DR. BAJKAI ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A kérdésemhez választott főcímhez választottam egy alcímet is, mégpedig Máté evangéliumának 7:18-as szakaszát: „Arbor iniqua bonos nescit producere fructus”, vagyis rossz fa márpedig nem teremhet jó gyümölcsöt. A rendszerváltás utáni legnagyobb korrupciós botrány a négyes metró építéséhez kapcsolódik. Ez mára már mindenki számára világossá vált, egyedül az érintettek tesznek úgy, forgatják a nyakukat a négy égtáj valamennyi irányába, mintha nem lenne tisztáznivalójuk ebben az ügyben, és hallgatnak szemérmetlenül. Több mint 200 milliárd forintot, azaz a beruházás mintegy egyharmadát csalták el, ami vélhetően az akkori balliberális oldal két zászlóshajójának helyesebben szólva: két kalózhajójának, az MSZP-nek és az SZDSZ-nek a pártkasszájába -, illetve a baloldali politikusokhoz csordogált; mit csordogált, Dunához hasonlítható széles folyamban ömlött, már ha az összeg nagyságrendjét nézzük. A jelenlegi baloldal egésze érintett ebben a súlyos korrupciós ügyben, hiába próbálnak osztódással, új formációk létrehozásával menekülni a felelősség elől. A Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai-féle kormányokon átívelő gyakorlatról beszélünk ugyanis, amelyben elkövetőként, tettesként vagy tettestársként ott található a Demszky-féle MSZP-SZDSZ fővárosi vezetése is. Az SZDSZ mint politikai szervezet azóta hosszú vergődés után, sajnos mégis túl későn eltűnt a történelem süllyesztőjében, de a szellemi és lopott vagyonok örökösei nem tűntek el a közéletből, nemhogy nem tűntek el, hanem képletesen szólva tovább mérgezik politikai és társadalmi kútjainkat. (Arató Gergely közbeszól.)
A Magyar Szocialista Párt nemrégiben tartott tisztújítást, amelytől utólag bevallhatjuk: némi naivitással vártunk egy vallomást, a múltjukkal való hiteles szembenézést, bocsánatkérést és a magyarság megkövetését. Ez sajnos elmaradt, és ebből következik, hogy a megújulás is el fog maradni. Hiába sakkoznak a politikai szereplőikkel, hiába forognak a bábuk ebben a bizarr panoptikumban, hiába kerülnek a pártjuk vezetésébe újnak tűnő személyek, ezzel nem tudják lerázni magukról többek között a négyes metró beruházásai kapcsán elkövetett visszaéléseket. (Arató Gergely: A hármasmetró-felújításról beszélj inkább!)
Ha látszólag akad is érdekellentét a baloldal szereplői között, érdekes módon Gyurcsány és a szocialisták azonnal összezárnak, ha azt kellene tisztázni, hová is vándoroltak a lopott pénzek. Nyugodtan fogalmazhatunk úgy: nemcsak hazudtak reggel, délben és este, hanem tagadnak reggel, délben és este is. (Arató Gergely: Hű, de vicces volt!) Megújulás most sem történt, maradt a régi baloldal a nyakunkon, csakúgy, mint az a kár, amit okoztak.
Tisztelt Államtitkár Úr! Amennyiben a baloldal korrupciós tevékenysége miatt vissza kell fizetni a négyes metróra kapott uniós pénzek egy részét, milyen összegben kell helytállni a kormánynak, és ez milyen terhet jelent a következő évi költségvetésben? Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban. Dr. Harangozó Tamás: Bravó!)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés