BOLDOG ISTVÁN (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Értem én, hogy az ellenzéki képviselők nem emlékeznek rá, hogy mit beszéltek, de Csárdi Antal azt mondta, hogy 24 százalékos kulcsot vetne ki, második kulcsot vetne ki, és a többi ellenzéki párt is támogatja a többkulcsos adó bevezetését a bérjövedelmekre. Tehát ez adóemelés, bárhogyan is mondják önök. Önök hazudnak, ne haragudjanak meg, ha már ebbe belefogtak!Bangóné Borbély Ildikónak azt tudom mondani, hogy én soha semmilyen módosító indítványt nem adok be az MSZMP utódpártjának tagjaival. (Bangóné Borbély Ildikó: Nekem mondja?) Az én apám ’56-os volt, önökkel én semmilyen módosítót nem adok be, én majd a saját frakciómhoz eljuttatom a módosítómat, és a frakcióm eldönti, hogy bekerüle a Ház elé. Én ebben nyugodt vagyok.
Azt gondolom, hogy az a stílus, amit önök és a jobbikosok itt véghez vittek a vita végén meg a vitában, az mindennek a teteje. De nem érdekes, a lényeg az, hogy önök, amit ígértek a kampányban, hogy többkulcsos adót vezetnek be a jövedelmekre, azt itt is elmondták (Dr. Apáti István: Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa.), tehát egy átlagjövedelmű pedagógust, aki az átlag magyar jövedelemnél, az átlagbérnél most már többet keres egy kicsit, önök megadóztatnák, szeretnék megadóztatni több mint 15 százalékkal; Csárdi Antal 24 százalékra tett javaslatot. Ezzel természetesen csökkentené azt a béremelést, amit mi adtunk neki, azaz kevesebb lenne a jövedelme. Ezt kár tagadni, ön mondta a vitában nyugodtan hallgassa vissza -, hogy önök a második kulcsot 24 százalékra tennék. Ha az átlagjövedelmet nézzük, abba pontosan beleesik a pedagógus, mert a feleségem pedagógus, és tudom, hogy mennyit keres. Úgyhogy mégiscsak kiderült a végén, hogy önök mondtak valótlant.
Arra pedig, hogy a Jobbik nem támogatja a bevándorlást, ne haragudjon, Apáti úr: hát önök akkor támogatták az alaptörvény-módosítást, amikor már teljesen világosan tudták, hogy úgyis el fogjuk fogadni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), amikor szükség lett volna a szavazatukra, akkor nem, mert ellene voltak, mert támogatják az NGO-kat és az illegális bevándorlókat. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban. Dr. Apáti István: Az egyetlen idegen szó, amit ki tudsz mondani!)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés