CSERESNYÉS
PÉTER nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök
úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő
Asszony! A szociális célú városrehabilitációs projekt
Hajdúhadházon, „A sport, mely egyenlővé tesz” című projekt
megvalósításának elsődleges célja a szociális célú városrehabilitációval
érintett akcióterület státuszának emelése, a szegregációs folyamatok
lassítása és visszafordítása.
A
fejlesztés célja a városrész bekapcsolása a város társadalmi-gazdasági
vérkeringésébe egyrészt infrastrukturális beruházásokkal, másrészt pedig
a helyi identitást, közösségformálást erősítő tevékenységekkel, amelyek
alapját a sport iránt jelentkező intenzív igények határozzák meg. A
projekt a városrehabilitációs projektelemek és a sportlétesítmények
fejlesztése mellett magába foglalja, foglalta a játszótér fejlesztését
is.
A projekt
megvalósult, jelenleg fenntartási időszakban van. A múlt héten a
sajtóban megjelent, hogy belépődíjat szednek a játszótér használatáért. E
hírek tisztázására a Miniszterelnökség és a Nemzetgazdasági
Minisztérium a projekt szabályszerű megvalósítását ellenőrzés keretében
vizsgálja. Amennyiben a projektgazda nem a szerződésben vállaltak
szerint valósította meg a projektjét, számolnia kell az eljárásrendben
meghatározott következményekkel, amelyeket a vizsgálat fog megnyugtatóan
tisztázni.
Természetesen,
miután itt pénzről van szó, és arról van szó, hogy esetleg nehezebb
sorsú embereket hozunk így hátrányos helyzetbe vagy hoz hátrányos
helyzetbe, aki pénzt akar szedni, azért azt szeretném megemlíteni, hogy
annak idején, amikor önök kormányoztak, vizitdíjat akartak bevezetni
anélkül, hogy vizsgálták volna azt, hogy ki tudja‑e mindenki ezt fizetni
vagy sem (Közbeszólások az MSZP soraiban: Most
meg fizetős az egészségügy! ‑ Ha nincs pénzed, nincs
ellátás! - Félrebeszélsz!), vagy
arra is szeretnék utalni, hogy annak idején, míg kormányoztak, önök
kétszer is tandíjat próbáltak bevezetni a felsőoktatásban, és mind a
kettőt a választópolgárok ellenállása hiúsította meg. Köszönöm szépen a
figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés