CSERESNYÉS PÉTER nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! Azt a fogalmat használta, hogy kárpótlási tevékenység, és részben igazat kell adnom önnek. A kárpótlás fogalmának a hangoztatásával azokat a károkat kellett elhárítani és rendbe hozni, amiket önök a nyolcéves kormányzásuk alatt végeztek úgy, hogy közben, ahogy mondtam, volt olyan év, amikor a reálbérek csökkentek, és nem feltétlenül a gazdasági válság okán, hanem azért, mert az önök gazdaságpolitikája, foglalkoztatáspolitikája és bérpolitikája csődöt mondott. Az már csak egy következmény volt, hogy utána jött a gazdasági válság, amit nem tudtak megfelelő módon kezelni. Ezt kellett rendbe hozni.
Szeretném hangsúlyozni, hogy miután sikerült rendbe hozni a gazdaságot, a kormányzat utána tudott jelentős mértékben foglalkozni mind a foglalkoztatáspolitikával, mind a bérpolitikával úgy, hogy míg az önök időszakában, a Bajnai- és a Gyurcsány-kormány idején 7-8 százalékkal növekedtek a reálbérek, 2010-től számítva közel 36 százalékos volt a reálbér-emelkedés Magyarországon. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés