EGYED
ZSOLT (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt
Képviselőtársaim! Október 4-e az állatok világnapja, Assisi Szent
Ferencnek, az állatok védőszentje halálának évfordulója. Mondani
szokták, hogy a kutya az ember legjobb barátja, de ha a jelenlegi magyar
viszonyokat figyelembe vesszük, akkor azt kell mondjam, ha a
szerencsétlen kutyáknak ilyen barátjuk van, akkor már nincs is szükségük
ellenségre.
Államtitkár
Úr! Sajnos ilyen az élet. Az előző fideszes-KDNP-s öntömjénezés után
rögtön egy olyan témánál vagyunk, amiben önök csúfosan elbuktak, nem
tettek semmit. Tehettek volna, de sajnos ezt figyelmen kívül hagyták.
Valószínűsítem, azért, mert ebben nincs pénz igazából, ebből nem lehet
pénzt kivenni, ebbe pénzt kell beletenni, hogy egy normális, kulturált
állattartást honosítsunk meg Magyarországon.
Kijelenthető
mára, hogy azoknak az állatvédő szervezeteknek és azon állatvédő,
állatkedvelő, állatszerető emberek millióinak hangját nem hallotta meg
más a magyar parlamentben, csak a Jobbik Magyarországért Mozgalom.
Kijelenthető az is, hogy önöket ez egy cseppet sem érdekli. Szeretném
ideidézni azoknak a törvényjavaslatoknak a tömkelegét, amiket
benyújtottam a tisztelt Ház elé, és amelyek jobbá tették volna az
állatvédők és az állatvédelem helyzetét, de önök például a Mezőgazdasági
bizottságban cinikusan elutasították olyan szófordulatok kíséretében, amit minden normális ember felháborítónak tart.
Tisztelt
Képviselőtársaim! Önök azt mondták, és Harrach képviselőtársam is az
előbb azt mondta, hogy egy kormányképes erő van Magyarországon. Én ezzel
vitatkoznék. Ugyanis lehet, hogy ez az önök véleménye innen a
parlamentből, de ha kimennének az emberek közé, akár vidékre, az
embereknek teljesen más a véleményük erről. Mert azt, hogy a baloldallal
mi történt, úgy gondolom, nem kell itt taglalni, de az, hogy önök mit
műveltek az elmúlt hét évben, mindenkinek nyilvánvaló.
Visszatérve
az állatvédő szervezetekre: önök szóban nagyon egyetértenek vele,
nagyon támogatják, csak amikor tettekre kerül a sor, akkor mindenki
hátat fordít nekik. El kell azt is mondani, és nyugodtan kijelenthető,
hogy ez nem is pénz kérdése lenne igazából, csak akarat kérdése. Ugyanis
egy stadion, egy helikopterezés, egy kisvasút árából ezt a problémát
orvosolni lehetne Magyarországon. Csak önök nem akarják, mert nem
foglalkoznak vele.
Azt
is ki kell jelenteni, azt is el lehet mondani nyugodtan, hogy ha az
oktatásban normális képzés lenne ezzel kapcsolatban, akkor nem tartanánk
itt Magyarországon. Ugyanis ha valaki figyelemmel kíséri a televíziók
esti híradóját, napi szintűek az állatkínzásos esetek, és ezeket
gyakorlatilag senki nem veszi figyelembe, aki döntéshozó, és aki tenni
tudna ezek ellen. Benyújtottam egy olyan törvényjavaslatot is, aminek
önök szintén hátat fordítottak, hogy 1 milliárd forintot különítsünk el a
költségvetésből arra, hogy az összes befogott, gazdátlan állatot
ivartalanítsuk, hiszen ez lenne az alfája meg az ómegája az egész
problémának. Ezzel meg lehetne oldani ezt az egész gyalázatos helyzetet,
ami jelenleg van Magyarországon. Természetesen önök ezt sem támogatták.
És
most sorolhatnám pontról pontra azokat a kérdéseket az állatvédelemmel
kapcsolatban, amiket önök cinikus módon nem támogattak, sőt még adott
esetben egy rossz viccel el is ütötték. De ne legyenek kétségeik afelől,
hogy az emberek, az állatvédő, állatszerető emberek is el fognak menni
jövőre szavazni, és ítéletet fognak mondani önök felett. Azt is
elmondhatom itt nyugodtan önöknek, hogy még van hátra egy fél évük. De
ha jövőre a Jobbik kormányra fog jutni, ezeket a problémákat rögtön meg
fogja oldani, mert ismételten el kell mondjam, ez nem igazából pénz,
hanem akarat, jó szándék és emberség kérdése, amiről kijelenthető az is,
hogy önök sajnos ennek nagyon híján vannak.
Kezdeményezni
fogom még ebben a parlamenti ülésszakban, hogy minden, menhelyre
bekerült állat állatorvosi költségét, ami fedezi az oltását, az
ivartalanítását, a csipelését, a magyar állam, a magyar kormány fedezze,
ugyanis ez a mindenkori kormányoknak, az elmúlt évtizedeknek a bűne,
hogy ilyen helyzet állt elő Magyarországon. Ne akarják önök azokra az
állampolgárokra ráterhelni ezeket a költségeket, akik a családjuktól
viszik el otthonról a pénzt, hogy ezeknek a szerencsétlen állatoknak
segíteni tudjanak! Gyakorlatilag ezek az emberek közfeladatot látnak el a
saját pénzükből. Önök ezeket az embereket kinevetik, hátat fordítanak
nekik, de higgyék el, hogy jövőre ezek az emberek ítéletet fognak önök
felett mondani, és el fogják mondani egy szavazás keretében a
véleményüket. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
(9.40)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés