Z.
KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr!
Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő törvényjavaslatról körülbelül három
mondatot kívánok, tudok és szeretnék elmondani, hiszen alapvetően egy
implementációs folyamat végén, egy máshol megírt csomag átültetéséről
van szó. Tehát hogy itt mi a gyarmaton mit gondolunk erről, ez egy
dolog.

Engem sokkal jobban érdekel az, hogy milyen
részletszabályokkal tudjuk kiegészíteni ezt a csomagot a magyar
ügyfelek, adott esetben leendő károsultak védelme érdekében,
pontosabban, hogy az ügyfelek minél kisebb százaléka váljon károsulttá.
De azért a csomagról annyit, hogy itt a befektetési fronton is elég
kemény átrendeződéseket prognosztizál az, ami előttünk van, hiszen ha
csak azt nézzük, hogy Európa alapkezelői, mondjuk, az idei év júliusáig
bezárólag több mint 8000 milliárd eurónyi vagyont kezeltek, akkor
látszik, hogy e hatalmas vagyontömeg esetében egy minimális, pár
ezrelékes változás is tetemes pénzösszegeket tud megmozgatni. És az,
hogy létrejönnek a független, aztán függő tanácsadók ennek különböző
formai elemeivel együtt, tehát adott esetben a függetlenek csak a
befektetőktől lesznek jogosultak majd jutalékot elfogadni, a
kibocsátóktól nem, a függők pedig gyakorlatilag ugyanúgy néhány
kibocsátó termékeit fogják kiemelt módon reklámozni, terjeszteni, mint
az eddigiekben.

Nem tudjuk egyelőre és nem jósolható
meg a csomag alapján, hogy az adminisztrációs terhek lesznek-e
magasabbak, vagy pedig az a hosszú távú haszon, amivel adott esetben az
járhat, hogy a pénzügyi kultúra fejlődik, a lakossági befektetők
pénzügyi tudatossága nő. Ezek nagyon sokszor nem is forintosítható vagy
eurocentesíthető tényezők, tehát látszik - egyetértek kollégámmal abban
-, hogy itt kapukat nyitunk ki, nagyon sok területen egyébként. Sokszor
felkészületlenül teszi mindezt Európa. Éppen ezért nekem sokkal jobban
tetszene, ha majd hosszú távon a magyar törvényhozás erre úgy reagálna,
hogy többletszolgáltatásokat igényel, mondjuk, alapkezelők vagy
lakossági ügyfelek tekintetében, pluszriportokat, tájékoztatókat,
elektronikus kimutatásokat.

(17.50)

Tehát
egy olyan irányba indulnánk el, amely nemcsak interaktívvá tenné ezt a
rendszert, de a magyar polgárok kitettségét, kiszolgáltatottságát
mindenképpen csökkentené.

És azt is látnunk kell, hogy
itt a rövid vita során, ami nem is volt vita igazából, azért nagyon
fontos kérdések merültek fel. Az alapvető pénzügyi ismeretek oktatása
visszatérő mantra, amióta a parlamentben nyolcadik éve itt vagyok,
mindig hallottam. Érdemi lépéseket egyedül a Magyar Nemzeti Bank korábbi
vezetésétől láttunk, amelyik megpróbálta legalább a középiskolai
oktatásba beszűrni ezen ismeretek egy részét, hozzá kell tennem, hogy
álláspontom szerint szinte teljes kudarccal. Tehát el kell dönteni, hogy
Magyarországon akarunk-e pénzügyi ismereteket. Én már az alapfokú és a
középfokú oktatás részévé tenném. Tehát számomra az indikátor az, most
nem nevezem meg a gyorskölcsöncéget, de annak a reklámjait ne lássam
este tízpercenként a tévében, és ne lehessen rábeszélni a magyar
embereket arra, hogy nyaralásra 60 hónapos hitelt vegyenek fel abban az
esetben, ha ez a nyaralás egyértelműen nem fér bele az ő
költségvetésükbe. Tehát még mindig olyan elképesztő piaci túlkapásokat
látunk a szolgáltatók részéről, amelyek egyértelmű következmények,
szabályozatlansági következmények; és bizony annak a következményei,
hogy sokszor az ügyfelek nem is láthatják előre azt, hogy mivel
szembesülnek, adott esetben egy gyorskölcsön vagy egy szabad
felhasználású kölcsön felvétele esetén.

Én éppen
ezért, ha már ott tartottunk, hogy IT-szektor, onnantól kezdeném az
egészet, hogy a közoktatás területén belül vagy az erre szakosodott
oktatási intézményekben miért tanítanak ma Magyarországon például olyan
programnyelveket, amelyeket sehol a világon senki nem használ. Egész
egyszerűen az oktatásunk nem követte le ezt a rendszert, miközben 25
ezer informatikus hiányzik csak a magyar piacról. Számomra dermesztő
volt az a pár évvel ezelőtti élmény, amikor meghívtak egy ezzel
kapcsolatos konferenciára. Őszintén szólva, azért mentem el, hogy
tanuljak, tehát mint a szivacs, magamba szívjam a tudást, és a nálam
okosabbaktól megtudjam, hogy Magyarországon ezt a munkaerőhiányt hogyan
lehet orvosolni. A vállalatvezetők részéről az egyik fő elképzelés az
volt, hogy hozzunk ide Dél-Amerikából nagyon sok hallgatót, Magyarország
dotálja vagy fizesse ki az ő tanulmányaik árát, és reménykedjünk abban,
hogy minél többen hosszú távú szerződést kötnek, és itt maradnak
Magyarországon dolgozni. Nos, ez az az út, ami tökéletesen
elfogadhatatlan, és nagyon bízom benne, hogy a parlament többsége
számára a hasonló munkaerőimport még akkor is elfogadhatatlan, ha a
Fidesz-kormány új törvényeinek egy része papíron lehetővé is tenné. De
azt kell mondjuk, hogy ez nem lehet egy követendő út.

Tehát
Magyarországról hiányzik 25 ezer, a szektorban dolgozó ember, olyan,
aki ott is dolgozhatna. Az oktatási rendszerünket nem állítottuk át
annak érdekében, hogy ezt a vákuumot megszüntessük, tehát itt
haladéktalan feladatok mutatkoznak. Elfogadhatjuk mi az uniós
irányelveket, de vannak olyan területek, ahol egyébként a stafétabot
hordozójától függetlenül be kellene avatkozni, a mostani ellenzék és a
jövőbeni kormányzó pártok érdekében is, különben kezelhetetlenné válik
több nemzetgazdasági szektor.

Éppen
ezért, összefoglalva, egy átfogó és integrált, összehasonlító
rendszerre nagyon nagy szükség lenne, amely az ügyfelek számára lehetővé
teszi a különböző konstrukciók, a különböző termékek érdemi és objektív
összehasonlítását. Ez a magyar piacon egyébként alternatív módon vagy
kiegészítő módon is kidolgozható magyar ügyfelek számára, ez magyar
kormányzati hatáskör is lehet. A Magyar Or­szággyűlés hozhat olyan
törvényeket, amelyek lehetővé teszik ezt, hogy ne a különböző
bankmoni­tor­oldalakon kelljen nekünk szörfölgetni, és aztán arra
tippelni, hogy az adott portál mögött éppen melyik bank vagy melyik
pénzügyi szolgáltató emberei állnak, hiszen ez nagyon sokszor
bebizonyosodott, általában utólag bizonyosodott be. Nem hiszem, hogy pár
milliárd forintnál többe kerülne Magyarországnak egy ilyen integrált
összehasonlító rendszer tető alá hozása. Tehát úgy gondolom, hogy ezt a
feladatot sem lenne szabad megspórolni.

Amellett,
hogy bár kapukat nyitunk ki, a leendő kockázatok kezelése mellett
abszolút támogatható az a csomag, amelyik előttünk van, főleg akkor, ha a
befektető polgárok, ügyfelek érdekében tud némi hatást kifejteni.
Köszönöm a figyelmet.

Forrás: parlament.hu