OVÁDI PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Manapság gyakran kerül reflektorfénybe egy-egy ország vagy térség identitásának kérdésköre. Vannak olyan helyek Európában, ahol ezen évszázados vagy évezredes értékek most alapjaiban remegnek meg. És vannak olyan országok, mint például a Kárpát-medence vidéke, ahol a XXI. század puskaporos közhangulata ellenére is béke és nyugalom uralkodik. Ez az állapot pedig lehetővé teszi azt, hogy évszázados kultúránkat és a kultúrára való igényünket kiteljesítsük. Büszke vagyok arra, hogy a Magyar Országgyűlésben Veszprémet és annak térségét képviselhetem, hiszen meggyőződésem, hogy ez a vidék amellett, hogy évszázados történetével formálója és írója volt a magyar történelemnek, a XXI. században is meghatározó szereplője a magyar és a nemzetközi kultúrának, és ezeknek egy különleges olvasztótégelye. Identitásról nemcsak népek és nemzetek esetében beszélhetünk, hanem kisebb egységekben, települések és vidékek vonatkozásában is.

Veszprém egyik meghatározó identitását a méltán neves kultúrája adja. A történelmi értékek ebben a felgyorsult világban önmagukban már nem versenyképesek. Ezt ismerte fel Veszprém, és ismerték fel a környékbeli programszervezők, életre híva olyan fesztiválokat, amelyek ma már nemcsak a környék, hanem az ország vagy akár még az azon túli zeneszerető embereket is idevonzzák hozzánk a Dunántúlra.

A teljesség igénye nélkül ezek közül néhány. A Veszprémfest joggal viseli évek óta a prémiumfesztivál jelzőt. A nemzetközi popzene olyan jeles képviselői fordulnak meg évről évre nálunk, akik bárhol a földön képesek megtölteni stadionokat a koncertjeik alkalmával. Joss Stone vagy Amy Macdonald neve bizonyára ismerős lehet az igényes popzene kedvelőinek. Ők csupán két fellépője az idei Veszprémfestnek, amelynek hangulatát és atmoszféráját nemcsak a fellépők nívója, hanem a koncertek helyszíne is tovább emeli.

A közösségi zene örömét adja át a minden évben megrendezésre kerülő utcazene-fesztivál, ahol megyeszékhelyünk belvárosa egy nyüzsgő fesztiválhelyszínné változik, ahol a világzenén és komolyzenén át az alternatívig minden irányzat képviselője megfordul a színpadokon, a közönség soraiban pedig gyermekek, családok és idősek ugyanúgy tudnak szórakozni.

(18.00)

Maradva az igényesség fonalánál, már több sikeres alkalmat tudhat maga mögött az Auer Lipót nevével fémjelzett hegedűfesztivál augusztusban, de említhetném a Petőfi Színház által idén életre hívott operettgálát is, még több ember szórakozási igényét kiszolgálva. A legkisebbeknek a Kabóciádé családi fesztivál kínál szórakozási lehetőséget immáron 25. éve, és 20 éve rendezik meg a tánc fesztiválját a mozgáskultúra szerelmeseinek. Évek óta nagy közönséget vonzó program a veszprémi sörfesztivál vagy éppen a Veszprémi Tavaszi Fesztivál, kétévente pedig megrendezik a veszprémi egyetemi napokat. Ami pedig évről évre életben tartja, sőt újabb és újabb tartalmakkal tölti meg ezeket a rendezvényeket, az az itt élő emberek lelkesedése, tenni akarása az utókor számára maradandó élmények és értékek lefektetésével.

Tisztelt Képviselőtársaim! Bizonyára önök is tapasztalták, hogy egy sikeres régiós központ milyen pozitív hatással tud lenni vonzáskörzetére is, akár társadalmi, gazdasági, de kulturális szempontból is. Veszprémben és környékén olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a térség tele van olyan településekkel, ahol a kulturális emlékek ápolását nemcsak kötelességnek tekintik az ott élők, hanem olyan szórakozási lehetőségnek, amely kiteljesíti mindennapjaikat.

Talán nem is hallottak még pár olyan bakonyi településről, ahol ilyen gazdag kulturális értékeket tartanak számon. Szintén a teljesség igénye nélkül, Bakonynánádon gombócfesztivált tartanak, Nemesvámoson lencse- és hurkafesztivált, Olaszfalun krumpli- és szüreti fesztivált, vagy említhetném a dudari dió- és körtedzsemborit, a városlődi rozmaringfesztivált és a királyszentistváni tócsifesztivált. Ezek is, bár tematikájukban eltérnek a megyeszékhely fesztiváljaitól, küldetésükben ugyanazok, minőségi tartalommal megtölteni az itt élők és az idelátogatók szabadidejét.

Én mindenkit szeretettel várok és invitálok a veszprémi és a környező települések nyári programjaira. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu