Z.
KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr!
Tisztelt Ház! Valóban, egy akár unalmasnak is ígérkező, szakmainak tűnő
- s itt a hangsúly a „tűnőn” van - vita kezdett kibontakozni, de hát
Hollik István képviselőtársam azért képes volt ezt is szétrugdosni már
alapjaiban. Én igyekszem venni egy nagy levegőt, és megpróbálok arra
koncentrálni, amire eredetileg szerettünk volna. De ne vegye
képviselőtársam sértésnek azt, hogy ha az önök gazdaságpolitikája tele
van olyan típusú visszaélési formákkal, amelyek mentén állami cégek,
társaságok, hatóságok tevékenysége legalábbis megkérdőjelezhető, akkor
bizony mindig lesz ellenzéki erő, amelyik ezt fel fogja emlegetni. Adott
esetben teljes iparágakat voltak képesek oly módon magánkézbe
átjátszani, hogy ott csak egy-két oligopol helyzetben lévő szereplő
maradhatott meg. A szerencsejáték-piac is ennek illusztris példája. Ön
ezt sem egy lakossági fórumon, sem egy szakmai fórumon nem tudja eladni,
hogy mindez etikusan történt és egy tisztességes nemzetgazdaságban
elvárható módon. Lehet, hogy hatályos jogszabályokat fog találni hozzá,
és lehet, hogy meg fogja tudni indokolni, hogy a hatályos
jogszabályoknak milyen módon felelt meg, mondjuk, a szerencsejáték-piac
részbeni szétdózerolása, aztán a maradék átjátszása, ezt elképzelhetőnek
tartom, de hogy etikai normákat nem fog tudni felvonultatni emellé,
legalábbis széles körben elfogadott módon, ebben is egészen biztos
vagyok.
(Az elnöki széket dr. Latorcai János,
az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Láthatjuk
tehát, hogy az előttünk fekvő csomag, amely jogharmonizációs
szempontból kellett hogy elkészüljön, de tartalmaz egyébként nagyon
előremutató és értelmes dolgokat - én még az új eljárástípust is
idesorolom -, alapvetően jobban kimunkálható lett volna, ha a második
Orbán-kormány szervezetrendszere tekintetében kezdtek volna dolgozni
rajta, akkor ugyanis még volt egy önálló fogyasztóvédelmi bizottsága az
Országgyűlésnek, amely tökéletesen alkalmas volt a megfelelő szakmai
viták lebonyolítására, egyfajta előkészítő szerepet is
betöltött-betölthetett volna ez. Sajnos ebben a kormányzati ciklusukban
ezt a bizottságot megszüntették, beolvasztották abba a gazdasági
megabizottságba, ahol nyilvánvaló módon a fogyasztóvédelmi témák súlya a
legjobb szándék ellenére is csökkent. És azt is látnunk kell, hogy maga
a fogyasztóvédelem rendszere is átalakult, részben pontosan az egyik
olyan szervbe, a Magyar Nemzeti Bankba olvadt be, amelyet egyébként
ellenőrizni kéne, felügyelni kéne, és sok esetben vissza kéne téríteni a
helyes útra, hiszen ami az utolsó érában történt a Magyar Nemzeti Bank
életében, az legalábbis óriási, hatalmas kérdőjeleket vet fel.
Azt
is látnunk kell ugyanakkor, hogy a GVH önkényesen jár el bizonyos
esetekben, és önkényesen nem jár el máskor, amikor kellene; amikor a TV2
és Andy Vajna különböző ügyletei felmerülnek és ezek jóváhagyása, ezzel
párhuzamosan pedig az RTL és társai megbüntetése, akkor nem is kell
hozzáértőnek lenni, ez a laikus emberben is felvet bizonyos kérdéseket.
Hogy kinek van igaza, az lehet szakjogászi viták tárgya és annak a
végeredménye, de hogy ezeket a vitákat le se folytassuk, mert mondjuk,
Hollik Istvánnak ezek nem tetszenek, ez egészen újszerű a magyar
parlamentben, mint ahogy az is, hogy ön az előbb előrevetítette, hogy mi
majd miről fogunk beszélni az ellenzéki erők részéről. Lehet, hogy a
hatvanas években ez jó módi volt, de most már lassan harminc éve elvileg
rendszert kellett volna váltani, gyakorlatilag módszereket sikerült. Én
nagyon bízom benne, hogy a rendszerváltás is bekövetkezik előbb-utóbb.
No,
de visszatérve a tárgyra: magának a GVH-nak a tevékenységéről is el
lehetne mondani egy-két misét, de azt kell mondjuk, hogy egyrészt
ellenzéki képviselőtársaink részletesen tüzeltek ebben a fegyvernemben,
LMP-s képviselőtársam külön sajtótájékoztatót is tartott róla, ezért nem
akarok részletesen belemenni abba, hogy milyen vádak merültek fel,
miszerint a GVH saját autóvásárlásai kapcsán hogyan röpködtek a milliók -
itt 18,2 millió van előttem a sajtójelentés szerint, de nagyon súlyos
milliók -, és arról sem akarok részletesen beszélni, hogy a
Versenyhivatal állítólag évi 6 millió forintot fizet a Diplomata
Magazinnak az Országgyűlés munkájának a figyelésére, amire egyébként
vannak hivatott szervek, nagyon hozzáértő szervek itt a Házon belül is
egyébként. Ha valaki Magyarországon profi sajtószemléhez akar jutni,
akkor itt a Házon belül érdemes a hozzáértőkhöz fordulni, és
professzionális anyagot fog kapni az asztalára, ezt nyugodtan
elmondhatjuk. Tehát nem szeretnék magát a GVH-t illető kérdésekre jobban
összpontosítani, mert az éves beszámoló, az éves jelentés tárgyalásakor
ezt azért meg szoktuk tenni, s ott azért valamifajta válaszok is
szoktak születni.
De arról mindenképpen beszélnünk
kell, hogy a Versenyhivatal az előző egész lezárt évben összesen 5,4
milliárd forintnyi bírságot rótt a kartellező és versenyjogot sértő
cégekre. Ugyanakkor itt kettő csatlakozó adat legalábbis szemet szúró.
Az egyik az, hogy a legtöbb jelzés lényegében a közbeszerzési
eljárásokkal kapcsolatos, a kartellgyanúk mintegy 60-65 százaléka
hasonló eljárásokat illető, és itt is elsősorban az uniós finanszírozású
programok azok, amelyek gyanúsak. Tehát az itt megforduló pénztömeg
ismeretében az 5,4 milliárdnyi bírság, azt is mondhatom, hogy
elenyészőnek tekinthető. Még az előző ciklus első felében Gaudi-Nagy
Tamás akkori képviselőtársamban volt nagyon erős ambíció, hogy a
multinacionális cégek esetében a rájuk kiszabható bírságot emeljük meg,
és ezt keresztül is tudta vinni ellenzékből. Emlékeim szerint
öt-tízszeresére növekedett a lehetséges bírságok felső határa. De hát
itt is elmondható az, hogy a GVH tevékenysége kapcsán elementáris az
igény azt illetően, hogy a hatalmas közbeszerzési piac tengernyi
visszaélése mentén elrettentő erejű bírságok szülessenek. Itt azt
látjuk, hogy teljes kartellügyekben - a sajtójelentések leggyakrabban az
úgynevezett sebvarróügyet emlegetik, aminek egészségügyi vonatkozása
van - a hivatal összesen végül 270 millió forintos bírságot szabott ki,
pedig hát a teljes „piacon” megforduló pénztömeg hatalmas nagy mértékű
ehhez képest. Tehát nem biztos, hogy ez lesz az elrettentés első és
legjobb formája, de nagyon szeretnénk, ha legalább közelítene afelé.
A
másik súlyos terület, ami egyébként abban a választókerületben is
komoly problémákat okozott, ahol én indultam annak idején, tehát
amelynek viszonyait a lehető legbehatóbban ismerem, ez pedig a
fogyasztóvédelem konkrétan maga.
(17.00)
Ugyanis
a GVH által lezárt összes ügy 40 százaléka közismert módon
fogyasztóvédelmi tárgyú, és különösen, kirívóan sok panasz érkezett az
úgynevezett állapotfelmérési, termékbemutatókat illető esetek kapcsán,
amelyek szabályozását mind a kormány, mind az idekapcsolódó szervek évek
óta tologatják maguk előtt, felháborító módon. Nálunk, Óbudán úgy
sikerült ezeket az idős embereket átverő és egyébként nagyon aljas
termékbemutatókat megakadályozni, hogy saját aktivistáink, tagtársaink
beültek ezekre az eseményekre, és ha úgy tetszik, akkor széttrollkodták
őket. És mivel senki más nem jelzett, pedig kellett volna a jegyző
irányába, az önkormányzat irányába jelezni a szervezőnek, jeleztek a
mieink, és nyilván a hatóságoknak is. Végül sikerült ezeket a
rendezvényeket ellehetetleníteni.
De nem várható el
országos szinten, hogy mindenhol helyi civil aktivisták elérjék azt,
hogy a hasonló átveréssorozatok megszűnjenek. Tehát nyilvánvalóan itt
nem lehet a GVH-ra hárítani a felelősséget. Kormányzati feladatkör
lenne, az Országgyűlés dolga lenne keresztülvinni, megszavazni azokat a
törvényeket, amelyek nem a telephelyeket próbálják szabályozni, nem azt,
hogy hol köthet hitelügyletet a termékbemutatót szervező cég
képviselője a károsulttal, mert itt későbbi károsultakról beszélünk
szinte minden esetben.
Egész
egyszerűen fel kéne tenni azt a kérdést, hogy Magyarországnak,
nemzetgazdaságunknak van-e bármilyen szüksége termékbemutató típusú
ügyleti formára. Van-e erre a formára szükség? Indokolja-e bármi
Magyarországon azt, hogy emberek ilyen módon megtévesztési kísérleteket
folytathassanak vagy pedig sem. Az én válaszom egyértelműen az, hogy
nincs erre szükség, ilyen szabályozást szeretnénk keresztülvinni. Nagyon
sajnálom, hogy ez nem sikerült. És még egyszer mondom, nem a GVH‑t
teszem felelőssé azért, hogy bár korlátozások történtek, de ezek a
korlátozások csak arra vonatkoznak, hogy az átverés után hol lehet majd a
hitelügyletet aláírni, és még mindig nyitva hagyják azokat a kapukat,
amelyeket nem szabadna nyitva hagyni.
Végül az
utolsó, nagyon fontos témaként egész egyszerűen muszáj a médiapiaci
helyzetet és viszonyokat elemeznünk, hiszen önmagában a Gazdasági
Versenyhivatal beleegyezni látszik abba, hogy Andy Vajna cégeihez
kerüljön a Lapcom-csoport, és a megyei lapok piacán olyan mértékű
átrendeződés történjen, amely véleményem szerint nélkülözi a
tisztességes piaci háttérfolyamatokat. Ez egészen elképesztő! Láttunk
már olyat, hogy hivatal szemet huny bizonyos tranzakciók fölött. Láttunk
már olyat, hogy esetleg rugalmas módon kezelt bizonyos ügyeket, ahol
mérlegelési jogköre a rugalmasságot lehetővé teszi.
De
ekkora arcátlanság mentén, amikor ráadásul az érintett tranzakciókhoz az
MKB hitelez Vajnának, ekkora arcelfordítást és szemlesütést még talán
az utóbbi 27 évben nem láttunk. Egészen elképesztő és felháborító az,
hogy a GVH asszisztált ehhez az ügylethez és tranzakcióhoz. Ha valaki,
akkor én biztos nem fogom a Magyar RTL Televízió Zrt.-t túlvédeni, de
más esetekben azért drákói szigorral eljár mind a hatóság, mind a
felügyelet. Hogy van oka erre vagy nincsen, azt mérlegelje saját maga,
nekem erről csak személyes véleményem lehet és nyilván szakmai
véleményünk is. Nyilván nem akarunk beleszólni a GVH napi működésébe, de
az egészen biztos, hogy bizonyos ügyletek mentén, amilyen, mondjuk, a
megyei lapok komplex és szinte teljes felvásárlása, valamint az Andy
Vajna-féle médiabirodalom kiépítése, itt bizony beavatkoznivaló bőven
lett volna.
Egész egyszerűen egy olyan médiatúlsúly
alakult ki ezáltal bizonyos szegmensekben, ami kizárja a tisztességes és
piaci alapú folyamatokat a jövőben. Mindaz a tény, hogy emögött az MKB
hitelezése áll, erőteljes kérdőjeleket vet fel. Tehát a jövő évi
választások után, ha tisztességes elszámoltatásra sor kerül, akkor
biztos, hogy nagyon sok feladat adódik majd ezekben a kérdéskörökben. De
hát azt egyértelműen látnunk kell, hogy az RTL 30 százalékosnak szánt
tulajdonszerzését idén januárban a GVH gyakorlatilag meg kívánta
tiltani, ugyanakkor, amikor a megyei lapok piacát gyakorlatilag
bekebelezte egyetlenegy érdekeltség, mindegy, hogy milyen háttéreszközök
és háttércégek felvonultatásával. Akkor azt láttuk, hogy az
asszisztencia teljes volt, a hallgatás is teljes volt.
Nyilvánvalóan
az ember ilyenkor nem csak és nem elsősorban személyi következményeket
szeretne látni, de habár most egy hatalmi tengely valóban mindent maga
alá próbál gyűrni, azt várnánk el, hogy ehhez ne asszisztáljon mindenki.
Most viszont azt látjuk, hogy egyrészt az Állami Számvevőszék is
asszisztál bizonyos kormányzati szándékokhoz olyan módon, hogy az már a
hatályos jogszabályokat is sértheti, most a GVH tekintetében látunk egy
olyan szemlesütést, ami teljesen méltatlan egy szakmai szervezethez.
Nagyon reméljük, hogy ez a folyamat végre megáll, és nem pedig egy
választási kampány részévé silányul. Hiszen a jövő év e tekintetben is
lehet a megtisztulás éve.
Végül pedig egy személyes reményemet hadd osszam meg a jelenlévőkkel. Nagyon szeretném, ha egy önálló fogyasztóvédelmi bizottság
keretein belül maga a fogyasztóvédelem kiemelt szakterületté válna,
mint ahogy 2010-től volt erre szándék, és erre a fogadókészség is kiváló
volt.
Azt kell lássuk, hogy beindultak
egészséges folyamatok ezen a területen, aztán lett belőle a banki
ágazati különadó, tranzakciós illeték, majd az összes ilyen tehernek
elnevezett valami áthárítása, aztán az áthárítás beismerése. Végül a
kormányzati következmény és a jogalkotó bármilyen következtetéseinek
elmaradása egyértelmű kudarcba fullasztotta ezeket a kísérleteket.
Nagyon
remélem, hogy a magyar ügyfelek, sajnos sokszor későbbi leendő
károsultak védelme érdekében pártok felett álló módon sikerül olyan
ajánlásokat megfogalmazni, amelyek visszatérítik a magyar
nemzetgazdaságot ebbe az irányba. Köszönöm a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés