DR. VADAI ÁGNES, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A T/333. számú törvényjavaslat az egyes törvényeknek a jogellenes bevándorlás elleni intézkedésekkel kapcsolatos módosításáról szól. Én egyetlen szavával szeretnék foglalkozni első körben: jogellenes. A Demokratikus Koalíció meglátása szerint a törvény jogellenesen kíván fellépni a magyar állampolgárok ellen, a magyar polgárok egyes csoportjai ellen, az európai és a magyar értékek ellen. Ez a javaslat gúnyt űz mindabból, ami bennünket emberré, európaivá és magyarrá tesz.Fölmerült a menekültek kérdése több vezérszónoknál is. Tisztelt Képviselőtársaim! Ha valaki háború elől menekül, ha valakinek, legyen ő terhes nő, kisgyerek, egyetemre készülő diák, barna hajú, kék szemű, el kell hagynia a hazáját azért, mert földig rombolják, szétbombázzák a házát, vagy azt látja, hogy körülötte mindenkit, de mindenkit megölnek valakik valamiért, akkor, tisztelt képviselőtársaim, nem azért segítünk ezeknek az embereknek, mert a genfi konvenció vagy az Európai Unió ezt előírja, hanem azért, mert normálisak vagyunk, mert emberek vagyunk.
Önök ezt szeretik elfelejteni, és azt gondolják, hogy segítséget csak akkor kell nyújtani, ha azt valamilyen szabály előírja. Talán ez azért van, mert az elmúlt években mindenféle emberi vonásuk feloldódott abban a mocskos goebbelsi propagandában, amit a kormány nyomott az adófizetők pénzén.
(14.10)
Önök úgy mutattak be háború elől menekülő embereket, mint akik nem is emberek, pedig higgyék el, a legtöbbjük hétköznapi ember: asztalos, villanyszerelő, bolti eladó, tanár, közgazdász, netán orvos. És higgyék el, hogy ők is szeretik a gyerekeiket, sőt, jobb sorsot szeretnének a gyerekeiknek, csak éppen olyan helyzet alakult ki a hazájukban, ahonnan menekülni kellett. Éppen ezért volt az, hogy a Demokratikus Koalíció volt az egyik olyan párt ebben az Országgyűlésben, amely támogatta azt, hogy ha kell, katonai erővel is fellépjünk azokkal szemben, akik ezeket az embereket elüldözik onnan. De önök ezeket az embereket mindig úgy mutatták be, mint valami horda, és elfeledkeztek arról, hogy ők is emberek, ugyanolyanok, mint önök.
Aztán ugyanebben a goebbelsi propagandában önök embertelenné tették az országot, minden lehetséges csatornájukon, megvásárolt médiafelületen, maguk alá gyűrt köztelevízión, közrádión keresztül azt hirdették, hogy gyűlölni, az egy normális viselkedés. Képviselőtársaim, nem! Az nem normális, ha egy politika és egy haza csak gyűlöletre épül. A Demokratikus Koalíció soha nem fogja elárulni az emberi jogokat. Képviselőtársaim, előbb vagyunk emberek, és csak azután magyarok, szírek vagy németek. Az emberi jogok tisztelete csak az önök világában ellentétes a hazaszeretettel és a hazafiassággal, mindenki más, normálisan gondolkodó ember világában ez nem ellentétes. Lehet úgy szeretni a hazát, hogy közben nem a genfi konvencióra hivatkozva segítünk másoknak, hanem csak azért segítünk másoknak, mert azt gondoljuk, hogy ez az a keresztényi erkölcs, amiről önök nagyon szívesen beszélgetnek itt a Házban, de igen ritkán gyakorolják. Önök ebben a javaslatban teljes mértékben szembemennek Európával. Persze, ezen nem nagyon lepődünk meg, hiszen teljesen világossá válik, hogy lassan Orbán Viktor és az, hogy Európa, kizárják egymást.
Mindannyian tudjuk, erről más vezérszónokok is beszéltek, hogy a migráció kérdése valóban egész Európát, sőt az egész világot érinti. Ezt a globális problémát nem tudja egyetlen nemzet egyedül megoldani, sem rövid, sem közép-, sem hosszú távon, éppen ezért mi azt gondoljuk, és azt gondoltuk korábban is, hogy közös európai megoldás kell. Volt is ilyen az Európai Unió előtt, amelyet minden ország elfogadott, de elbukott Magyarország vétóján.
Az EU-Afrika-csúcs zárónyilatkozata nagy lépés lett volna az illegális migráció felszámolása felé. Éppen önök, pont önök voltak azok, akik megvétózták ezt a javaslatot. A spanyol, a francia, az osztrák, a finn, a belga és a portugál kormány szerint az önök vétója az illegális migrációt segíti. Itthon a menekültek ellen hergelnek, az EU-ban pedig megakadályozzák az európai megoldást. Világosan ki kell mondani, önök érdekeltek ennek a helyzetnek a fenntartásában, önök érdekeltek az illegális migrációban, mert migránsozás nélkül már a saját szavazóik sem néznék el többé önöknek az elmúlt nyolc év rombolását.
Az pedig csak ráadás ebben az egész történetben, hogy nincs olyan európai hivatal vagy olyan szervezet, amely Magyarországot arra kötelezné, hogy embereket fogadjon be. Mellesleg megjegyzem, önök azért pont 1294 menekültről beszéltek mindig, és valahogy a szám is pont annyira jött ki, amennyit sikerült az elmúlt években befogadni. Hozzáteszem, aztán hazudtak is nagyot, mert azt állították, hogy több ezer kopt keresztény családot fogadtak be, majd kiderült, hogy egyetlenegy kopt keresztény menekült családot sem fogadtak be. Ezt is teljesen véletlenül kellett megtudnom, a Parlament folyosóján tudtam meg a Bevándorlási Hivatal főigazgató asszonyától, aki nagy félve volt hajlandó ezt elmondani. Szóval, lehet hazudni azt, hogy befogadnak menekülteket, és ezáltal a keresztényi szeretet mellett teszik le a voksukat és ennek fényében tündökölnek, de aztán az igazság mindig csak kiderül.
Nem lehet Magyarországra olyan dolgot kényszeríteni, amit nem szeretne. Önök végighazudták ebben a dologban az elmúlt éveket, magyarok millióit tartották hazugságban. Egy nem létező ellenség ellen küzdöttek, miközben, képviselőtársaim, megeszi az országot az igazi gond, az igazi problémák tömege, amellyel szembenézünk, és amelyről önök nem hajlandók beszélgetni.
Ugyanakkor, képviselőtársaim, szeretném önöket még egy dologra emlékeztetni. Önök a legjobb példa arra, hogy attól, hogy valaki Európában születik, még nem európai, mert minden egyes lépésük, amit ebben az ügyben kommunikációban műveltek, azt mutatta, hogy önök nagyon távol állnak az európai kultúrától.
Ebben a javaslatban önök gumiszabályok megalkotását találták ki annak érdekében, hogy az önkéntesen szerveződő magyarok csoportjait hátrányosan érintse az önök intézkedése. Itt már említésre kerültek különféle civil szervezetek, de azért szeretném azt világossá tenni, hogy a mi meglátásunk szerint ez a gumiszabályzat, amit önök beleírnak, nemcsak a jogvédőkkel vagy a menekültekkel törvényesen foglalkozó szervezetekkel kapcsolatos, hanem önök mindenkivel szemben le akarják rombolni a civil társadalmat. Ezt láttuk, az elmúlt években pontosan nyomon lehetett követni, hogy melyek azok a szavak, azok a kifejezések, azok a szervezetek, azok a személyek, amelyek és akik az önök politikájának, gyűlöletpolitikájának a középpontjában voltak. Most úgy látjuk, hogy a civilek, a civil világ az, amelyikkel szemben önök háborút hirdetnek.
Szóval, önök mindenkivel le szeretnének számolni, persze, akik nem az önök oldalán állnak, de tudják, aki ismeri egy kicsit a honvédelem világát, szokták mondani, hogy van járulékos veszteség. Nyilván lesz olyan civil szervezet, amely önökhöz kötődik, járulékos veszteségként mégis elhullhat ebben a törvényjavaslatban. De tegyük világossá, hogy önök ezt a törvényjavaslatot használják fel arra, hogy a horgászegyesületektől kezdve a rákos betegeket ápoló szervezetekig mindenkivel megpróbáljanak leszámolni, akik nem önök mellett vannak, akik nem az önök politikáját szolgálják.
És miért is teszik ezt? Mert a kormány veszélyesnek érzi, hogy van még a kormánytól függetlenül tevékenykedő civil szervezet. Nehogy már a civilek adjanak tűzifát a szegényeknek, mert azért nem lehet szavazatot szerezni és szavazatot kérni, ahogy azt láttuk. Nehogy már a civilek adjanak enni a rászorulóknak, mert azért sem lehet szavazatot kérni. És nehogy már a civilek táboroztassák nyáron a rászoruló gyerekeket, akik még soha nem látták a Balatont, mert akkor majd nem lehet megzsarolni az édesanyát, hogy a gyerek csak akkor mehet a nyári táborba, ha ő a Fideszre szavaz. Erről szól ez az egész civilezés, amit önök az elmúlt időszakban folytattak. Azt kell mondjam, ez egy aljas és embertelen feudális uralkodói logika gátlástalan tombolása.
És természetesen világossá kell tenni azt, ami ennek az egész törvényjavaslatnak leginkább a magyar polgárok ellen irányuló mozzanata, ez a határbiztosítási távoltartás. Mit mond ki a javaslat? Azt, hogy ha valaki a határtól 8 kilométerre elősegíti a jogellenes migrációt, azt ki lehet tiltani ebből a 8 kilométeres körzetből. Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt időszakban megtapasztalhatták állampolgárok, hogy önök bárki ellen, bármikor, bármilyen ürüggyel, megfelelő asszisztenciával, képesek büntetőeljárást indítani, ezt láttuk. Itt ül Kontrát Károly államtitkár úr. Az ön főnöke, aki ezen a bizonyos megbeszélésen… mert ez nem volt egyeztetés, ami ezekben a törvényjavaslatokban folyt, ez csak egy megbeszélés volt, vagy leginkább, hogy mondjam, egymás mellett történő elbeszélés volt. Szóval, az ön minisztere volt az, aki például a kémperben halálra vált arccal beszélt nekünk azon a bizonyos Nemzetbiztonsági bizottsági ülésen arról, hogy milyen szörnyű bűncselekményeket követtek itt el magyar állampolgárok. Ön is ott ült, ha jól emlékszem, de legalábbis részese volt ennek a folyamatnak. Felvonult ott mindenki, az atyaúristen is annak érdekében, hogy bizonyítsák az igazukat.
Eltelt majdnem tíz év, és világosan kiderült, hogy az, amit önök állítottak, az hazugság volt. Közben tönkretettek családokat. Közben átgyalogoltak magyar állampolgárokon, és azok az emberek, akiket önök megvádoltak, korábbi politikusok voltak, mégiscsak olyanok, akiknek, azt gondoljuk, hogy talán van jogi segítsége, talán van pénzügyi lehetősége arra, hogy ezt a jogi segítséget kifizesse.
Önök bárkit képesek és bárkit meg is szoktak vádolni. (Kontrát Károly nemet int.) Ne rázza a fejét, államtitkár úr, mert ez így van, bárkit bárkit! bemocskolnak, ha kell, ezt láttuk, megvan hozzá a saját, az adófizetők pénzén vásárolt médiájuk, és megvan hozzá a közmédia, amivel el tudják ezt érni, és megvannak hozzá a mocskos jogi eszközeik, amiket csináltak az elmúlt években. Ezt végignéztük.
(14.20)
Most szeretném arra felhívni a figyelmet, hogy ártatlan embereket lehet ezzel kitiltani nemcsak a határ nyolc kilométeres körzetéből, hanem Budapesten Ferihegy környékéről is, és a nemzetközi folyami kikötő környékéről is. Hiába mondta azt az önök egyik államtitkára nem tudom már, melyik, mert annyi van -, hogy ez nincs így; a törvényjavaslat nem erről szól, és nem tudom, hogy honnan veszik ezt, hogy azért, mert önök azt mondják, hogy Ferihegyről nem, akkor ez így is lesz. Akkor ezt be kellene írni talán a törvénybe.
Az már csak a következő lépés, hogy akivel szemben bizonyos ügyekben büntetőeljárás folyik, azt a törvény erejénél fogva kitiltják ebből a nyolc kilométeres határszakaszból szerintünk mindenhonnan, ahol határszakasz van -, ez ellen, nem látjuk, hogy hol van a jogorvoslati lehetőség. De még ennél is kínosabb szerintem, és igazán kellemetlen az önök kormányzására nézve mindig arról beszélnek, hogy mennyire fontos az illegális migráció elleni küzdelem, és bebizonyosodott ezen a megbeszélésen is, hogy ezt nem gondolták át -, hogy ha van olyan külföldi, aki mégiscsak illegálisan lépi át a magyar határt, és tíz kilométeres sugarú körben, a határtól tíz kilométerre elfogja egy rendőr, és vele szemben megkezdi nyilván azokat a lépéseket, és elindul vele szemben a büntetőeljárás, akkor ezt a külföldit nem lehet kikísérni a tranzitzónába, mert a törvény ezt tiltani fogja, hiszen Magyarországon a szabályozás értelmében mégiscsak a magyar törvény az irányadó. Ha pedig nem indít eljárást vele szemben, és kikíséri a tranzitzónába, akkor azt tudom mondani, hogy hivatali bűncselekmény és netán katonai bűncselekmény megvalósítására fogják rábírni az embereket.
Összességében is azt gondolom, hogy egészen elképesztő ez a határbiztosítási távoltartás, amivel kapcsolatosan több alkalommal felhívtuk a figyelmet, hogy ez nem megvalósítható.
A határzár kérdésében, hogy önök mennyire hatékonyan, jogi eszközökkel és fizikai eszközökkel megvédték a határt, szeretném az államtitkár úr figyelmét fölhívni itt van Simon képviselő úr, vagy már nincs itt -, nem megsértve a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei lakosokat, de a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei határszakasz lényegében egy átjáróház, átrepülnek ott kisrepülőgéppel, sárkányrepülőgéppel. Ön rázza a fejét megint, de az országos rendőrfőkapitánytól igen hosszú listát kaptam, hogy melyik napokon mikor repültek be vagy mikor érkeztek a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei határszakaszon illegális határátlépők. Talán ezzel kellene foglalkozni, no meg azzal, hogy a nagy védelem kellős közepén a röszkei határszakaszról éppen most vittek el, talán hat napja 32 rendőrt, és ebből 10-et előzetes letartóztatásba helyeztek a hírek szerint, ezt az információt kaptuk; nyilván, ha önök nem beszélnek ezekről a kérdésekről, akkor nagyon nehéz, de a hírek azért mégiscsak eljutnak ide, Budapestre is -, merthogy a tevékenységük nem éppen felelt meg a rendőri eskünek.
Összességében azt tudom önöknek mondani, hogy a Demokratikus Koalíció álláspontja szerint ez egy embertelen, Európa-ellenes, magyarságellenes gondolkodás, amit önök képviselnek tőlem rázhatja a fejét, akkor is ezt gondolom és ezt gondoljuk -, éppen ezért a Demokratikus Koalíció ezt a törvényjavaslatot nem támogatja, összességében is javíthatatlannak tartja. De mi mindig nyitottak vagyunk arra, hogy beszéljünk arról, mik azok a közös ügyeink, amivel foglalkozni kell, hogyan lehet például ezt a kérdést közösen megoldani.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés