DR. JÓZSA
ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr.
Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor Hadházy képviselő
úr JFK 1962-es, a fogyasztóvédelemről szóló tézisét, deklarációját
említette, akkor eszembe jutott egy fogyasztóvédelemmel kapcsolatos régi
anekdota, miszerint a műhely bejáratánál ki volt írva, hogy a „mi
műhelyünk jól, gyorsan és olcsón dolgozik”. Amikor bement valaki,
mondták, hogy a kiírt dolgokból csak kettőt tessék választani, mert ami
jó és gyors, az nem olcsó, ami jó és olcsó, az nem gyors, és a
harmadikat nem is mondom, mert ami gyors és olcsó, az meg nem jó, tehát a
fogyasztóvédelem által üldözendő tevékenység.

Ami az
egységes formátumú termékmegjelenítésre vonatkozik a jelen
előterjesztésben, az az anekdotámmal kvadrál. Ugyanis itt szokott lenni
az az eltérés, hogy mindenki azt a részét mutatja be a saját termékének,
ami abban kedvező, és ami összehasonlításként rá nézve nem annyira
kedvező, azt vagy apró betűsben, vagy egyáltalán nem szerepelteti. Tehát
az egységes formátum, hogy ugyanolyan sorrendben ugyanolyan súllyal,
ugyanolyan részletességgel kelljen megjeleníteni egy-egy bonyolultabb
termék, különösen biztosítási vagy pénzügyi termék jellemzőit, ez
mindenképpen a fogyasztók biztonságát szolgálja. Ennél jobban már csak
az szolgálná, ha rendesen megtanulnának olvasni is az iskolában és
érteni, hogy mit olvasnak, akkor a pénzügyi kultúra fejlesztésével
együtt ez idővel elvezethetne a nagyobb fogyasztói biztonsághoz.

Az
előterjesztés konkrétumaira térve, a javaslat tényleg csak kiegészítő
jelleggel komplettírozza a PSD2 irányelv, teljes nevén a 2015/2366/EU
európai parlamenti és tanácsi irányelv 2015. november 25-én elfogadott
anyagát, amelyet a tagállamoknak 2018. január 13-ig kötelességük
végrehajtani, beterjeszteni. Valóban, ezzel már a korábbi magyar
törvényalkotás is foglalkozott. A cél az, hogy a PSD2 irányelv
rendelkezései kialakítsák a biztonságos elektronikus fizetések belső
piacának fejlesztését is. Az elmúlt években a pénzügyi szektorban számos
új piaci szereplő, valamint egyre több innovatív pénzforgalmi termék és
szolgáltatás is megjelent. Ennek azonban nagyrészt vagy teljes
egészében a korábbi pénzügyi irányelv hatályán kívül esett a megítélése,
tehát a korábbi pénzügyi irányelv szabályozása erre vagy nem terjedt
ki, vagy csak hiányosan, részlegesen.

Ezekre
tekintettel a szabályozási hiányosságok megszüntetése érdekében van
szükség az NGM által előterjesztett jelen törvényjavaslatra. Az irányelv
lényege, hogy minden pénzforgalmi szolgáltatást nyújtó személy
rögzített minimális jogi és szabályozási követelmények hatálya alá
kerüljön, és ezeket minden esetben a tevékenység megkezdése előtt neki
igazolni kell. Tehát előírja az irányelv valamennyi pénzforgalmi
szolgáltatást nyújtó személy, illetve cég kilétének és tartózkodási
helyének előzetes, rögzített, hiteles nyilvántartásba vételét. A
fogyasztó a pénzforgalmi szolgáltatási szerződés kötelező erejűvé válása
előtt jogosult ingyenesen megkapni a vonatkozó információkat a
termékről. A fogyasztó a szerződéses jogviszony teljes időtartama alatt
kérheti az előzetes tájékoztatást és a keretszerződés ingyenesen,
papíron történő rendelkezésre bocsátását is.

A
szabályozás a fogyasztó részére járulékos díjak felszámítása nélkül
biztosítja a teljesített műveletekre vonatkozó alapvető tájékoztatást. A
szabályozás engedélyezi a fogyasztók számára, hogy fél év elteltével
külön díj felszámítása nélkül felmondhassák a számukra így értékelendő
keretszerződéseket, tehát biztosítja fél éven belül az elállás jogát,
ami nagyon lényeges. Nagyon sokan bizonyos idő eltelte után döbbennek
csak rá, hogy milyen csapdába léptek bele, hogy a kezdetben kedvezőnek
tűnő pénzügyi szolgáltatás vagy konstrukció milyen későbbi terhekkel
jár. Tehát ez mindenképpen előremutató.

A másik része
az előterjesztésnek a biztosítási értékelésről szóló 2016. január 20-ai,
2016/97/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv átültetése, melyet a
tagállamoknak 2018. február 23-ig kell átvezetniük a joggyakorlatukba.
Ennek keretében már nemcsak a biztosításközvetítők, hanem a biztosítók
által történő értékesítést is szabályozzák, ami, megmondom őszintén,
váratlanul érint, mert azt gondolná a nyájas olvasó, hogy először magát a
termékkibocsátót, a biztosítót kellene szabályozni, és kiderül, hogy
előbb a biztosításközvetítőket szabályozták, és csak most kerül valami
egységes meghatározás magukra a biztosítókra is.

A
biztosításközvetítők rendszere a biztosításközvetítők és a
viszont-biztosításközvetítők mellett kiegészül a kiegészítő
biztosításközvetítői tevékenységet végző személyek kategóriájával is.
Onnan már csak egy lépés, hogy a kiegészítő biztosításközvetítői
tevékenységet végző személyek segédszemélyzetére vonatkozó
képzettségbeli előírásokat is rögzítsék. Tehát a piacon pletykálkodó
emberek hozzáértését is előbb-utóbb garantálni kell.

A
nem életbiztosítási termékek esetén egységesített tartalmú és formájú,
formalizált biztosítási terméktájékoztató dokumentum kerül majd
bevezetésre. Erről már a bevezetőmben szóltam pár támogató szót.

(17.30)

Igazából
az ördög a részletekben rejlik, ez egy jó törvényi szabályozás, de hogy
pontosan minek kell bekerülni, milyen esetekben, arra azért érdemes
lesz majd odafigyelni.

Az irányelv nyomán szabályozásra
kerül a biztosító vagy a viszontbiztosító átalakulásának,
egyesülésének, szétválásának engedélyezése, az alkuszok
biztosításközvetítésre irányuló megbízási szerződési állományának
átruházása is. Ebben van magyar tapasztalat is, mert bizonyos ki nem
mondott, Astra nevű román biztosító azért meglehetősen sok szerződést
itt felejtett, és ott arra semmi, semmi… - közéjük estem én
is, azt mondták, hogy eddig van biztosítva, aztán utána, ami azután jön,
azt el lehet felejteni, valaki másnál biztosítani kell azt az
időszakot. Szóval, ez azért, hogy eltűnik egy biztosító, és akkor
kockázatviselés nélkül maradnak ügyfelek tízezrei, ez azért eléggé
meredek. És ez még - hogy mondjam - a szabályok szerint tönkrement, de
hogyha egy egyszerű átalakulásba menti át a vagyonát, amit lehet, hogy
kiderít majd a vizsgálat, hogy ez korábban megtörtént, csak a
kötelezettségek maradnak a bedőlő cégben, hát, az egy igen csúnya és
szomorú történet. Úgyhogy van mit szabályozni és védeni ezen a
biztosítási területen is a fogyasztókon.

A fentieken
kívül az előterjesztés néhány tartalmi pontosítást, illetve kodifikációs
helyesbítést tartalmaz, amelyek közül a legszebb a sarkalatos
rendelkezés. A javaslat 65. §-a igényel kétharmados többséget. Ennek az a
lényege, hogy a Költségvetési Tanács nem csupán az Alaptörvényben
lefektetett előírások szerint, hanem az európai uniós egyenlegszabályok
érvényesülését is vizsgálja, köteles vizsgálni.

Ennek
az a szépsége, hogy noha ez egy nagyon erős sarkalatos rendelkezés, csak
maga a mi kis Költségvetési Tanácsunk nem olyan sarkalatos, mert három
olyan intézményből, személyből áll, amiből legalább kettő nagyon
szorosan kötődik a kormányhoz, sőt igazából a harmadik is, tehát a
függetlensége egyáltalán nem tekinthető biztosítottnak. Mindenesetre a
jogosultsága vagy a kötelezettsége most ki fog terjedni az uniós
egyenlegszabályok érvényesülésének a vizsgálatára is.

A
javaslat összefoglaló értékelésem szerint átlátható szervezetként
határozza meg a Magyarország külképviseletével, a külképviselet
működtetése, üzemeltetése, fenntartása vagy feladatainak ellátása
érdekében visszterhes szerződést kötő külföldi szervezetet is, akkor is,
ha azok ténylegesen nem azok. Tehát ez a salátatörvényen belül egy
ilyen kis érdekesség, hogy megbújik benne egy pici kis offshore-ozás,
hogy mégse legyen annyira ártatlan ez a fogyasztóvédelmi előterjesztés.
Az előbbi rendelkezés ráadásul még a javaslat hatálybalépésének napján
megkötött szerződésekre is vonatkozik. Tehát kérdés, hogy hogyan
kötöttek meg szerződéseket átláthatónak nem minősülő cégekkel, amikor
azt mind ez idáig az államháztartásról szóló törvény kategorikusan
tiltotta. Tehát csak átlátható szervezetekkel lehetett volna
költségvetési szervnek szerződést kötni. Ez most egy kicsit oldódni fog.

Tehát
az előterjesztésen belül az uniós irányelvek átültetése, pontosítása
támogatható, viszont a javaslat olyan elemeket is tartalmaz, ami alapján
úgy tűnik, hogy az eddigi gyakorlat szerint a külképviseletek
tekintetében nem tartották be maradéktalanul a hatályos előírásokat, és
most így szépen hozzáigazítják az előírásokat a kérdéses gyakorlathoz,
nehogy törvénybe ütköző legyen a későbbiekben.

A Magyar
Nemzeti Bank felügyeleti hatásköre, úgy tűnik, tovább erősödik.
Ugyanakkor a kétharmados többséget igénylő módosítások a gyakorlatban
nem jelentenek érdemi változást a Költségvetési Tanácsnak a kormány
ellensúlyaként történő működése tekintetében. Ugyanis minden egyes
szereplője, illetve kettő szereplője közvetlenül függ a kormánytól, a
harmadik szereplője pedig a perszonálunió keretében kihelyezett bizalmi
ember a jegybank tekintetében. Úgyhogy ezen a téren jobb lenne valami
valódi függetlenséget látni.

Mindezek alapján, ha
bizonyos módosítások történnek, akkor a lényeg támogatható, ezek a kis
stiklik pedig semmiképpen sem. Köszönöm szépen, elnök úr.

Forrás: parlament.hu