BÁNKI ERIK (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Köszönöm a válaszát, és köszönöm azt, hogy kiemelte azokat a lépéseket, amelyeket eddig megtett a magyar kormány a magyar parlament Fidesz- és KDNP-frakciójának a támogatásával. Külön öröm számomra, hogy a következő időszakban sem változtat a kormány azon a gazdaságpolitikán, amely az eddigi eredményeket, az eddigi sikereket hozhatta.
Azzal mindannyian tisztában vagyunk, hogy öldöklő harc folyik a piacon a működőtőke-támogatásokért, azokkal a tőkebevonásokkal, amelyekben Magyarország az elmúlt időszakban élen járt, és amelyekben elmondhatjuk, hogy a visegrádi országok közül is Lengyelországgal ketten viaskodunk az első-második helyen, ezzel érhettük el azt, hogy a magyar gazdaság teljesítménye kiszámítható, stabil, és az a növekedési pálya, amit a 2010 óta foganatosított gazdaságpolitikai eszközök elértek, a későbbiekben sem változott, úgyhogy köszönöm megnyugtató válaszát. Mindannyiunk nevében további sikeres és eredményes munkát kívánok. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés