GYURCSÁNY FERENC (DK): Tisztelt Országgyűlés! Mint önök is tudják, a kormány azt tervezi, hogy a magyar történelmi, kulturális, szellemi örökség részét képező kereszténység védelmét az állami intézmények kötelező feladatává teszi, és ezt az Alaptörvényben kívánja rögzíteni. Első hallásra meghökkentő a terv. Vane bárki is, aki megkérdőjelezné a kereszténység szerepét Magyarország történelmi kultúrájában, szellemi életében? Azt hiszem, nincs. Fenyegetie bármi ezt az örökséget? Hát, ha valami fenyegeti, akkor azt gondolom, hogy éppen egyfajta állami védelem, de a szellemnek és a hitnek az életét és a fennmaradását csak egy dolog biztosíthatja: annak szabadsága.
Ráadásul nem elválasztható a kereszténység szellemi-kulturális tartalma az aktív, a belső meggyőződésből származó és gyakorolt istenhittől. Vajon dolgae bármely államnak, hogy az egyébként színes kulturális-szellemi vagy vallásos örökség tárházából egyet kiemelve, azt állami hitté, vallássá, örökség részévé tegye? Azt gondolom, hogy nem. Mert az állam alkotmányos kötelessége, hogy éppen abban védje meg polgárait, hogy szabadon választhassanak a kultúrák, meggyőződések, hitek, vallások széles körében.
Ráadásul vane olyan kapaszkodó, amely utat mutatna bármely állami intézménynek, hogy mi is valójában a ma autentikus keresztény örökség? Vajon ki interpretálja azt a legmegfelelőbben: a szeged-csanádi püspök vagy a váci? Ferenc pápa vagy a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke? Mi következik mindebből?
És vajon nem jute eszébe mindazoknak, akik ezt a tervet dédelgetik, hogy mi szenvedést és tragédiát hozott a XX. században minden olyan állam, amely egyetlenegy zárt eszme kizárólagos képviselete mellett kötelezte el magát, és próbálta azt polgáraira kényszeríteni? Nem az történte függetlenül a szándékoktól, és ezt én most nem vitatom , hogy éppen annak a szellemnek és eszmeiségnek és az azt képviselőknek, végül pedig magának a nemzetnek tették a legrosszabbat, és fordították soha el nem múló fájdalmú és emlékezetű nemzeti tragédiává? Énszerintem igen.
Szerintem azt kell pártolni, hogy az ország polgárai szabadon ápolhassák, építhessék ezt az örökséget, merthogy az nem változatlan, mert újraépíti a kultúra önmagát, és fogalmazza meg újra és újra a valóságról vallott felfogását. És ezzel egy időben pedig azt látjuk, hogy a szeretet keresztényi hite nevében Alaptörvénybe foglalják vagy kívánják foglalni a hajléktalanság, az utcán való élés tilalmát, ami tudom, hogy sok embert zavar, de mégiscsak lehete egyszerre ugyanabból a szájból tüzet és vizet… Énszerintem nem. Lehete a kereszténység nevében megbélyegezni szervezeteket, intézményeket, házak falát megjelölni letörölhetetlenül? Nem emlékezneke rá, hogy mi minden történt hasonló akciók nevében a XX. században? Nem értik-e, hogy ez nem játék?
Olyan eszmékkel és olyan megoldásokkal kokettálnak önök, ami Európának ezt a felét, majd végül az egészet lángba borította. Nem állítom, hogy ezt szeretnék, de azt állítom, hogy olyan eszközt vesznek a kezükbe és adnak mások kezébe, amelyekkel nem Magyarország szellemi-kulturális örökségét fogják ápolni, hanem akarva-akaratlanul, egymással szembe fogják fordítani az embereket, és ők a gyűlölet lovagjaivá fognak majd válni.
Ezért csendesen azt javasolnám, fontolják meg, lehet, hogy jobban tennék, ha ebben az ügyben csendben maradnának. Köszönöm szépen. (Taps a DK soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés