UNGÁR PÉTER (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! A hivatalos adatok szerint 160 ezer autista személy él Magyarországon, ugyanakkor pontosan tudjuk, hogy ezek az adatok jóval alacsonyabbak, mint a valós autizmussal élők száma, hiszen a korai diagnosztika, ami az egyik legfontosabb, hogy megtörténjen, Magyarország jelentős részén nem elérhető az emberek számára.Pontosan tudjuk azt, hogy minél fiatalabban kapnak segítséget az emberek, az érintettek, annál nagyobb az esély arra, hogy normális életet tudnak élni. Pontosan tudjuk, hogy ez a fajta diagnosztikai rendszer vidéken nem elérhető. Szeretném jelezni, hogy az önök kormányzásának nyolcadik évében Zala megyében például nulla darab olyan hely van, ahol ezt a diagnózist elő lehet állítani.
Miután a diagnózis megszületik, hiába kerülnek be ilyen gyerekek bölcsődébe, óvodába, iskolába, nagyon kevés olyan szakember van ezeken a területeken, akik ilyen szaktudással rendelkeznek, és képesek arra, hogy ezeket a fejlesztési tevékenységeket ellássák. 2015-ben zárult a TÁMOP 6.1.4 pályázat, amely a 0-7 éves korosztály optimális bio-pszicho-szociális fejlődésének támogatását célozta meg. Ennek egy jelentős része volt egy modern technológiai rendszer, amely a korai diagnosztikának az országszerte való elterjesztését jelentette volna. Ez a több millió forint forrásból megvalósuló TÁMOP-os pályázat a jelenlegi tudásunk szerint nem jutott el minden családhoz. Ezzel kapcsolatban a következő konkrét kérdéseim lennének. Mi az oka annak, hogy ez nem jutott el minden magyar családhoz? Illetve milyen pontos számokat tud nekem arról mondani, hogy ez a TÁMOP-pályázat miben jelentett segítséget azoknak, akiknek autizmussal élő gyermekük van? Illetve mit tesz a kormány azon mulasztások megoldásának érdekében, amiket az elmúlt nyolc évben nem tudott megtenni? Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés