KUCSÁK
LÁSZLÓ (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, Kucsák
Lászlóként is. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt
Képviselőtársaim! Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi
törvényt 2017-ben, tehát az idén módosítottunk, amit szintén közösen
kezdeményeztünk Balla György képviselőtársammal. Ezen módosítás
eredményeképpen - önök által is ismert körülmény, azt hiszem, széles
támogatása volt ennek a módosításnak - a határozott idejű
szerződéskötések maximális lehetséges időtartamát egy évben határoztuk
meg, kivéve azokat az eseteket, amikor ez az előfizetés
készülékvásárlással egybekötötten valósul meg. Ez egy örvendetes
módosítás volt, hiszen nagyon sok előfizető érdekét szolgálta. A jelen
módosító indítvány, amelyet szintén együtt jegyzünk Balla György
képviselőtársammal, arra tesz javaslatot, hogy ezt a lehetséges, maximum
kétéves időintervallumot a készülékvásárlással egybekötött konstrukciók
mellett az internethasználat elterjedését szolgáló és célzó
előfizetések esetében is lehessen megtenniük a szolgáltatóknak, merthogy
meggyőződésünk szerint ez is előfizetői érdekeket szolgál.
Miért
is? Bizonyára önök előtt is ismert, hogy az internetről folytatott
nemzeti konzultáció és a nemzeti konzultációban részt vevő polgárok
javaslatai alapján a kormány döntött a „Digitális jólét” alapcsomag
bevezetéséről. Ezen alapcsomag célja az, hogy a
szélessávúinternet-használat minél szélesebb körű elterjedése érdekében
mindazok számára biztosítson előfizetési lehetőséget, akik ezt „normál”
áron nem tehetnék meg. A kormányzati szándék és a mi meggyőződésünk
szerint ez szolgálni fogja azt a célt tehát, hogy minél szélesebb körben
álljon rendelkezésre az előfizetők számára a
szélessávúinternet-hozzáférés, ennek előfizetési lehetősége, ezáltal
pedig növekedni tud Magyarországon a digitális kompetencia is.
Ezt
én meg tudom erősíteni a választókerületemből, a
XVIII. kerületből, hiszen ott megannyi pestszentlőrinci és
pestszentimrei polgár már a korábbi módosítást is pozitívan jelezte
vissza a számomra, és amikor ez a szándék megfogalmazódott, ezt is
üdvözölték, tekintet nélkül egyébként arra, hogy fiatalokról, aktív
korúakról vagy akár nyugdíjasokról van szó, hiszen mindegyik
szegmensben, mindegyik korosztályban fontos és előrelépést jelentő dolog
lenne, amennyiben ez megtörténne. Bízom benne, hogy meg tud történni,
és hasonló támogatást nyer ez az indítvány is, mint a korábbi.
A
„Digitális jólét” alapcsomagnak célja tehát, hogy kedvezményes
feltételek mellett biztosítsa ezt a bizonyos internet-hozzáférési
lehetőséget minél szélesebb körben. Tájékoztatásul szeretném önöknek
elmondani azt is, hogy a „Digitális jólét” alapcsomagra a kormány
védjegyet alapított: az internetszolgáltatók sikeres pályázat esetén
értékesíthetnek ilyen „Digitális jólét alapcsomag” védjeggyel
előfizetési csomagokat. A pályázat akkor sikeres, ha megfelel a kormány
által 2017 tavaszán megállapított védjegyhasználati feltételeknek. E
feltételek szerint a „Digitális jólét” alapcsomagra olyan előfizető
fizethet elő, aki az elmúlt egy évben nem rendelkezett
internet-előfizetéssel, valamint a „Digitális jólét” alapcsomagnak
olcsóbbnak kell lennie az azonos sebességű és műszaki tartalmú
internet-előfizetési csomagoknál, és a „Digitális jólét” alapcsomagot
egy- vagy kétéves határozott idejű előfizetési szerződésen keresztül
lehet igénybe venni, amennyiben támogatást nyer ez az indítvány.
Szintén
háttér-információként szeretném önöknek elmondani azt is, hogy az első
pályázatok már lezajlottak, a „Digitális jólét” alapcsomagok 2017.
június óta érhetőek el a szolgáltatók kínálatában, és kifejezett
kormányzati szándék, hogy ezeket az előfizetési szerződéseket kétéves
határozott időtartamra is megköthessék a felhasználók a szolgáltatást
igénybe vevőkkel. Ez egyébként az előfizető számára jelent elsősorban
előnyt, hiszen így hosszabb ideig garantált számára, számukra a
tényleges kedvezményt biztosító előfizetés. A „Digitális jólét”
alapcsomag internethasználat-bővítési és -szolgáltatási célkitűzéseit is
hatékonyabban szolgálja a kétéves szerződés, ennyi idő után ugyanis
nagyobb eséllyel marad, maradhat a jövőben is internethasználó az
előfizető.
Bizonyos kétségek
előzetes eloszlatásának szándékával szeretnék még néhány körülményt a
figyelmükbe ajánlani. A módosító javaslatunk nem enged teret a tág
értelmezésnek és a visszaéléseknek sem. Miért nem? A következők miatt: a
kivétel kifejezetten csak az internethasználatot ösztönző, kedvezményes
előfizetési csomagokra alkalmazható; ahhoz, hogy egy adott előfizetési
konstrukció ilyen csomagnak minősüljön, az állam által elismert
követelményeken kell alapulnia; a „Digitális jólét” alapcsomag esetében a
védjegyhasználati pályázati döntés mondja ki, hogy az adott díjcsomag
teljesíti-e a követelményeket. Ez kizárja azt, hogy a szolgáltatók
önkényesen alakítsanak ki ilyen csomagokat, hiszen a törvényi feltétel
teljesítéséhez elengedhetetlen az állam által elismert követelmények
megléte. Továbbá szűkítést jelent, hogy ilyen előfizetési szerződés
kizárólag a kedvezményekre jogosult előfizetőkkel köthető meg. A
„Digitális jólét” alapcsomag esetében ez az elmúlt egy évben
internet-előfizetéssel nem rendelkező ügyfeleket jelenti, ami például
kizárja a szolgáltató meglévő ügyfeleit, tehát azokkal eleve nem köthető
ilyen szerződés.
Itt
szeretném figyelmükbe ajánlani azt is, hogy a javaslatunknak van egy
másik érdemi eleme, ez pedig új bekezdésként rendelkezik arról, hogy a
fogyasztó, amennyiben elfogadjuk ezt a módosítást, felmondhatja a
hűségszerződést abban az esetben is, ha a szolgáltatást költözés címén
új címen kívánja igénybe venni, ugyanakkor ezt a szolgáltató műszaki
okok miatt nem tudja teljesíteni.
(11.50)
A felmondásra akkor van lehetőség, ha a fogyasztónak a szolgáltató irányában nincs díjtartozása.
Kérem tisztelt képviselőtársaimat,
támogassák a törvényjavaslatot, mivel az előbb említetteken túl is azt
tudom mondani, hogy ez a módosítás újra csak az előfizetők érdekeit
szolgálja. Szolgálja azt az ügyet, amelyben, gondolom, egyetértünk
mindannyian, a parlamenti
patkó bármelyik helyén foglaljunk is helyet, hogy minél több emberhez
jusson el a szélessávúinternet-hozzáférés lehetősége, fontos az, hogy
ezt minél inkább kedvezményes módon vehessék igénybe azok, akik -
idézőjelben - normál áron ezt nem tudják megtenni. Valamint talán abban
is egyetértünk, hogy a digitális kompetenciák fejlesztése és
elterjesztése mindannyiunknak érdekünk itt, Magyarországon. Ha ezekkel a célokkal, szándékokkal egyetértenek, bízom benne, hogy a törvényjavaslatot támogatni fogják. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés