GAAL GERGELY (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Látom, hogy a szocialista frakció is megdöbbent ezeken a tényeken és összegeken, amelyeket államtitkár úr itt ismertetett. (Dr. Bárándy Gergely: Áruld már el, mi köze a minisztériumnak ehhez! Válaszolj már erre!) Közismert, hogy a Gyurcsány-Dobrev család ezernyi szállal kötődik a kommunista diktatúrát működtető állampárthoz is, amelynek bűneit még ma sem tártuk fel teljesen.
A rendszerváltás utáni időszakból pedig a Gyurcsány név leginkább a nyilvánvalóvá vált hazugságokat, az elszakított nemzettestvérek megtagadását és az ország gazdasági lepusztítását juttatja eszünkbe. Gyurcsány Ferenc egykor még szocialista kormányfőként végzett tevékenységének máig isszuk a levét. A Czeglédy-botrány kapcsán is látszik, hogy ez a klán még további meglepetéseket is tud tartogatni az ország számára. Csak félig költői a kérdés, hogy vajon meddig dőlnek még ki a Gyurcsányék által otthagyott csontvázak a szekrényből. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból. – Dr. Harangozó Tamás: Bravó!)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés