KULCSÁR GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A hadigondozásról szóló javaslat ebben a ciklusban immár harmadik alkalommal van a Ház előtt. Ez korábban is konszenzusos javaslat volt, és ahogy a bizottsági előadót hallgattuk, úgy tűnik, hogy most is így szerepel a tisztelt Ház előtt. A volt hadiárvák és volt hadigondozottak havi járandóságának emelése, úgy gondoljuk, fontos dolog. Ahogy említettem, két alkalommal már tárgyaltuk a hadigondozásról szóló javaslatot. Itt a Jobbik képviselői az irányba tettek módosító javaslatot, hogy ez a járandóság magasabb legyen. Most, hogy ez az emelés megvalósul, természetesen a Jobbik ezt támogatja, és a holnapi szavazáson a szavazataiban is ki fog ez merülni, meg fogjuk szavazni ezt a javaslatot. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés