom, hogy évek, évtizedek óta
rosszul értelmezett a közjegyzői-ügyvédi viszonyrendszer, már ami a jogi
szabályozást illeti, és ahelyett, hogy önök azon módosítanának, a rossz
rendszert próbálják toldozni-foldozni, méghozzá jelen esetben még
ráadásul rossz irányba is, úgyhogy ezt a javaslatot semmiképpen sem
fogjuk tudni támogatni. Köszönöm szépen a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés