CSERESNYÉS
PÉTER nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr!
Ma már másodszor teszi föl ugyanazt a kérdést ugyanazzal a szöveggel,
szinte szó szerint lehetne idézni az előző felszólalásában
elhangzottakat a mostani felszólalásában elhangzottakkal. Nem tud újat
mondani, önnek semmi sem jó. Ön semmivel sem elégedett, még azok
esetében sem, akik egyébként munkát találtak az elmúlt időszakban vagy
jelentősen növekedett a bérük, hisz minden egyes szavát cáfolják azok az
adatok, amelyek az elmúlt időszakban a KSH révén vagy egyáltalán az
emberek tapasztalata alapján érzékelhetők voltak, vagy a KSH alapján
olvasható volt.

Hiába
nem akarja ön hallani a statisztikai adatokat, mert fáj önnek,
valószínű. El kell mondani, hogy ma több mint 700 ezerrel dolgoznak
többen Magyarországon, mint abban az időben, amikor önök adták a
kormánykoalíciót, önök kormányoztak. Folyamatosan növekednek a reálbérek
2013 óta, azóta, mióta sikerült abból a gazdasági válságból kivezetni
az országot, amibe önök belevezették.

Szeretnék
még egy adatot mondani. Az önök időszakában, a Gyurcsány-Bajnai-kormány
időszakában a reálbér 2 százalékkal növekedett mindösszesen. Ha a
2010-16 közötti időszak tekintetében akarjuk az akkorival
összehasonlítani, akkor ez több mint 20 százalékot jelent, tehát a
2010-16 közötti időszakban több mint 20 százalékkal növekedtek a
reálbérek Magyarországon. Ez a különbség az önök kormányzása és a mi
időszakunkban végzett gazdaságpolitika, kormányzás között. Míg mi az
emberek érdekeit vettük figyelembe akkor, amikor a
foglalkoztatáspolitikai irányokat meghatároztuk, és a gazdaságpolitikai
előrelépéseket és azokkal kapcsolatos intézkedéseket hoztuk, önök ezt
nem tették meg, bizonyítják azok az eredmények, amit önök elértek.

Így
van ez egyébként a munkabiztonság tekintetében is. Jelentős
ellenőrzések vannak, és ha növekedtek a munkahelyi balesetek, amelyek,
sajnos azt kell mondani, minimális tekintetben és mértékben nőttek, ez
többek között annak is köszönhető, mint ahogy említettem már, 700
ezerrel többen (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) dolgoznak ma Magyarországon, mint 2010-ben. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu