BALLA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tényleg nincs más feladatom most itt a vita során, mint hogy zárszóként elmondjam, mindenkinek köszönjük a támogatást, pártállástól függetlenül, Becsó Zsolt képviselőtársam kezdeményezéséről, illetve közös kezdeményezésünkről. Azt gondolom, hogy ezzel a két nógrádi település, Somoskőújfalu és Somoskő most méltán viselheti azt a címet, amelyet kiérdemelt a közel száz évvel ezelőtti helyi, mondhatnánk azt is, hogy okosság, a helyi rátermettség és a helyi bátorság példájaként.

Azt gondolom, úgy ahogy államtitkár úr is elmondta, ez a két település is bele fog illeni abba a sorba, amely a magyarságról, a nemzeti öntudatról, a hazafiasságról és a hazaszeretetről szól. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu