CSERESNYÉS PÉTER innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! A hazai úthálózat állapotának javítása a kormány kiemelt szándéka, nagy erőfeszítéseket teszünk az országos közutak szolgáltatási színvonalának emelése érdekében. Költségvetési forrásból valósul meg 2018-ban a komplex útfelújítási program, amelynek keretében Csongrád megye területén 2 fő- és 13 mellékúti szakasz összesen 47,2 kilométer hosszúságban újul meg. A TOP-program keretében a négy és öt számjegyű utak felújítási lehetőségeinek címzettjei a megyei önkormányzatok voltak, ezekben a projektekben a közútkezelő csupán lebonyolítóként vesz részt. A forrásnak köszönhetően Csongrád megye területén nyolc mellékúti szakaszt újítanak fel 23 kilométer hosszúságban. Mindkét program esetében a munkák kivitelezése az idei év tavaszától folyamatosan indul meg, és az évben így valósul meg. Szeged közigazgatási területén az 5-ös számú főút két szakasza fél kilométer hosszúságában, a város közigazgatási területén túlnyúlva, a 4301-es jelű Szeged-Röszke összekötőút 6,4 kilométer hosszúságú szakaszon újul meg.
Megkezdődtek továbbá a következő évek programjainak összeállításához szükséges előkészítési feladatok, amelynek során sor kerül a műszakilag indokolt útszakaszokon történő beavatkozásokra. Tájékoztatom, hogy a magyar állam egyébként öt évre mintegy 400 milliárd forint értékben kötött támogatási szerződést a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-vel működtetési tevékenysége finanszírozásának biztosítására. A szerződés értelmében a közútkezelő az eddigieknél kiszámíthatóbb módon, magasabb színvonalon tudja elvégezni az országos közúthálózat meglévő fenntartási feladatait, megszüntetni a balesetveszélyes burkolathibákat. Köszönöm megtisztelő figyelmét. (Taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés