FARKAS
GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt
Képviselőtársaim! Felszólalássorozatom harmadik részéhez érkezve az
okoseszközök oktatásban való még hatékonyabb bevonása és az
elektronikus szavazási rendszer bevezetése után most az elektronikus
közigazgatás teljes körű és hatékony megteremtéséről mint a Jobbik
kifejezetten XXI. századi programpontjának egyik eleméről szeretnék
néhány szót szólni. Több olyan XXI. századi jelenség létezik, amelyek
kitörési pontok lehetnek Magyarország számára, az ország
felemelkedéséhez járulhatnak hozzá. Az egyik ilyen lehetőség a
közigazgatás elektronikus alapokra helyezése.
Tisztelt
Képviselőtársaim! Nem új keletű dologról van szó, kétségtelen, hogy a
kormány el is kezdett foglalkozni ezzel a kérdéssel, és tett is néhány
apró, ez irányú lépést, de az elindult folyamatokból a lakosság sajnos
keveset érzékelt, és elsősorban nem is a lakossági igények kielégítésére
fókuszáltak, hanem inkább a hivatali működés megkönnyítését célozták.
Márpedig, ha valami, akkor éppen az az elsődleges célja az
e-közigazgatásnak, hogy egyszerűsítése és kényelmesebbé, gyorsabbá tegye
az állampolgár kapcsolatát az állammal az e-felület segítségével.
(14.50)
A
közigazgatás elektronikus alapokra helyezésének elindult folyamatát
tehát még hatékonyabbá, észszerűbbé és átfogóbbá kell tenni,
ugyanis - szintén ténymegállapítás és
helyzetelemzés - kifogásolható a jelenlegi állapotoknál,
hogy az elektronikus ügyintézés nem jár együtt például a papíralapú
ügyintézés megszüntetésével vagy radikális csökkentésével, pedig az
nemcsak az ember számára, de a környezet javára is jelentős mértékben
szolgálna.
Ugyanez a
szemléletmód nyilvánul meg például Észtországban, ahol a kormány ülésein
már 2000 óta, azaz 17 éve nincsen papír, lényegében az egész parlament
sem használ papírt a működéséhez ‑ 17 éve. Ez csak egy apró
példa, amely jól mutatja a két ország közötti különbséget, és azt, hogy
még lenne hova fejlődnünk bőven-bőven.
Tisztelt
Országgyűlés! A Jobbik mindezek jegyében határozottan azt mondja, hogy
elég a bürokratizmusból és az elavult módszerekből. Régi adóssága már a
kormányoknak, hogy felszámolják a közigazgatás jelenleg is
tapasztalható, túlbürokratizált, bonyolult és átláthatatlan jellegét.
Gondoljunk csak arra, hogy rendszeresen, újra meg újra meg kell adni
ugyanazokat az adatainkat, akárhányszor az ügyintézéshez fordulunk, vagy
hogy mennyi felesleges procedúrát okoz különböző igazolványok
megújítása. A már említett Észtországban, amely úttörő és ékes
példája a digitális fejlődésnek, az állampolgároknak egy adott adatot
csak egyszer kell megadniuk. Ha valaki például biztosítást köt egy új
autóra, akkor egyetlen olyan személyes adatot sem kell közölnie, amit
egyszer valahol megadott, elég például csak az új autó meglétéről
nyilatkoznia. De emellett számos olyan példa említhető, amit érdemes
lenne itthon is bevezetni.
De nézzünk egy másik
példát! Miért ne lehetne Magyarországon is megvalósítható, hogy
mindenki online adja be az adóbevallását, amely 5 perc alatt
elkészíthető, ahogy szintén Észtországban ez működik? De idetartozik a
legutóbbi felszólalásomkor taglalt e-szavazási rendszer is, amely révén a
világ bármely részéről le lehet adni a szavazatot, de az észteknél a
gyógyszerreceptek és az egészségügyi bürokrácia is teljesen digitális.
Fontos
újítás lenne mindezek mellé az e-kézbesítés is, vagyis hogy az
elektronikus leveleket a hagyományos postai levelekhez hasonlóan
ajánlott és tértivevényes formában küldje az állam vagy küldje az
állampolgár az állam felé a hagyományos levél joghatásával. Ez sok
milliárd forintnyi megtakarítást jelenthetne a feleknek.
Ugyanígy
az e-közbeszerzésnél évi közel 15 ezer közbeszerzési eljárás
digitalizálása több millió oldalnyi papír kinyomtatását tenné
feleslegessé, átláthatóbbá és gyorsabbá tenné a folyamatokat.
Nem
utolsósorban komoly gazdasági jelentőséggel is bír az e-közigazgatás.
Észtország a GDP 2 százalékát takarítja meg évente az elektronikus
közigazgatással. És az is sokatmondó tény, hogy tízszer több ügyet lehet
intézni Észtországban digitálisan, mint Magyarországon.
Tisztelt
Ház! Emberközpontú és modern közigazgatás ‑ ez a kulcsa a
sikeres közigazgatásnak. A Jobbik olyan e-közigazgatás
megteremtését tűzte ki célul, amelyben az ember van a középpontban, és
amelyhez minden állampolgárnak van hozzáférése. Ezért is és ezzel
összefüggésben szerepel a Jobbik programjában például az ingyenes
internet kiterjesztése mint alapfeltétel a modern közigazgatás
megteremtéséhez.
A Jobbik tehát a közigazgatást
elektronikus alapokra helyezve gördülékennyé, átláthatóvá, gyorsabbá és
kényelmesebbé tenné a sokszor bonyolult, lassú és túlbürokratizált
ügyintézéseket.
Tisztelt
Országgyűlés! Olyan szempontok ezek, amelyeket teljes mellszélességgel
vállalni lehet és kell is, ugyanis a már korábban említett stratégiák és
dokumentumok is ezt taglalják lényegében. Megállapítanak egy helyes
irányvonalat és koncepciót, már csak a megvalósítás hiányzik, a szavak
tettekre váltása. Biztosíthatom önöket, hogy a Jobbik 2018-tól véghez
viszi ezt a folyamatot, és megteremti Magyarországon a hatékony
e-közigazgatást. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés