BALLA MIHÁLY, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Az Európai Unió és a Jordán Hásimita Királyság közötti euromediterrán légi közlekedési megállapodás célja, hogy előmozdítsák a légi fuvarozók közötti tisztességes versenyen alapuló nemzetközi légi közlekedési rendszer létrehozását, a nemzetközi légi fuvarozási lehetőségek bővülését, hogy eleget tegyenek az utasok és a fuvaroztatók megfelelő légi közlekedési szolgáltatások iránti igényeinek. Továbbá az a szándék, hogy a nemzetközi légi fuvarozásban a legnagyobb fokú biztonságot és védelmet biztosítsák, valamint a szabályozási környezet konvergenciájának, a szabályozási együttműködésnek és a piacra jutás liberalizációjának elvein alapuló euromediterrán légtér ügyét előmozdítsák. Ennek a megállapodásnak részesévé válik Horvátország is annak módosítását követően. Magyarország számára is fontos a Jordániával való együttműködés fejlesztése. Ezt támasztja alá, hogy több kétoldalú megállapodást is kötöttünk Jordániával, így például nemrégiben a diplomata-útlevéllel rendelkező állampolgárok vízummentességét rögzítettük. Ezenkívül említésre méltó a nukleáris energia békés felhasználásáról szóló kétoldalú megállapodás. Jordániának ezenkívül fontos szerepe van a menekültellátásban és a terrorizmus ellen folytatott harcban. Az ország lakosságának 2 százalékát adják a keresztények, és békében élhetnek, mert itt nincsenek kitéve üldöztetésnek. A Jordániában élő menekültek helyzetének javítására 2016-ban megállapodás született az Európai Unió és Jordánia között, amelynek értelmében a Jordániába menekültek alkalmazásával előállított egyes termékek kedvezményesen juthatnak az Unió piacaira.
Mindezekre való tekintettel kérem képviselőtársaimat, hogy támogassák a törvényjavaslatot. Köszönöm a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés