DR.
BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Bocsánat, nem tudom
nevetés nélkül megállni, de ezek szerint önnek Soros György is rokona,
ezt örömmel hallom. (Derültség és taps az ellenzéki pártok soraiban.)
Mindenesetre, elnök úr, a jó szokása szerint az égadta világon semmi
érdemit nem válaszolt, és tudja, ez a fajta cinizmus, amit ön megenged
magának időről időre, különösen vérlázító akkor, amikor nap mint nap
dőlnek ki a botrányok az önök szekrényéből, és ez egyáltalán nem olyan
vicces.
Mára az jutott, hogy a sajtóhírek
szerint két és félszer annyian dolgoznak az MNB-ben, mint pár éve, és öt
év alatt 7-, azaz hétszeresére ugrottak a fizetések a jegybank
döntéshozóinál.
(14.00)
Élen
az ön pofátlan, 5 millió forintos havi fizetésével, remélem, lesz majd
végkielégítés is mihamarabb, amit ön emeltetett meg magának. (Dr. Matolcsy György: És a tiétek mennyit keresett?) Tudjuk,
hogy ön érzi, hogy bebiztosította magát, elnök úr, azzal, hogy a
felesége után a legfőbb ügyész lányát is maga mellé vette az MNB-be.
Megjegyzem, ez is a múlt fél év botránya. De ez nem lesz mindig így,
mivel ön nem válaszol, hátha munkatársai megteszik. Írásban fogom
feltenni ezeket a kérdéseket önnek.
Végül
egy mondatot engedjen meg, elnök úr: nem szeretném azt hinni, hogy ön
azt gondolja, hogy önök a jegybankban maguknak nyomtatják a pénzt.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés