DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Magyarországon élni jó, és hogy még jobb legyen a Magyarországon lévő élet, azt hiszem, a családok megerősítése egy nagyon fontos feladata a mindenkori kormányoknak.
(10.00)
Ahogy ön is utalt rá, voltak olyan kormányok Magyarországon, akik a családoktól elvontak; hogy amikor nehézség volt a költségvetésben, akkor úgy gondolták, hogy a családok támogatásához fognak nyúlni, mert a családok érdekérvényesítő képességét alacsonynak tartották, míg a multinacionális vállalatokét vagy a nemzetközi szervezetekét magasnak, jobban be is voltak hozzájuk kötve. Éppen ezért érintetlenül hagyták, mondjuk, a nagy közműszolgáltatók különböző profitjait vagy más cégek nagyobb bevételeit, és inkább a magyar családoktól vették el azokat a forintokat, amelyek a rossz gazdaságpolitika miatt a magyar költségvetésből hiányoztak.
2010-ben radikális fordulat történt ezen a téren. Mi a magyar embereket képviseljük. Azok, akik különböző machinációkkal kerülnek be a parlamentbe, ráakaszkodnak a posztkommunista utódpártra, és úgy próbálnak bejutni például a parlamenti sorokba (Arató Gergely: Választáson!), nekik kevesebb kapcsolatuk van a választókkal, kevésbé belőlük származtatják a legitimációjukat, ők könnyebben tudnak nemzetközi hálózatok vagy gazdasági csoportok foglyaivá válni. De mi, akiket többségében egyéni körzetben választottak meg, akik a választók között éljük a mindennapjainkat, mi viszont az emberek érdekét képviseljük. Hiszen ha a parlamenti képviselők nem képviselik az emberek érdekeit, akkor nincs senki más a társadalomban, mert a szakszervezetek, gazdasági kamarák és egyebek csak egyes részek érdekeit képviselik, de mi vagyunk azok, akik az ország teljes érdekének a letéteményesei vagyunk.
Ezért mondtuk azt, hogy nekünk a magyar családok érdeke az első, és bárkinek bármilyen terve lehet tömeges bevándorlásra, a családok terheinek növelésére, mi ezt nem fogadjuk el, mert abban hiszünk, hogy a magyar családokban van a jövő. Mert minél többen nőnek föl magyar családokban, annál inkább nemcsak a hazaszeretet lesz számukra fontos érték, amire a képviselő úr is utalt, hanem a családban megtanulják mindazt, hogy hogyan lehet szabadságban és felelősséggel együtt élni egy országban, egy nemzetben.
Ezért volt fontos, hogy azokat a különböző megszorításokat, amelyeket a szocialisták tettek, igyekeztünk felszámolni, például ők elvettek egyévnyi gyest, mi azt visszaadtuk. Ők elvették a családi adókedvezményt, mi pedig kibővítettük ennek a rendszerét. Ők elvették a szocpolt, mi bevezettük a CSOKot. Ennek is a következménye, hogy ma már a nemzeti össztermék 4,7 százalékát fordítjuk a családokra különböző kedvezmények és juttatások formájában, ami Európában is vezető. Mi nem a bevándorlásra kívánunk GDP-arányosan sokat költeni, hanem a magyar családokra.
A családi adó- és járulékkedvezmény minden családnak átlagosan évente 253 ezer forint megtakarítást jelent. A CSOK-ból eddig 74 754 család részesülhetett Magyarországon, 212 milliárd forint összeg támogatást kaptak. Ebből 70 milliárdot használt lakás vásárlására, 139 milliárdot pedig új lakás építésére vagy új lakás vásárlására. Ez érezhető és látható is országszerte, ha valaki járja az országot, mennyi új családi házat építenek kisebb és nagyobb településeken egyaránt. A lakásépítési áfát csökkentettük, visszatéríthetővé tettük.
A munkahelyvédelmi akciótervvel 35 ezer édesanya számára biztosítottuk 42 milliárd forintos adókedvezménnyel, járulékkedvezménnyel azt, hogy vissza tudjon térni a szülés után a munka világába. A gyed extrával most már az ellátásokat egyszerre, egymással párhuzamosan több gyermek után is igénybe lehet venni, megszűntek a korlátozások, hogy munkavégzés mellett ezt ne lehetne igénybe venni a gyermek féléves kora után. Hallgatói és diplomásgyeddel igyekeztünk segíteni azoknak, akik már egyetemista, főiskolás korukban is gyermeket vállalnak. Most már a gyermek kétéves koráig jár a hallgatói gyed. A friss házasoknak is adókedvezményt vezettünk be, a családosok számára ingyenes étkezéssel és ingyenes tankönyvellátással próbálunk segíteni. A gyermekek napközbeni elhelyezését a dolgozó szülők számára új bölcsődei típusokkal, minibölcsődével, családi bölcsődével, munkahelyi bölcsődével próbáljuk könnyebbé, eredményesebbé tenni.
Ez összességében, ahogy mondta a képviselő úr is, ezermilliárd forint többletet jelentett nyolc év alatt a költségvetésben 2018-ra. A kétgyerekesek adókedvezménye idén is nőtt, és jövőre is tovább fog nőni. A lakáshitel-tartozásoknál a három- és többgyerekesek gyerekenként egy-egy millió forintot jóváíthatnak. De segítünk azoknak is, akiknek nehézsége van a gyermek vállalásával, hiszen a lombikprogramban már nemcsak öt, hanem további gyermekekre négy-négy ciklust finanszíroz az állam, és nagymértékben növeltük a tb-támogatását is a különböző felhasználandó gyógyszereknek.
Így mondhatjuk el, hogy Magyarország egy egyre otthonosabb és egyre élhetőbb ország, ezért ha megnézzük a különböző országoknak azokat a statisztikáit ENSZ-kimutatás szerint, hogy hányan élnek a lakosságból külföldön, Magyarországnál jóval többen élnek és dolgoznak külföldön, ha a lengyel számot nézem, többszöröse, ha a román számot nézem, de magasabb Portugália, Írország vagy akár a balti államok mindegyike esetében is a külföldön élők száma, azért, mert Magyarország egyre családbarátabb ország és egyre élhetőbb ország. A családok évében ezt kívánjuk erősíteni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés