BÁNKI ERIK, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő T/626. számú törvényjavaslattal kapcsolatban szeretnék önökkel néhány gondolatot megosztani.A javaslatot tanulmányozva a megfogalmazott célokat -, azt gondolom, nemcsak a Fidesz és a KDNP frakciója, hanem valamennyi parlamenti párt frakciója támogathatja, hiszen azok elsősorban a magyar lakosság érdekeit szolgálják. Miért mondom mindezt? Azért gondolom ezt, mert ki ne szeretne tenni a fogyasztók kedvére, azaz a magyar családok hatékony és eredményesebb védelme érdekében minél több esélyt és lehetőséget adni egy független, a kormánytól függetlenül a parlament alá rendelt hivatal számára. Feltételezem, de legalábbis bízom benne, hogy ezzel ellenzéki képviselőtársaim is egyet tudnak érteni. Számos esetben láthattuk már, hogy az egyes szolgáltatók tömegével, akár százezres nagyságrendben követtek el szabálytalanságokat a fogyasztókkal szemben. Nem egy esetben az átvert és megkárosított háztartások között kiszolgáltatott helyzetben lévő fogyasztók is voltak nagy számban, akik különösen védelemre szorulnak az egyes hivatalok és a hatóságok részéről.
Már 2013-ban, a rezsicsökkentés elindításakor egyértelművé vált, hogy a külföldi tulajdonú multicégeknek semmi sem szent Magyarországon. A 2010 előtti állandósult extraprofitjuk megtartása érdekében készek voltak a magyar háztartások millióinak véletlenül magasabb díjat számlázni, a fogyasztók megfelelő tájékoztatását elmulasztani, vagy éppen a rezsicsökkentésről szóló törvényekben foglalt kedvezményeket a számlákon nem feltüntetni és nem érvényesíteni, sőt a magyar emberekkel szemben akár bírósághoz fordulni.
A kormány azonban időben észlelte ezt a problémát, és rájött arra, hogy csak egy erős, a szükséges mértékű felhatalmazással bíró hivatal segítségével tudják a magyar családok az érdekeiket megfelelő módon képviselni, és csak ezzel a segítséggel tudjuk azt elérni, hogy nem lesznek vesztesei a rezsicsökkentésnek, hanem a magyar parlament által meghozott törvényeket betartva, a szolgáltatókra azokat a jogszabályokat ráerőltetve és azoknak a betartását vagy betartatását elérve a magyar családokat meg tudjuk védeni.
Örömmel jelenthetem önöknek, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy a magyar kormány ezen a téren mindent megtett az elmúlt évek során. A magyar emberek széles körű összefogásának, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal eredményes munkájának, illetve a kormány határozott fellépésének köszönhetjük, hogy a rezsicsökkentés politikáját a mai napig sikerült megtartani, és a hazai fogyasztók fizetik a mai napig Európában az egyik legalacsonyabb szolgáltatási díjat. Ezúton is köszönet járt érte a Fogyasztóvédelmi Hatóságnak és magának az Energetikai Hivatalnak is, ami nagyon proaktív módon vett részt a fogyasztói jogok hatékony védelmében.
Tisztelt Képviselőtársaim! Miként már utaltam rá, az évek során az mindenki számára egyértelművé válhatott, hogy a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal munkája milyen kiemelt jelentőségű a magyar fogyasztók számára. Nézzük azt azonban, hogy milyen további módosítások szükségesek ahhoz, hogy a hivatal továbbra is eredményes, a fogyasztók jogainak védelméért ténylegesen tevő szervezetként tudjon működni, amely a hatékony jogvédelem mellett kölcsönösen korrekt feltételeket teremt a fogyasztók és a vállalkozások között.
A normaszövegből egyértelműen kiderül, hogy a javaslat elsődleges célja a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal hatósági eljárásaival kapcsolatos speciális szabályok megalkotása, valamint az önálló szabályozó szerv jogállásának megfelelő, a független működést szolgáló garanciális rendelkezések megerősítése.
Rögtön rá is térnék az egyik ilyen témakörre. Ez a szabályozás pontosítaná részben a hivatal energiastatisztikával kapcsolatos feladatait, másrészt pedig ismételten megteremtené az egyébként 2017. december 31-ei hatállyal megszűnt rendelkezések alkalmazásának lehetőségét, amely a hivatal eljárásainak felfüggesztésére vonatkozott. Ezen rendelkezések ismételt hatályba helyezése azért fontos a hivatal számára, hiszen számos esetben fordul elő olyan szituáció, amikor azonos témakörben párhuzamosan zajlanak eljárások, és ezen párhuzamosan zajló eljárások során hozandó döntések előfeltétele, hogy egymást megelőzően ne szülessenek döntések, hanem ezeket egy időben tudja tárgyalni a hivatal. Ezért, ha szükséges, akkor a párhuzamos eljárások során egyes eljárásoknak az eljárási rendjét fel tudja függeszteni vagy meg tudja szüntetni addig, amíg az azzal párhuzamos eljárást kellő módon kivizsgálva közösen tud döntéseket hozni ezekben a témakörökben. Azt gondolom, hogy ez a javaslat ezt a problémát ki tudja küszöbölni.
További pozitív eleme a törvényjavaslatnak, hogy annak elfogadása esetén a hivatal hatékonyabban tudja majd a fogyasztókat érintő polgári jogi igényeket érvényesíteni. Ennek értelmében egy új elem kerülne bevezetésre, ez pedig nem más, mint a közérdekű igényérvényesítés intézménye, amellyel a mostaninál is könnyebben és szélesebb körben lehetne kiállni a fogyasztók jogainak védelme mellett. A szabályozás megalkotását többek között az indokolja, hogy a hivatal a fogyasztói jogérvényesítési gyakorlata során számos esetben olyan magatartásra lett figyelmes az engedélyesek és a szolgáltatók részéről, amikor jellemzően kis összegű és azonos jogalapon nyugvó jogsértések valósultak meg, ráadásul tömeges mennyiségben. Az ilyen fogyasztói megtévesztések alkalmával keletkező jogsérelem helyreállítására így már lehetősége lesz a hivatalnak a jövőben, hiszen a közérdekű igényérvényesítés jogintézménye lehetővé teszi, hogy a hivatal az általa felügyelt tevékenységet végző engedélyesek, illetve a szolgáltatók jogsértése esetén pert indíthasson ellenük.
(12.50)
Az előttünk fekvő törvényjavaslat másik fontos eleme a hivatal bérezési rendszerének a pontosítása, valamint a hivatal állományába tartozó személyek foglalkoztatásával kapcsolatos kérdések szabályozása. A módosításoknak köszönhetően a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalban dolgozók tisztességes, az energetikai szektorban is elfogadható bérezésben tudnak részesülni, amely így nemcsak megtartó erőt fog jelenteni számukra, hanem jelentős motiváló erővel is bír, amelynek következtében hatékonyabb, eredményesebb munkát tudnak végezni a magyar családok érdekeit szolgálva. Határozott álláspontom, hogy ennek a bérezési rendszernek a módosítása a hivatal minőségi munkáját fogja javítani, s még egyszer mondom, ennek elmaradása esetén sajnos megállíthatatlan lesz az a folyamat, ami ma jól látszik, miként a piac elszipkázza, elszívja azokat az egyébként már sok éve, több évtizede a hivatalban ezen a területen dolgozó és a hivatalban hatékonyan munkában álló személyeket, s ezáltal a hivatal eredményességét rontaná.
A javaslat tartalmazza továbbá a hivatal bevételeinek felhasználására vonatkozó szabályok módosítását is, amelynek értelmében a korábbi 40 százalékról 30 százalékra csökkentené a központi költségvetésbe fizetendő díj mértékét, így lehetőség nyílna a hivatal számára arra, hogy az általa beszedett bírságokat más… egyébként megint csak a magyar családok felvilágosítását, a magyar családok elleni jogsértések felderítését, illetve az eljárások hatékonyabb ügyintézését szolgálnák ezek a többletforrások.
Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat teljes mértékben fogyasztóbarát intézkedési csomag, amelyhez álláspontom szerint valamennyi frakció bátran adhatja a támogató szavazatát, hiszen ez a törvényjavaslat egyértelműen a magyar családok, a magyar állampolgárok érdekeit szolgálja. Arra kérem tehát a tisztelt Ház frakcióit, hogy támogassák ennek a törvényjavaslatnak az elfogadását. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés