DR.
VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont
előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt
Ház! A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás
tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény, valamint az azzal összefüggő
egyes törvényi rendelkezések módosításáról szóló T/17570. számú
törvényjavaslat célja a versenyhatóság eljárásainak teljes körű
szabályozása a 2018. január l-jével hatályba lépő új eljárási kódexekkel
megváltozott jogi környezetben, biztosítva a versenyjogi hatósági
jogalkalmazás eredményes és hatékony, a versenyjogi szabályok
tényleges érvényesülését biztosító folyamatos ellátását.
Az
Országgyűlés tavaly év végén elfogadta az általános közigazgatási
rendtartásról szóló törvényt, amely a közigazgatási hatósági eljárás és
szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény helyébe
lépve a hatósági eljárásokra vonatkozó általános eljárásjogi kódex
szerepét tölti be 2018. január l-jétől. Az új hatósági eljárási kódex - a
szintén 2018. január 1-jével hatályba lépő, a közigazgatási
perrendtartásról szóló törvénnyel, valamint az új polgári
perrendtartással együtt - rendszerszerűen megújítva, paradigmatikus
változtatásokkal igyekszik biztosítani a közigazgatás törvényes
működését és az ügyfelek tisztességes eljáráshoz való jogának
érvényesülését.
A paradigmaváltások egyike, hogy a Ket.
szabályozási logikájával szemben, amely egyes speciális eljárások
tekintetében teljes körű eltérést engedve egyfajta szubszidiáriusan
alkalmazandó kódexként tételezte magát, az Ákr. ilyen eltérést nem
enged. Azon hatósági eljárásokat, amelyekben jellegüknél fogva olyan
sajátos szabályrendszer érvényesül, amely nem rendezhető egy általános
eljárási törvény minden más eljárásra is irányadó rendjébe, a jogalkotó
ezért kivette az Ákr. hatálya alól.
Az Országgyűlés
korábbi döntése alapján a versenyfelügyeleti eljárás is ilyen kivett
eljárás, ugyanakkor az új szabályozási környezethez igazodó szabályozása
szükségessé teszi a hatályos eljárási szabályok módosítását. Ugyanis
abból következően, hogy 2018. január l-jétől a versenyfelügyeleti
eljárásokra - azaz a kartellgyanú, erőfölénnyel vagy jelentős piaci
erővel való visszaélés, a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen
kereskedelmi gyakorlat miatt, vagy a vállalkozások összefonódásának
vizsgálatára indított eljárásokra - még háttérszabályként sem
vonatkoznak majd az Ákr. rendelkezései, a Ket. szabályozási rendszeréhez
igazodóan kialakított eddigi eljárási szabályozást több részletében át
kell alakítani.
Az új közigazgatási perrendtartás a
közigazgatási perekre vonatkozóan jelentős módosításokat bevezető
szabályozása kihat valamennyi hatósági eljárásra, ami szintén
szükségessé teszi a Tpvt. vonatkozó szabályainak kiigazítását. Az új
polgári perrendtartáshoz igazítás pedig azért vált szükségessé, mert a
Tpvt. II. fejezetében foglalt anyagi jogi szabályok érvényesítése
bírósági útra tartozik, amelyre vonatkozóan - a versenyjogi jogsértéssel
okozott károk megtérítése iránti perekhez hasonlóan - a Tpvt. hatályos
szabályai a hatályos polgári perrendtartáshoz képest eltérő, speciális
szabályokat állapítanak meg.
Külön kitérnék arra a
kérdésre, hogy a versenyfelügyeleti eljárás kivettsége ellenére a
törvényjavaslattal módosított versenytörvény nem szakítja meg teljesen a
közigazgatási hatósági eljárások általános szabályozásához kapcsolódó
szálakat. A törvényjavaslat azt a bevett - az Ákr. miniszteri
indokolásában is ismertetett - kodifikációs gyakorlatot alkalmazza, hogy
azon eljárások szabályozásakor is, amelyek nem tartoznak az Ákr.
hatálya alá, alkalmazni rendeli az általános eljárásjogi kódex egyes
rendelkezéseit. Ez a jogalkotási megoldás növeli az érintett eljárások
átláthatóságát, hozzájárul az egységes és garanciáktól övezett
eljárásrend kialakításához, ráadásul nem elhanyagolható módon az ilyen
gyakorlat a normagazdaságosság szempontjából is hasznos, hiszen az egyes
ágazati törvényekben nem kell teljesen új eljárási rendet felállítani.
Jelen
esetben ez már csak azért is szükségszerű, mivel az Ákr. alóli
kivettség nem jelenti a versenyfelügyeleti eljárás légüres térbe
kerülését, a szabályozásnak továbbra is illeszkednie kell a jogrendszer
egészéhez, és - különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a
versenyfelügyeleti eljárás tekintetében is egyaránt alkalmazandó Kp.
szabályai az Ákr. jogintézményeire és fogalmi rendszerére épülnek -
kifejezetten a jogbiztonság ellen hatna, ha a hatósági eljárások
valamennyi aspektusát tekintve sajátos, sui generis megoldásokat
alkalmazná egy-egy ilyen kivett eljárásrend.
Ennek
megfelelően azon általános eljárási jogi jogintézmények tekintetében,
amelyeknek a versenyjogi jogalkalmazás során is érvényesülnie kell -
ilyen például a képviselet és a meghatalmazás, az eljárási cselekmények
rögzítésének vagy a döntések formájának és véglegessé válása
feltételeinek, továbbá végrehajtásának szabályozása -, illetve ahol
jelen állás szerint nem szükséges eltérni az Ákr. rendelkezéseitől, a
javaslat az Ákr. rendelkezéseit rendeli alkalmazni.
Ez a
jogalkotási megoldás azonban nem érinti a versenyfelügyeleti eljárás
sui generis jellegét, csak a jogrendszerbe való illeszkedése kerül
biztosításra. Az önálló szabályozási rezsim ugyanakkor alkalmas lesz
arra, hogy az e téren a jövőben esetleg bekövetkező, az európai uniós
jogból vagy nemzetközi kötelezettségből eredő bármilyen speciális
versenyjogi eljárási szabályozási szükséglet esetén olyan módon lehessen
az eljárási szabályokat alakítani, hogy ahhoz az Ákr. általános
szabályrendszerét ne kelljen módosítani.
Fontos ezzel
kapcsolatban utalni a jelenleg az Európai Unióban jogalkotási eljárás
tárgyát képező, a tagállami versenyhatóságok helyzetének a hatékonyabb
jogalkalmazás és a belső piac megfelelő működésének biztosítása céljából
történő megerősítéséről szóló irányelvjavaslatra, amely nyomán
várhatóan már a nem túl távoli jövőben sor kerülhet az eljárási
szabályok további alakítására, módosítására.
(16.20)
A
jelen törvényjavaslat célja tehát az, hogy az eddigi szabályozási
keretben tételezett, a versenyjogi rendelkezések tényleges, hatékony és
eredményes érvényesítését szolgáló versenyfelügyeleti eljárásokra
vonatkozó eljárási szabályok rendszere, az Ákr., a közigazgatási
perrendtartás és az új polgári perrendtartás jelentette új eljárási
szabályozási keretben is a jelenlegivel egyezően, tényleges és hatékony
jogérvényesítést lehetővé tevő módon megőrzésre kerüljön, elkerülve,
hogy e téren bármiféle törés következzen be a versenyhatósági
eljárásokban, de biztosítva egyúttal, hogy az eljárásjogi reformtól
remélt kedvező fejlemények e területen is a lehető legnagyobb mértékben
érvényesülhessenek.
A jogalkotási célok között nem
szerepelt koncepcionális változtatások bevezetése a versenyjog
eljárásjogi szabályozásában; az anyagi jogi rendelkezések érdemi
módosításától pedig kifejezetten tartózkodni kívántunk. A cél kizárólag a
meglévő szabályrendszernek az új eljárásjogi környezetbe történő
beillesztése volt. A módosítások terjedelme, az említett korlátozott
célkitűzés ellenére is, a törvény belső összefüggéseire tekintettel
átfogó volta azonban a versenytörvény önálló, nem az új eljárásjogi
szabályozásokhoz kapcsolódó úgynevezett salátatörvények keretében
történő módosítását indokolta.
Mindazonáltal a
terjedelmes módosítás, tisztelt Országgyűlés, alkalmat adott a
versenyhatóság eljárási szabályainak olyan kisebb, koncepcionális
változtatást nem jelentő korrekcióira is, amelyek az elmúlt évek
jogalkalmazási tapasztalataiból kiindulva hozzájárulhatnak az ügyféli
jogok, illetve a hatékony eljárásvezetés szempontjainak érvényre
juttatásához. Sor került továbbá a törvény belső koherenciáját erősítő,
illetve struktúrájának jobb átláthatóságát biztosító kiigazításokra is.
Kérem, engedjék meg, hogy ezek közül néhányat kiemelve most bemutassak
önöknek.
Az európai uniós
szabályrendszerhez közelítés érdekében, a vállalkozások számára
kiszámíthatóbb szabályozási környezet megteremtése céljából a
törvényjavaslat különválasztja az úgynevezett de minimis piaci
részesedési küszöbszámot a horizontális, versenytársak közötti és a
vertikális, nem versenytársak közötti megállapodásokra vonatkozóan, és
az utóbbiak tekintetében 15 százalékban, azaz a jelenleginél kedvezőbb
szinten, egyben az uniós szabályokhoz igazodó módon szabályozza azt.
Önálló
eljárástípusként vezeti be a javaslat - arra az esetre, amikor
valószínűsíthető, hogy a hatóság összefonódást tudomásul vevő vagy
kötelezettségvállalást elfogadó határozata az ügyfél félrevezető
magatartásának volt a következménye - az e visszaélést feltáró
versenyfelügyeleti eljárást, amely eljárás végén kerülhet sor a jelenleg
is a törvényben foglalt határozat-visszavonás jogkövetkezményének
alkalmazására. Az önálló eljárás keretében történő vizsgálat és
visszavonás az ügyfeleknek nagyobb garanciát, a hatóságnak pedig erősebb
jogosítványokat ad, így például érdemi bírság kiszabására is
lehetőséget teremt.
Megszünteti a törvényjavaslat az
adat vagy irat szolgáltatására, illetve a nyilatkozattételre előírt
határidő meghosszabbítása iránti kérelem egyszeri benyújthatóságára
vonatkozó korlátot, és a többedszerre benyújtott kérelem érdemi
elbírálását a vizsgálóra, illetve az eljáró versenytanácsra bízza,
lehetővé téve a körülmények mérlegelését.
Az ügyfelek
számára kedvezőbb módon az eljárás szabálytalanságával kapcsolatos
vizsgálati kifogás megtételére a jövőben az eddigi öt helyett nyolc nap
áll majd rendelkezésre.
Tisztelt Országgyűlés! A
törvényjavaslatot a Gazdasági Versenyhivatallal szoros együttműködésben
készítettük elő, és az a társadalmi egyeztetés keretében széles szakmai
körben véleményezésre került a jogalkalmazás érintettjei részéről is. A
társadalmi egyeztetés során beérkezett észrevételek is hozzájárultak egy
hatékonyabb, a gyakorlatban jobban alkalmazható versenytörvény
kialakításához.
Tisztelt Ház!
Az előzőekben ismertetett törvényjavaslat elfogadása szükséges ahhoz,
hogy a versenyjogi szabályozás eljárásjogi része 2018. január 1-jét
követően is alkalmazható legyen. A törvényjavaslat elfogadása továbbá
hozzájárul a versenyjogi eljárások hatékonyabb működéséhez. Kérem ezért,
hogy a törvényjavaslatot, annak megvitatását követően, a szavazás során
egyetértésükkel támogatni szíveskedjenek. Köszönöm megtisztelő
figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés