ÁGH
PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Idén
novemberben nagy napra készülnek Vép városában. Arra emlékeznek, hogy
800 éve annak, hogy egy okiratban a település nevét először említették
írásos formában. Arról sem feledkeznek el, hogy 500 esztendővel ezelőtt
került a híres Erdődy család tulajdonába a vépi birtok. Illő, hogy nem
feledkezik el a múltjáról a Vas megyei kisváros, amely komoly
lokálpatrióta tudattal rendelkezik, és joggal büszke az elődök
teljesítményére, amely erőt adhat a jelen és a jövő építéséhez is.
Engedjék meg, hogy itt, az ország Házában hajthassak fejet a város
országgyűlési képviselőjeként ebben a jubileumi évben a vépi emberek
teljesítménye előtt.

Tisztelt Országgyűlés! Ha
visszatekintünk a település krónikájába ebben a kerek évfordulókat hozó
évben, nagy történelemnek lehetünk a tanúi. Már az ókorban az ősi
Savaria elővárosa volt, amelyről régészeti emlékek tanúskodnak. A
honfoglalás idején valószínűleg Bulcsú népéhez tartozó magyarok
telepedtek meg itt, és az Árpád-házi királyok korában is szorgos emberek
dolgoztak erre. Az 1217-ben, II. András királyunknak köszönhetően
keletkezett, tehát most 800 éves oklevél szerint az udvarnokok és a
vasvári káptalan osztozott ezen a területen.

Írásos
említést 1240-ből is találunk, amikor IV. Béla király megújította a
wepyi udvarnokok kiváltságait. Akkoriban az itt élők elsődleges feladata
volt a királyi udvart terményekkel ellátni. Egy 1280-ból származó
írásos feljegyzésből kitűnik, hogy IV. László királyi adományként adta a
települést egy vasi ispánnak hadi tettei elismeréséül. Később más
családok birtokolták.

Az 1400-as évek végén egy
végrendelet következtében Erdődy Bakócz Tamásra, későbbi esztergomi
érsekre hagyták. Így jutott Vép királyi megerősítéssel az Erdődy család
birtokába. Bár kisebb ideig zálog révén a Zrínyiekhez került a terület,
de a későbbi évszázadokban Vép történetének meghatározója lett az Erdődy
család.

Vép a XVI-XVII. században a hadak járása és a
járványok miatt sokat szenvedett, sokan meghaltak, elmenekültek. Például
1553-ban 14 jobbágytelek vált lakatlanná pestis következtében, 1567-ben
a katonák dúlása miatt sok jobbágycsalád kárt szenvedett. Egy 1605-ös
levél szerint: a vépi tartomány puszta lett, „Weppen alig 20 ember él.”
Ennek ellenére az itt élők elkötelezettsége révén Vép megmaradt,
fennmaradt és jelentős településsé vált. Erdődy Sándor Vas vármegyei
főispánsága alatt többször tartottak Vépen megyegyűlést háborús időben
vagy más kedvezőtlen körülmények miatt.

A XVII. század
folyamán Vépen hat országos vásárt tartottak évente. Az 1728-as
körjegyzőségi iratok azt bizonyítják, hogy Vépnek ekkor már
közigazgatási jelentősége volt, egy bíró és 12 esküdt intézte a falu
ügyeit. 1788-ra új templom épült, amelyet Szily János, Szombathely első
püspöke szentelt fel.

Az
1848-49‑es szabadságharcot az egész község lelkesen üdvözölte, sokan
önként jelentkeztek a nemzeti zászló alá. Az első világháború idején a
férfiak zöme katonai szolgálatot teljesített. A 98 hősi halott
tiszteletére 1919-ben készítették el a hősi emlékművet. 1925-ben a
belügyminiszter nagyközséggé nyilvánította a települést. A második
világháborúban elesettek emlékét az 1990 tavaszán állított emlékmű őrzi.
1963-tól indult meg a mezőgazdasági szakképzés e helyen, 2009-ben pedig
városi címet kapott.

Tisztelt Országgyűlés! A
vépi emberek az elmúlt évszázadokban minden viszontagság ellenére
megőrizték a települést a város mai polgárainak, akik Vépet a „világ
közepének” nevezik. Munkájukkal ma is sokat tesznek azért, hogy
tevékenységük révén ne csak a saját maguk és kisebb közösségeik, hanem
az egész város gyarapodni tudjon. Tisztelet és megbecsülés érte!
Lokálpatrióta tudatuknak ékes bizonyítéka, hogy az itt zajló
rendezvények a helyi himnusszal kezdődnek.

Az
elmúlt időszakban közös munkánk révén, a kormány támogatásával több
lépést tettünk a fejlesztések érdekében, azonban még számos feladat áll
előttünk, amire szövetkeznünk kell. Ebben a ju­bileumi évben azt
kívánom, hogy az ősök elkötelezettségéből erőt merítve a jövőben is
építkezni tudjon a település és a benne élő közösség. lsten éltesse
Vépet!

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu