SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (A Jobbik páholyában helyet foglalnak a Magyar Kéményseprők Országos Szakszervezetének képviselői.)
Tisztelt Ház! Én a törvénymódosítás egy bizonyos részével, a
kémény­sep­rő­ipari szolgáltatásra vonatkozó résszel kívánok
foglalkozni.

A
módosítás előkészítésébe sem a szakmai mun­kavállalói közösségek, sem
pedig a kéményseprőipart képviselő más szervezetek nem kerültek
bevonásra, így az abban foglaltak mindannyiukat meglepetésként érték.
Tehát sem a Kéményseprők Országos Szakszervezetét, sem a Magyarországi
Kéményseprőmesterek Szövetségét, sem a Magyar Kéményseprők Országos
Ipartestületét nem kérdezték meg a módosításról, azaz a teljes magyar
kéményseprőipar valamennyi képviselőjét elfelejtették megkérdezni. (Kontrát Károly: Ez nem igaz!)
Pedig ezen szervezetek tagjai között megtalálhatók közszolgáltatók,
szolgáltatók és a kéményseprőipari szerv képviselői is. Magyarán, önök
„csak” a szakmát, a tudást, a tapasztalatot felejtették el megkérdezni,
mert önök úgy gondolják, hogy mindenkinél és mindenhez jobban értenek. (Kontrát Károly ingatja a fejét.) Látom, államtitkár úr csóválja a fejét. (Kontrát Károly: Azért, mert nem igaz, amit mond.)
Álljon majd fel, és kérdezze meg az itt jelen lévő - és így köszöntöm
is ‑ Magyar Kéményseprők Országos Szakszervezetének tagjait (Taps a Jobbik és az LMP soraiban.), majd elmondják, hogy mennyire kérdezték meg őket, akik figyelemmel kísérik a mostani vitanapot.

A
módosításról: meggyőződésünk, hogy az állampolgárok élet- és
vagyonvédelmét érintő bármilyen negatív jogszabály-módosítás nem lehet
elfogadható a kormány és az Országgyűlés által. A módosítás értelmében
az egylakásos lakóépületek esetén, ahol nincs bejegyezve gazdálkodó
szervezet szék­helye, telephelye, fióktelephelye, megszűnne a kö­telező,
megrendelés nélküli kéményseprőipari szolgáltatás, és a tulajdonos
döntésére lenne bízva annak külön megrendelése. Meggyőződésünk, hogy az
állampolgárok nincsenek és nem is lehetnek annak a szakmai tudásnak a
birtokában, amellyel megnyugtató módon el tudnák dönteni, hogy mikor van
szükségük a kéményseprőipari szolgáltatásokra. Ennek következményeként
az esetleg bekövetkező káresemények biztosítási oldalról történő
megítélése megkérdőjelezhető, és súlyos anyagi károk, akár
élet­veszélyes helyzetek, tűz- és halálesetek fordulhatnak elő.

Tisztelt
Képviselőtársaim! Emlékeznek még arra, hogy 2014. április 1-jétől
kezdődően a korábbi évtizedek gyakorlatától eltérően a szilárd tüzelésű,
jellemzően fatüzelésű tüzelőberendezések kéményeinek évi kétszeri
ellenőrzése, szükség szerinti tisztítása évi egyszerire lett módosítva,
amelynek következményeként 2014-ről a 2016. évre az ezekre a kéményekre
jellemző kéménytüzek száma emelkedett. A mostani törvénymódosítással
érintett lakóingatlanokban található ezen kémények túlnyomó többsége,
így amennyiben a gyakoriság tovább csökken, tehát nem kétévente kell
majd, ahogy ezt önök meghatározták, hanem még hosszabb idő után, akár
éveken át nem lesz ellenőrizve a kémény, mert nem lesz megrendelve,
ennek beláthatatlan következményei lesznek. A kéménytüzeknél könnyen
előfordulhat épülettűz is, főleg ha az ellenőrzések elmaradásából a
vészhelyzetek kiszűrése, azaz a megelőző tűzvédelem megszűnik, ami a
környező épületekre is potenciális tűzveszélyt jelent majd.

A
21/2016. BM rendelet 2016. július 1-jétől a gáztüzelésű
berendezések kéményei esetében a korábbi évenkénti ellenőrzésüket,
szükség szerinti tisztításukat kétévenkénti gyakoriságra változtatta,
aminek részben már 2016-ban is érezhető volt a negatív hatása, ugyanis a
szén-monoxid-mérgezések száma a 2016. évben több mint a duplája lett a
2015. évi esetszámhoz képest. A kötelező ellenőrzés mellett - tehát még
kötelező - tavaly több mint a duplája az előző évinek: 28 haláleset
történt, utoljára sajnos két gyermek, és önök most a kötelező
kéményellenőrzést akarják megszüntetni. Még több halálesetet akarnak? Ez
a cél? Ha ezt a módosítást elfogadják, akkor a kéménytüzek, a
szén-monoxid-mérgezések és az ahhoz kapcsolódó halálesetek számának
drasztikus emelkedése fog bekövetkezni.

És
akkor beszéljünk néhány mondat erejéig a kéményen dolgozó
kisemberekről, akik itt ülnek most is a páholyban, és figyelik ezt a
vitát. A módosításnak köszönhetően akár az egész kéményellenőrzési
rendszer összeomolhat, hiszen a még ellátásért felelős önkormányzatokkal
élő szerződés alapján együtt dolgozó közszolgáltató vállalkozások is
ezáltal teljesen ellehetetlenülnek. Tervezhetetlenné válik a
létszámigény és a gazdálkodás, de ugyanez igaz a gazdasági ellátó
központ keretein belül létrehozott kéményseprőipari szervre is. Az
állampolgárok legfeljebb 5 százaléka rendel meg külön
kéménytisztítást, és azt is jellemzően a fűtési szezon előtt és alatt,
tehát lesznek nagy eltéréssel szezonális igények, amelyeket nem lehet
megfelelő létszámmal kezelni. Az ingyenesség állami kompenzálására a
közszolgáltató vállalkozásoknál előre tervezni nem lehet, az esetleges
évenkénti utólagos elszámolásig gazdaságilag ellehetetlenülnek.

Megítélésünk
szerint a gazdálkodó szervezetek megrendelési aktivitásához képest, ami
csak ezrelékekben mutatható ki, államtitkár úr, a lakossági
megrendelések még alacsonyabb aktivitással fognak előfordulni. A
törvénymódosítás elfogadása esetén a közszolgáltató és a
kéményseprőipari szerv létszámát legalább kétharmadával csökkenteni
kell, ami megkérdőjelezi a katasztrófavédelem oktatási központjának és a
munkaügyi hivatal által kezdeményezett szakmunkásképzés szükségességét,
hiszen a módosítás következményeként létszámleépítés következik be a
közszolgáltatónál és a kéményseprőipari szervnél is, aminek
következtében szezonális munkaerőhiány is jelentkezhet.

(11.30)

A
lakosság kéménysepréssel kapcsolatos adminisztratív terheinek
csökkentésére hivatkozik többek között a törvénymódosítás indoklása, ami
egyszerűen nem értelmezhető, hiszen a munka elvégzését igazoló
aláírásnál több adminisztratív dolga nincs az állampolgároknak az
ellenőrzés és a tisztítás alkalmával jelenleg. Azt írják az indoklásban,
idézem: „E kötelezettség az ingatlanhasználónak adminisztrációs és
időbeli terhet jelent. E lakossági teher megszüntetése érdekében
indokolt az egylakásos lakóépületeknél - azaz a családi házak esetében -
a rendszeres sormunka helyett a megrendelésre történő munkavégzést
bevezetni.” Tehát adminisztrációs és időbeli terhet jelent.

Ezt
a kommunikációs logikát követve ne legyen tankötelezettség, mert az
mind a szülőknek, mind a gyermekeknek adminisztrációs és időbeli terhet
okoz, sőt anyagi teherrel is jár. Ne legyen kötelező a gépjárművek 4,
illetve 2 évenkénti műszaki vizsgája, mert az az autótulajdonosoknak,
üzemben tartóknak adminisztrációs és időbeli terhet okoz, sőt anyagi
teherrel is jár. Ne legyen kötelező jogosítványt se szerezni az
autóvezetéshez, mert az adminisztrációs és időbeli terhet okoz. Ne
legyen kötelező a szemétszállítás, mert az mindenkinek adminisztrációs
és időbeli terhet okoz. Ne legyen kötelező bejelenteni a
munkavállalókat, mert az mindenkinek adminisztrációs és időbeli terhet
okoz. De nem is folytatnám, mert a végén még komolyan veszik, önöktől
kitelik.

De térjünk vissza a szolgáltatás
nehézségeihez! Az elenyésző számú lakossági megrendeléseket ettől kezdve
nem lehet majd sormunkában elvégezni, hanem csak különböző, más
helyeken úgynevezett csillagtúrában, ami megnöveli a fajlagos költségeit
a szolgáltatásnak, miközben elvileg csökkentett díjjal, ingyenesen kell
elvégezni, kiszállási díj nélkül. Szervezhetetlenné, ütemezhetetlenné
teszi a tevékenységet, ha ezt elfogadják.

Az
ellenőrzések alkalmával jelzett kisebb szabálytalanságokat, amelyek
később komoly problémává változhatnak, jelenleg a tulajdonosnak a
következő ellenőrzésig kell kijavíttatnia. Ez a következő ellenőrzés
most ugye egy-két év, de a módosítást követően akár tíz év is lehet,
mert csak akkor lesz legközelebb ellenőrzés. Egyértelmű tapasztalat,
hogy az állampolgár csak akkor rendel meg ilyen szolgáltatást, amikor
már üzemzavar áll fenn, ilyen esetekben azonban sokszor már csak a
vé­sés, bontás jelenthet megoldást, a kéményseprőipari technológiák nem,
azaz eltűnik a megelőző karbantartás, ami komoly anyagi nehézségeket
fog okozni az állampolgároknak az előzőeken túl.

Sajnálatos
döntés volt, hogy a katasztrófavédelem mellett működő Gazdasági Ellátó
Központhoz került a lakossági szolgáltatás. Hiszen a GEK-nél a
szolgáltatás legfelsőbb irányításával megbízott emberek nem szakemberek;
katonatisztek, határőrök, polgári védelmi szakemberek, tűzvédelmi
szakemberek, jogászok. Ugyanúgy nem tudnak megítélni a szakmával
kapcsolatban fontos dolgokat, mint az állampolgár, aki majd megrendeli
vagy inkább nem a szolgáltatást. Ezek az emberek a GEK-nél, az OKF-nél
vették a bátorságot, hogy egy általuk teljesen ismeretlen szakterületet
majd irányítani fognak anélkül, hogy elsajátították volna a szakmai
ismeretet, a tudásanyagot.

Ez
utóbbiaknak köszönhető, hogy közel másfél év után is létszámhiánnyal
küszködnek, továbbá egy félkatonai, bürokratikus rendszert erőltettek rá
a kéményseprőipari szervre, amelyet hatalmi szóval, utasításokkal
kívánnak irányítani. Mindezeknek másik következménye a sok indokolatlan
beszerzés, a fontossági sorrendek, súlypontok nem megfelelő
felállítása, figyelembevétele. A hozzá nem értő, de irányító emberek
mellé pedig a szakmában kis tapasztalattal, vezetési, szervezési
ismeretekkel, gyakorlattal, rutinnal nem rendelkező
kéményseprőmestereket alkalmaztak a központban. Sajnos többségében ez
jellemző a megyei csoportvezetői státuszokat betöltő, egyébként
kéményseprő szakemberek többségére is, tisztelet a kivételnek, annak az
egy-két embernek, akit a szakmában is elismernek és kollégának
tekintenek.

Teljesen
figyelmen kívül lett hagyva a kéményseprőipar több évszázados
hagyományokon alapuló lényege, nevezetesen, hogy az adott területen,
címen évekig ugyanaz a szakember végezte a tevékenységet, maximálisan
alkalmazkodva az általa szinte barátként ismert ügyfeleihez, aki
ráadásul óriási helyismerettel is rendelkezett.
A GEK-nél alkalmazottak idegen területeken, címeken kénytelenek
dolgozni helyismeret és az ügyfelek ismerete nélkül. Így a munkavégzés
lassúbb, körülményesebb vagy csak az adminisztrációra szorítkozik, hogy
minél több címet lehessen a statisztikába beírni.

A
2015. évi törvény kihirdetésekor a kéményseprőszakma elismert
szakemberei közül többen felajánlották szakmai tudásukat, több évtizedes
tapasztalatukat, rutinjukat, vezetői, szervezői gyakorlatukat,
kapcsolataikat az OKF vezetésének, egy 13-14 oldalas dokumentumban
rögzítve a szervezéshez, ellátáshoz és egyáltalán a kéményseprőipari
szolgáltatás megszervezéséhez szükséges feladatokat, szem­pontokat,
javaslatokat. Az OKF vezetése erre nem tartott igényt, és a fenti
emberekre bízott olyan feladatot, amelyhez nem értettek, nem érthettek.
Azóta már személycsere is volt a GEK kéményseprőipari igazgatóhelyettesi
posztján.

A
Katasztrófavédelmi Oktatási Központ legalább igénybe vette a szakma
elismert szakembereinek segítségét, de sajnos vezetői nyomásra nem az országban
meglévő kéményseprő-szakmun­kásállo­mány megőrzése volt a fő szempont,
hanem a 24-48 órás vonulós tűzoltók szakmunkásképzése kéményseprőnek.
Sajnos ezeken a képzéseken a gyakorlati oktatás, képzés nagyon alacsony
szinten folyt egyes területeken, és jórészt csak adminisztratív
eszkö­zökkel volt meg az előírt minimális óraszám. Az OKF jogászai a
szakmai szervezetek megkérdezése nélkül intéztek a BM-ben
jogszabály-módosításokat, ame­lyek szakmaiatlan, végrehajthatatlan -
saját szer­ve­ze­tüknek is egyébként - előírások voltak, és jelenleg is
így szerepelnek a jogszabályokban. A jogszabályok átláthatatlanok,
többszörös és elágazó, vissza- vagy előremutatásokkal vannak tele,
használhatatlanok a mindennapi életben.

A
GEK lassan másfél éve nem hajtja végre azt a törvényi kötelezettségét,
miszerint a kémény­seprő­ipari szolgáltatóknak átadja a gazdálkodó
szerveze­tek­ről szóló adatbázisokat a kéményállománnyal együtt. Nem
tudja, nem akarja, de az is lehet, hogy nincs is központi nyilvántartás.
Mert ezt nem tudjuk. Államtitkár úr biztos tudja, remélem, válaszol is
ezekre.

Mindezen okok
vezettek el odáig, hogy közel más­fél év nem volt elegendő a megfelelő
szervezet felállításához és a feladatok teljes körű ellátásához, egy
megfelelő nyilvántartás felállításához. Feles­le­ge­sen elköltött
költségvetési pénzek, használhatatlan, drága eszközök, szerszámok - ez
jellemzi az önök szak­maiságát. Mindeközben a jelentések arról szól­nak,
hogy minden rendben van, a feladatokat teljes mértékben el tudják
látni; gondolom, államtitkár úr is elmondja majd ezeket, és
megmagyarázza azt is, hogy miért lett a duplája a halálesetek száma
2016-ban, mint 2015-ben. Az ott dolgozók és vezetők pontosan tudják,
hogy mindez nem igaz, és vagy az állásukat védve felfelé úgy
kommunikálnak, hogy a feletteseik elégedettek legyenek, vagy a fejüket a
ho­mokba dugják, és inkább nem is akarnak szem­be­sülni a valós
helyzettel. De nekünk, államtitkár úr­nak is és valamennyiünknek, akik
szavazni fogunk majd erről a törvényről, szembe kell nézni a
való­sággal: ha ezt a módosítást elfogadják, és megszűnik a kötelező
kéményellenőrzés, az katasztrófához ve­zet­het. Ez a módosítás
lakástüzekhez, szén-monoxid-mérgezésekhez és halálesetekhez fog vezetni.
Ha önök ezt a módosítást megszavazzák, akkor ezek a tragédiák az önök
lelkén fognak száradni.

Vonják
vissza ezt a javaslatot, jobb lesz önöknek is, de nem ez a fő szempont,
hanem hogy jobb lesz a Magyarországon élő embereknek. És kérem, hogy
azért is vonják vissza ezt a javaslatot, mert ismé­telten betették egy
olyan törvénybe ezt a javaslatot, amit a Jobbik Magyarországért Mozgalom
nem tud támogatni, ellenben a belügyi tárgyú törvények módosítását
lehet, hogy tudnánk támogatni. És mi lesz majd? Ha emiatt nem szavazzuk
meg ezt a tör­vényt, akkor önök majd megint bejárják az egész médiát, és
azt fogják mondani, hogy a Jobbik nem szavazta meg Magyarország
biztonságát. Ez nem szolgálja Magyarország biztonságát, amit önök a
ké­mény­seprőipari munkával kapcsolatban kívánnak ismételten
szakmaiatlanul elfogadtatni itt a parla­ment­tel! Ez halálesetekhez fog
vezetni, és mi nem kívá­nunk cinkosai lenni annak, hogy még több em­ber
haljon meg Magyarországon az önök szakmai­at­lanságának következtében.

Elnézést
kérek mindenkitől, de ez egy nagyon fon­tos téma, éppen ezért még egy
normál hozzá­szó­lást nyomni fogok, hiszen lenne még mit elmon­da­nom
ezzel kapcsolatban. Köszönöm szépen, hogy meg­hallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu