MANNINGER JENŐ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslat a toronyház fogalmát a meglévő beépítések és építési szabályozásokban rögzített építési jogok figyelembevételével módosítja, és 90 méterben határozza meg a toronyházaknak tekinthető épületek legmagasabb pontját, amelybe beleszámít ahogy államtitkár úr elmondta minden egyéb berendezés, az épületgépészettől az antennákig bezárólag. A toronyházakat illetően a történelem során a városépítésben mindig komoly viták voltak, ahogy hallottuk. Ehhez csak annyit szeretnék hozzátenni, hogy Párizsban is az Eiffel-tornyot is nagyon sokan ellenezték, de ma már nehéz elképzelni Párizst az Eiffel-torony nélkül. Budapesten pedig, azt mondhatjuk el, hogy általában különös gonddal kellett és kell ügyelni arra, hogy a XIX. század végén, XX. század elején kialakított városkép és város lényegében ne módosuljon, és annál lényegesen magasabb épületek ez gyakorlatilag nagyjából a Hungária körút környékét jelenti nem tesznek jót, mert megváltoztatják a kialakult városképet. Nagyon fontos, hogy az új javaslat államilag is szabályozza a 90 métert. Azt gondolom, hogy ez igen jó, mert lehetővé teszi az ország egyedi építészeti és arculati motívumainak európai szinten egyedülálló és nemzetközi védelem alatt álló fővárosi sziluettjének a megóvását.

Meg kell még említenem még egy feladatot, amely az önkormányzatok, főleg a kisebb önkormányzatok számára fontos. Az építési törvényben jelenleg hatályos, a helyi építési szabályzatok alkalmazására vonatkozó 2018. december 31-i jogvesztő határidő módosítása az önkormányzatok településrendezési feladatainak ellátását segíti. Éppen ezért a települések építészeti minőségének támogatása érdekében a kormány további egy évre, azaz 2019. december 31-ig biztosítja az építések helyi rendjét szabályozó településrendezési eszközök alkalmazását.

Kérem képviselőtársaimat, hogy szavazataikkal támogassák a törvényjavaslatot, és egyben elmondhatom, hogy a Fidesz-frakció nevében támogatjuk a törvényjavaslatot. Köszönöm szépen a figyelmüket.

Forrás: parlament.hu