BURÁNY SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Látom a morajból, hogy fideszes képviselőtársaimnak fogalmuk sincs, hogy mi a helyzet, de most mindjárt megkérdezzük. (Derültég a Fidesz soraiban.)

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Szemünk előtt zajlik egy negatív folyamat (Dr. Rétvári Bence: Az MSZP szétesése!), egy kétsebességes Európa kialakulása. Ez a veszély igen nagy. Ebben a kétsebességes Európában lesz egy belső mag, ezt a belső magot azok az országok alakítják, amelyek bevezették az eurót, ez a nemzeti valutájuk.

Magyarország számára óriási veszély, ha ebből a klubból kimarad, és egy kétsebességes Európában a perifériára szorul. Ismerve azt a helyzetet, hogy Magyarország az euró bevezetésének feltételrendszeréből a jó részét teljesíteni tudja, ezért a mi álláspontunk az, hogy az ország biztonsága, a lemaradás megakadályozása érdekében az euróövezethez minél előbb csatlakozni kell.

Tisztelettel kérdezem tehát miniszterelnök urat, hogy ezt a veszélyt el akarjuk-e hárítani, a magyar kormány álláspontja mi a tekintetben, hogy az euró bevezetésének mi a várható, illetve optimális időpontja. Tisztelettel várom válaszát. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu