SZÁVAY
ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Örülök, hogy van még
a kormány részéről valaki, remélem, valami választ én is kaphatok erre a
felszólalásomra államtitkár úrtól. Számos alkalommal szólaltam fel
ugyanis a Ház falai között már az elektromos cigarettát használók
érdekvédelme és az elektromos cigarettát érintő észszerűtlen
szabályozások kapcsán.

Továbbra
is meggyőződésem, hogy az e-ciga­ret­ta a hagyományos dohánytermékek
mérföldkövekkel kevésbé káros alternatívája. Ezt a tényt a fogyasztói
tapasztalatok, elismert orvosok és számos hazai és nemzetközi kutatás is
alátámasztotta, melyek közül néhány eredményét annak idején Csepreghy
Nándor államtitkár úrnak is átadtam.

A
dohányzás okozta megbetegedések visszaszorítása és a magyar emberek
egészségének védelme érdekében közös ügyünk, hogy ne hátráltassuk, hanem
lehetőségeinkhez mérten segítsük az elektromos cigaretta hazai
terjedését a hagyományos dohánytermékeket használók körében. Az
e-cigaretta ugyanis nem dohánytermék, a használók pedig nem
dohányosok ‑ szögezzük le sokadjára és ismét!

Ezért
idén májusban levélben fordultam Lázár János Miniszterelnökséget vezető
miniszter úrhoz, amelyben felhívtam figyelmét a forgalmazás területén
tapasztalható hibákra és hiányosságokra, valamint a fogyasztók és
forgalmazók véleményének figyelembevételével néhány javaslattal is éltem
a kérdés szabályozásának kívánatos irányát illetően. Levelem megírása
óta eltelt közel fél év, választ azonban sajnos a mai napig sem kaptam,
pedig a felvetett problémák természetesen még ma is aktuálisak.

Vegyük
most sorra ezek közül a legfontosabbakat! Üdvözöltük, hogy a kezdeti
merev elutasítás és a szakmaiatlan érvek hangoztatása után a kormányzati
álláspont pozitív elmozdulását tapasztalhattunk a téma kapcsán. Egy
2016. év végi kormányrendelet megalapozta az elektromos cigarettát is
forgalmazó szakboltok újranyitásának lehetőségét, a megfelelő jogi,
jogszabályi háttér azonban máig nem került kidolgozásra, így e-cigik és
az ahhoz kapcsolódó termékek továbbra is csak a nemzeti dohányboltokban
kaphatók.

Nem csökkentették az EMMI-rendeletben
meghatározott évenkénti regisztrációs díjat, amelynek mértéke
termékfajtánként 475 ezer forint. Holott számtalanszor jeleztük, hogy ha
ez a díj jelentősen nem mérséklődik, az a termékkínálat drasztikus
beszűkülését és drágulását fogja eredményezni a magyar piacon.

E
korábbi félelmünket azóta sajnos igazolták a fogyasztói
érdekképviseletek visszajelzései is, miszerint az irreális regisztrációs
díj miatt a jövedéki adóval terhelt termékkínálat csökkent, az árak
pedig az egekbe szöktek. Ez pedig külföldi internetes áruházakhoz
és ‑ valljuk be ‑ a feketepiacra terel több százezer
hazai fogyasztót. Ennek következtében a fogyasztókat illegalitásba
kényszerítjük, mindemellett pedig több száz milliós adóbevételtől is
esik el a magyar állam. Ez pedig nyilvánvalóan nem lehet kormányzati
cél.

Ha a forgalmazók egyszer megfizetik az
igazgatási szolgáltatási díjat, akkor az lenne észszerű, ha
készülékenkénti bejelentés esetén az adott eszköz összes tartozékára
vonatkozna a bejelentés, hogy az esetleges sérülések, meghibásodások
esetén a pótalkatrész beszerezhető legyen, és ne kelljen teljesen új
eszközt vásárolni. Mindezek mellett kiemelkedően fontos lenne, hogy a
liquidek után legfeljebb csak ízenként, ne pedig nikotinerősségenként
külön-külön kelljen megfizetni ezt a díjat, hiszen egy adott folyadék
összetétele a nikotinkoncentráción kívül semmiben sem változik. Az
e-liquidek kapcsán megfontolandó lenne, hogy a nikotinmentes folyadékok
kikerüljenek végre a regisztrációs díj alól.

Ha már az
elektromos cigaretta töltőfolyadékainál vagyunk, akkor fontos kiemelnem,
hogy ezek kapcsán a kormány részéről még az év elején történt érdemi
előrelépés. Ugyanis az eredetileg tervezett 65 forint/milliliteres
jövedéki adót a Jobbik javaslatát követően 10 forinttal, 55
forint/millilitere csökkentették. Továbbá sikerült elérni, hogy a
nikotint nem tartalmazó utántöltő folyadékok után külön jövedéki adót ne
kelljen fizetni. Sajnos, most a kezdeti pozitív folyamatok megfenekleni
látszanak, az elmúlt hónapokban előrelépés a kormány részéről nem
történt. Mindeközben a hazai fogyasztók tömegével hagyták el a magyar
piacot, vagy a lehetőségek beszűkülése végett visszatértek a hagyományos
dohánytermékek használatára.

Az elektromos cigaretta
használata és forgalmazása drasztikus beszűkítésével kapcsolatban
egyébként több alkotmánybírósági beadvány is születetett, azonban döntés
ezekről máig nincs.

Szeretném
végül ismételten hangsúlyozni örömünket annak kapcsán, hogy pozitív
változásokat láthatunk a kormányzati álláspont tekintetében, azonban e
folyamatok az elmúlt hónapokban elakadtak. Úgy vélem, ideje lenne érdemi
választ adni a fogyasztók és forgalmazók azon kérdésére, hogy ügyükben,
a felvetett kérdések és problémák kapcsán mikor várható újabb érdemi
előrelépés. Mikor várható és milyen irányba történik majd az elektromos
cigaretta használatának, illetve forgalmazásának további szabályozása?
Várom államtitkár úr válaszát. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiból.)

Forrás: parlament.hu