DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Hadd kezdjem azért egy rövid megjegyzéssel! Hajtűkanyart emlegetni azt hiszem, hogy ezt a kifejezést használta azok részéről (Gyöngyösi Márton: Kacskaringó!), akik a gárdamellénytől eljutottak Heller Ágnesig, na, az azért eléggé meredek! (Derültség és taps a kormányzó pártok padsoraiból.) Számos kritikát említett itt, nagyon nehéz őket megkülönböztetni bármelyik baloldali felszólalástól. Ezek szerint az új ciklus is pont olyan lesz, mint a korábbi.
A rászorulókkal, a szegénységgel kapcsolatos konkrét állításaira viszont reagálnék. 2012-2017 között 730 ezerrel csökkent a szegénység kockázatának kitettek aránya, nem utolsósorban annak is köszönhetően, hogy több mint 700 ezer új munkahely jött létre Magyarországon. Mi valljuk azt, hogy a szegénységből való leggyorsabb kiút az, ha mindenkinek van munkája, úgyhogy ezen az úton haladunk. Sajnálom, hogy ezt nem említette.
Mint ahogy nem említette azt sem, hogy 25 százalékkal csökkentek az energiaárak; azt sem, hogy több alkalommal növekedtek a nyugdíjak, nyugdíjprémiumot is kaptak az idősek. És azt sem említette, hogy a kormány több alkalommal nyújtott segítséget a devizahiteleseknek, amely intézkedések közül önök nagyon sokat nem szavaztak meg.
Egyetlen olyan konkrét javaslatot sem hallottam, amiből ki tudnánk indulni a közeljövőben, de ezzel együtt én azt gondolom, nagyon is helyénvaló, hogy minden parlamenti párt így, a ciklus elején összeírja a saját céljait, és lehetőség szerint olyan célokat is megfogalmaz, amelyek túlmutatnak a négyéves cikluson. Úgyhogy engedje meg, hogy a kormány nevében én is megemlítsek pár ilyen célt, és ebből a szempontból egyáltalán nem lényegtelen, hogy Magyarország ma felívelő szakaszában van, és minden reményünk megvan arra, hogy ez így is marad. Ezt az is jelzi egyébként, hogy minden korábbinál több magyar szerint mennek jó irányba a dolgok Magyarországon. Ez nem jelenti azt, hogy nincsen még rengeteg teendő.
Tudomásul véve, hogy a Jobbik is meghatározza ilyenkor a saját teendőit, pár kormányzati szándékot kiemelnék, mondjuk, ötöt. Először is, szeretnénk, ha még közelebb jutnánk a teljes foglalkoztatottsághoz. 12-ről 4 százalékra csökkent a munkanélküliség, ezt talán ön is nagyon jól tudja, de ennél lejjebb szeretnénk menni, egészen addig, ameddig akár még egyetlen ember is van Magyarországon, aki szeretne dolgozni, de nem tud. Még egy is sok.
A munkahelyekhez magasabb bérek kellenek. Ennek egyik eszköze az, hogy csökkentsük az adókat, tovább csökkentsük például a munkaadók adóját. Másrészt olyan befektetésekkel kell ezt elősegíteni, amelyek még nagyobb hozzáadott értékkel rendelkeznek. És nem utolsósorban az is szükséges, hogy a hazai tulajdonú vállalatok exportrészesedése növekedjen.
Harmadsorban: szeretnénk tovább erősíteni a magyar családokat. Itt komoly eredményekről tudunk beszámolni. Jelentősen nőtt a házasságok száma az elmúlt években, és nő a gyermekvállalási hajlandóság is, de szeretnénk még többet elérni. A kormány ezért töri a fejét a családtámogatási rendszer bővítésén, úgyhogy, amint ezt már bejelentettük, ennek mikéntjével kapcsolatban konzultáció is lesz.
Negyedsorban a gyarapodás elképzelhetetlen biztonság nélkül, és ez nemcsak az illegális bevándorlás elleni küzdelmet jelenti. Ön is utalt erre. Csak kérdezem, hogy miért nem szavazták meg a kvótaellenes alaptörvény-módosítást 2016-ban, zárójel bezárva. (Gyöngyösi Márton közbeszólása.) Tehát a biztonság nem csak az illegális bevándorlás elleni küzdelmet jelenti, hanem például a honvédelem kérdését is, már csak azért is, mert történelmi tapasztalataink azt mutatják, hogy amely nemzet nem tudja garantálni a saját védelmét, az hosszú távon egyébként nagy hibát követ el.
És ha ebben az említett négy célban eredményeket tudunk felmutatni, akkor hozzátehetünk egy ötödiket is, ez pedig az a szándék, hogy vegyünk részt Európa megújításában. A „merjünk kicsik lenni” hozzáállást már a hátunk mögött hagyhattuk, sőt nem túlzás azt mondanunk, hogy Magyarország szavára most jobban odafigyelnek Európában, mint ami a méretünkből eredendően következne. Ezzel egyébként szerintem érdemes élni, és a jövőben is ki fogunk állni azért, hogy Európa védje meg azt a kulturális és gazdasági teljesítményt, ami évszázadok alatt a világ legjobb helyévé tette, mert tényleg semmi okunk nincsen az önfeladásra. És ebben a törekvésben mi továbbra is a nemzeti alapokra szeretnénk támaszkodni, ami egyébként szemben áll a nyílt társadalom utópiájával.
Tehát dióhéjban, tisztelt frakcióvezető úr, ezek lennének a mi céljaink. Egy olyan országért dolgozunk, amelyre mindenki büszke lehet, amely kiáll magáért, amelyben megéri élni, lakni és dolgozni is. Ennél kevesebbel nem is szeretnénk beérni, és nem is fogjuk.
Köszönöm, hogy meghallgatott. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés