KEPLI
LAJOS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Elnök Úr!
Tisztelt Képviselőtársaim! Kezdjük talán azzal, amiről eddig kevésbé
esett szó, illetve részben az MSZP képviselőcsoportja részéről volt már
szó arról, ami nem a környezetvédelmi részét képezi ennek a javaslatnak,
ugyanis valóban hasznos dolog a műanyag szatyrok, bevásárlótáskák
mennyiségének a csökkentése azáltal, hogy egy magasabb termékdíjat
vetünk ki rá, és valóban eláraszt bennünket a műanyag hulladék, ezt
kezelni szükséges kormányzati szinten is, de az egyik kifogásunk ez
ellen az, hogy nehéz környezetvédelmi szabályozóról beszélni olyan
esetben, amikor a környezetvédelmi termékdíjból befolyt bevételek a
központi államkasszába folynak be, és nem feltétlenül környezetvédelmi
és hulladékmegelőzési célokra fordítódnak vissza.
Valóban
van egy szabályozóereje annak, ha egyes termékkörökre magasabb
termékdíjat vetnek ki, már a fogyasztási szokások befolyásolása útján
is, azonban ez önmagában nem teljesen az a cél, amit annak idején,
amikor a környezetvédelmi termékdíjról szóló törvény megszületett,
kitűztek maguk elé célul, hogy az így befolyt bevételekből egyébként a
hulladék-újrahasznosítás arányát lehessen növelni, szemléletet formálni,
az oktatási-nevelési tevékenységet a hulladékcsökkentés terén lehessen
folytatni. Ez ma már nem nagyon valósul meg, egyfajta központi
adóbevételként funkcionál, gyarapítja a központi adóbevételeket, azonban
a hulladékgazdálkodási ágazat, az újrahasznosítási ipar közben
haldoklik és nem működik megfelelően Magyarországon.
A
másik pedig: az a cél, amit ezzel a törvénnyel el kívánnak érni, az a
kettős mérce, amely mindig is jellemző volt a kormányzati jogalkotásra
ennek a kormánynak a regnálása idején, mégpedig az, hogy egyes
termékeket - célzok itt a reklámhordozó papírokra - környezetvédelmi
termékdíjjal sújtanak, egyébként nagyon helyesen, hiszen valóban
elárasztják a postaládánkat, más reklámhordozó papírokat pedig kivesznek
a környezetvédelmitermékdíj-fizetési kötelezettség alól. Itt valóban a
kettős mérce a kérdés, hiszen nem kaptunk egyértelműen választ arra az
előterjesztői expozéból sem - remélem, majd a zárszóban érkezik rá
válasz -, hogy miért változtatták meg a törvényi szabályozást úgy, hogy
az eddigiekben egyáltalán nem minősítették reklámhordozó papírnak, sőt a
törvény kifejezetten kihangsúlyozta, hogy nem tartozik a reklámhordozó
papír fogalmába a közhasznú szervezet, állami, önkormányzati szerv által
alapfeladata körében kiadott kiadvány, időszaki lap, most ezt törölték a
jogszabályból, ehelyett bevezették, hogy egyébként termékdíjkötelesnek
minősül, de nem kell megfizetni, ha a kötelezett olyan reklámhordozó
papírt hoz forgalomba, használ fel saját célra vagy vesz készletre,
amely teljes nyomtatott felületére vetítve legfeljebb 50 százalékában
gazdasági reklám terjesztésére szolgál, vagy amelyet közhasznú
szervezet, állami, önkormányzati szerv alapfeladata körében ad ki. Tehát
a korábbi szabályozás, ami még jelenleg hatályos, azt mondja, hogy nem
tartozik a reklámhordozó papír kategóriájába, amit állami, önkormányzati
szerv alapfeladata körében ad ki, most pedig azt mondja, hogy
reklámhordozó papírnak minősül, ha legfeljebb 50 százalékában gazdasági
reklám terjesztésére szolgál, de amelyet egyébként az alapfeladata
körében ad ki, csak éppen nem kell megfizetni utána a termékdíjat.
(13.00)
Nagyon nagy különbség van, és ráadásul állami, önkormányzati szerv alapfeladata körében kiadott kiadványáról van szó.
Tehát
megint csak felmerül a kérdés, január 1‑jén lép hatályba a
termékdíjtörvény, hogy nem oda fogunk-e a végén kilyukadni ezekkel a
technikai, jogi csűrés-csavarásokkal, hogy majd az állami és
önkormányzati szerv alapfeladata körében, tehát kormánypropagandaként és
önkormányzati propagandaként kiadott anyagok nem minősülnek
termékdíjkötelesnek, viszont minden más, ami akár nem gazdasági célú,
tehát mondjuk, egy ellenzéki programot, üzenetet jelenít meg, pont a
választási kampányra majd a termékdíj-kötelezettség hatálya alá fog
esni, vagyis minden ellenzéki kiadványra kilogrammonként 115 forint
termékdíjat meg kell majd fizetni, miközben a Fidesz kormányzatként és
önkormányzatként mindezt termékdíjmentesen teheti meg.
Ebben
látom az óriási nagy veszélyét ennek a javaslatnak, hiszen ez kettős
mérce. Mondhatjuk azt, hogy akkor ez innentől feleslegesen terheli a
postaládákat, de akkor az a hárommillió tök felesleges, értelmetlen
nemzeti konzultációs kérdőív is essen ebbe a körbe, amit a kormány most
megint ki fog küldeni a postaládákba, amelyek olyan kérdéseket
tartalmaznak, amelyekre nincs szerintem Magyarországon épeszű ember, aki
ne egyféleképpen válaszolna. Ha valakitől megkérdeznék, hogy
szeretné-e, hogy Soros György egymillió bevándorlót betelepítsen
Európába évente, nincs épeszű ember, aki erre igennel felelne, politikai
pártállástól függetlenül, mégis ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel
bombázzák több millió példányban a postaládáinkat.
Na,
ez az igazi környezetszennyezés, és ezzel lehetne, azt gondolom,
környezettudatosságot formálni Magyarországon, ha ilyen felesleges
dolgokban nem bocsátanának ki legalább papíralapú kérdőíveket. Tegyék
fel akkor online ezt, és egy online kérdőív formájában aki akar,
válaszoljon rá. De ezek gyakorlatilag akadály nélkül eljuthatnak a
postaládákba, miközben lassan már tényleg ott tartunk, hogy ami
ellenzéki üzenetet próbál közvetíteni akár tévé, rádió útján - az
internet még talán az egyetlen felület, ahol ezt szabadon megtehetjük,
de már az óriásplakátok is ellehetetlenítésre kerültek, folyik a harc az
utcákon, szinte már fizikai közelharc van annak érdekében, hogy ki az,
aki közzétehet óriásplakáton üzenetet, és ki az, aki nem, és egyre
kevésbé tudjuk üzenetünket a választókhoz eljuttatni.
És
akkor most itt van egy olyan törvényjavaslat, amely burkoltan ugyan, de
- ha egyértelműen nem kerül megcáfolásra, addig nem tudjuk kizárni -
azt is magában foglalhatja, hogy kormányzati és önkormányzati
kiadványként mentesül a termékdíj alól, míg bármely más formában, akár
mondjuk, egy ellenzéki párt által kiadott kiadvány, viszont
termékdíjkötelessé válik, magyarul egyfajta versenyhátrány, ha úgy
tetszik, kettős mérce kerül alkalmazásra. Minden létező módon egyébként
már megpróbálják az ellenzéket ellehetetleníteni, de még e módon is
tovább fokozzák ezt a terhet.
Egyébként ebből,
ha belegondolunk, többletbevétele az államnak nem keletkezik, hiszen az
egyik zsebéből rakja át a másikba a pénzt, hiszen egy költségvetési
forrásokból működő pártnál, ha költségvetési pénzből megfizeti a
környezetvédelmi termékdíjat, akkor tényleg gyakorlatilag az történik,
hogy az állam egyik zsebéből a másikba áthelyezi ezeket a forrásokat,
tehát itt nincs igazából értelme többlet-adóbevételről beszélni, maximum
egy átrendeződésről. Viszont a szólásszabadságot, a véleménynyilvánítás
szabadságát már erősen lehet befolyásolni azzal, hiszen korlátozott
források állnak különösen az ellenzéki pártok rendelkezésére.
Kampányidőszakra időzíteni egy ilyen törvényjavaslatnak a
hatálybalépését, még ha százszázalékosan elhisszük azt, hogy kizárólag
környezetvédelmi célokat szolgál, akkor sem túl etikus.
Úgyhogy
egy ilyen jellegű megnyugtató választ várnék az államtitkár úrtól, ha
előbb nem, akkor a zárszavában, de örülnék, ha előbb megtenné, hogy azok
az ellenzéki kiadványok a választási kampányban, vagy ne beszéljünk
ellenzéki kiadványról, beszéljünk bármely magyarországi párt által a
párt nevében kiadott választási újságról, szórólapról, bármi egyéb
kiadványról, amelyek nem állami vagy önkormányzati szerv által vannak
kiadva, termékdíjkötelesek lesznek-e, avagy nem. Ugyanis ezt már az
előző kampányban is láthattuk, hogy különböző módon korlátozva volt,
hogy politikai reklámot ki tehet ki és ki nem, és miközben állami
üzeneteket, úgymond közcélú üzeneteket, társadalmi célú hirdetéseket
minden korlátozás nélkül közzé lehetett tenni, addig a politikai célú
reklámok erősen le voltak korlátozva, és ezzel visszaélve tudott a
kormánypárt kormányként társadalmi célú hirdetésnek álcázott
kampánypropagandát folytatni akár a köztelevízióban vagy bármely más
felületen. Ehhez hasonlítanám most ebben a törvényjavaslatban a
környezetvédelmi célúnak álcázott ilyen célú korlátozást, ha ez valóban
meg fog történni.
Úgyhogy elsősorban erre
szeretnék választ kapni, és arra, hogy azt jelenti-e valóban ez a
változtatás, hogy most már egy állami vagy önkormányzati szerv
alapfeladata körében kiadott kiadvány 50 százalékig terjedően
gazdasági célú reklámot is tartalmazhat. Tehát gyakorlatilag, ha állam
vagy önkormányzat adja ki, akkor hiába gazdasági célú reklámokat
tartalmaz majdnem fele arányban, mondjuk, vagy akár 50 százalékig,
arra nem kell megfizetni a környezetvédelmi termékdíjat, míg ha ugyanezt
ezt egy profitorientált gazdasági társaság teszi meg, akkor ezt a
termékdíjat igenis meg kell fizetni, akkor ez megint csak egy elég
érdekes kettős mérce vagy korlátozás lenne.
Ha
állami vagy önkormányzati szerv az alapfeladatát látja el, akár legyen
az egy hatóság, legyen az tényleg egy önkormányzat, vagy legyen az egy
minisztérium, legyen az maga a kormány, ne tegyen gazdasági célú
reklámot a kiadványába, illetve ha meg megteszi, akkor legalábbis ne ez
alapján mentesüljön a termékdíj megfizetése alól. Ha egyszer gazdasági
célú reklámot közöl, akkor legyen termékdíjköteles, ha nem közöl
gazdasági célú reklámot, csak közcélú vagy társadalmi célú
információkat, közhasznú információkat tesz közzé, akkor viszont ne
kelljen, mert az egy közhasznú feladat, és ne kelljen azért
környezetvédelmi termékdíjat megfizetni, legyen szó akár egy település
helyi újságjáról - bár azok többnyire azért szoktak már csak
finanszírozási okokból is gazdasági célú reklámokat tartalmazni -, de
akár egy tájékoztató hírlevélről vagy bármi egyébről.
Úgyhogy
ez a legfőbb aggályunk nekünk ezzel a törvénnyel kapcsolatban, és amíg
ez az aggály nem tisztázódik egyértelműen, addig nem tudjuk jó
lelkiismerettel támogatni, sőt addig egyáltalán nem tudjuk támogatni,
annak ellenére, hogy nem a környezetvédelmi célkitűzéseivel van
problémánk. Mondom én ezt mint a Jobbik környezetvédelmi szakpolitikusa,
nem is lehet problémánk a környezetvédelmi célkitűzéseivel, hiszen azok
teljes mértékben támogathatóak, amennyiben a céljukat elérik, de
természetesen ezt csak utólag fogjuk megtudni majd, ha hatályba lép a
jogszabály.
Csak tudják, az a probléma, hogy mindig,
nagyon sokszor előfordult már, valamilyen nemes cél mögé bújtatva
valamilyen aljas politikai szándék húzódott meg. Valamiféle sunyisággal
keresztülvitték az Országgyűlésen, majd később az ellenzék szemére
lehetett olvasni, hogy igen, önök azt sem támogatták, amikor mi
megpróbáltuk megfékezni a reklámszórólapok elterjedését vagy a műanyag
táskák elterjedését, merthogy a Jobbik nem egy zöldpárt, és nem
támogatja ezeket. Ez nem így van, természetesen nem így van, de
önkorlátozást természetesen nem fogunk támogatni. Tehát ha ebből az
derül ki a későbbiekben, hogy itt már a választási kampányra készülvén
valamiféle újabb korlátozást szeretnének az ellenzéki pártok nyakába és a
Jobbik nyakába sózni, azt nem fogjuk támogatni. Legyen egyenlő a mérce:
vagy mindenki fizesse meg, vagy senki ne fizesse meg, de ilyen
különbségtételt mi a továbbiakban sem fogunk támogatni.
Természetesen
ami környezetvédelemmel kapcsolatos kezdeményezés, ami azt szolgálja,
hogy Magyarországon csökkenjen a termelődő hulladék mennyisége, vagy
hogy növekedjen az újrahasznosuló hulladék mennyisége, vagy hogy
kevesebb legyen a lerakókra jutó hulladék, bármi olyan
hulladékgazdálkodási eszköz, ami ezeket a célokat szolgálja, környezeti
nevelési célokat szolgál, azt a továbbiakban is minden esetben támogatni
fogjuk. Ezt a törvényjavaslatot - akkor várom az államtitkár úr
válaszát majd -, amíg ez a kérdés nem tisztázódik, addig nem tudjuk
támogatni. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés