CSERESNYÉS PÉTER innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! A Kőbánya-Kispest vasútállomás fejlesztése a „MÁV Zrt. állomásfejlesztési és integrált ügyfélszolgálat-fejlesztési program 25 helyszínen” című uniós projekt részeként nevesített beruházás. A projekt tervezett befejezésének időpontja, úgy, ahogy ön is mondta, a hatályos támogatási szerződés szerint 2019 decembere. A fejlesztési programban, amely többek között a kormányablakok kialakítását célozza a nagy forgalmú vasútállomásokon, Kőbánya-Kispest vasútállomás utasforgalmi tereinek fejlesztésére 2,2 milliárd forint áll rendelkezésre. A beruházás megvalósítása 2018 júliusa és 2019 novembere közé volt tehető. Mostanáig elkészültek az előtervek és a kapcsolódó költségkalkulációk, amelyek alapján azonban a kibővített megvalósítandó műszaki tartalomhoz a forrás nem elégséges. Az előtervek alapján összeállított műszaki tartalomra tervezői közbeszerzést írt ki a MÁV Zrt., az eljárás folyamatban van. A tervek közt szerepel egy új gyalogos-felüljáró megépítése is, mivel az elővárosi közlekedésben várható utasforgalom-növekedést a meglevő létesítmény átbocsátóképessége nem tudja kielégíteni. Az állomásfejlesztési projekt egyes elemeihez kapcsolódik a „Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér kötöttpályás kapcsolatának kialakítása” projekt is. A reptéri projekt engedélyezési tervei a „B” peron meghosszabbítását is tartalmazzák, ez azonban kizárólag egy új peronszegély beépítésével valósítható meg.
A meglevő peronszegélyek és a reptéri projektben meghosszabbítandó új peronszakasz szegélyének összeépítése is többletként jelentkező fejlesztési feladattal jár. Mivel a reptéri projekt előkészítése érinti Kőbánya-Kispest állomást is, a két projekt további összehangolása szükséges. A Kőbánya-Kispest állomás állomásfejlesztési projektben elkészült előterveinek költségeit a MÁV saját finanszírozásban fedezte, uniós támogatási forrást mostanáig nem használtak fel.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés