DR. HARANGOZÓ TAMÁS, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nincs olyan épeszű ország és bármilyen pártállású képviselő vagy párt, amelyik a saját nemzetének stratégiai érdekeit nem kívánja megvédeni. Nagyjából eddig értünk egyet valószínűleg ebben a teremben ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban. Ennek a törvényjavaslatnak a címe is és a kommunikációja is arról szól, hogy olyan harmadik országbeli befektetőkkel szemben a magyar kormány kapjon eszközt, hogy fel tudjon lépni, akik esetlegesen nemzetbiztonsági vagy gazdaságbiztonsági szempontból kockázatot jelentenek, és a magyar stratégiai, gazdasági érdekeket például ezekben az iparágakban sértenék.

(10.50)

Van egy jó és egy rossz hírem ezzel kapcsolatban. Az az, hogy ilyen törvény ma is van Magyarországon, talán emlékeznek rá, hogy pont 2007-ben a lex MOL néven elhíresült javaslatot ez az Országgyűlés elfogadta, ami akkor éppen az osztrák OMV magyar MOL céget felvásárló szándékát akadályozta meg, de egyébként hasonló módon akadályozta meg az egyik orosz cég magyar olajipari bevásárlását is, és amely egyébként alkalmas erre, ma is hatályban van. Biztos, hogy van egy nagy különbség a két törvényjavaslat között: az előbbi az energiahivatalnak és nagyon konkrétan a törvényben leírt feltételek esetén ad lehetőséget arra, hogy ilyen döntés szülessen; utóbbi, ami ma a parlament asztalán fekszik, az valamelyik miniszternek vagy minisztereknek ad teljesen diszkrecionális jogkört, hogy eldöntse, hogy mi és ki számít biztonsági kockázatnak és mi nem.

Nem terjed ki például ez a törvényjavaslat, akármilyen furcsa, arra az eléggé nagy problémára, hogy éppen Pakson egy viszonylag nagy beruházás kezdődik egy atomerőmű-beruházás, talán minden idők legnagyobb fizikai beruházása ebben a században -, és elvileg önök garanciát vállaltak arra, hogy a beszállítók 40 százaléka magyar cég lesz, hogy védjék a magyar gazdaságot. Ugyan az egy hosszabb beszélgetés része lenne, hogy egyszer tényleg megbeszéljük, hogy mit is tettek ennek érdekében az elmúlt években, mert nyilván semmit, és ennek meglesz a következménye, de ez a törvényjavaslat például nem tudja garantálni, hogy nem az orosz cégek fogják építeni effektíve a Paksi Atomerőművet. Nem tudja garantálni, hogy nem fognak orosz cégek magyar cégeket felvásárolni, és nem fogják azt hazudni az országnak, hogy így aztán megvan a 40 százalékos magyar beszállítói háttér, miközben egyébként ezen cégek tulajdonosi köre és a profit szépen vissza fog vándorolni Oroszországba. Például, egyébként teszem hozzá, bármely más országba, de ez a törvényjavaslat mégiscsak a harmadik országbeli befektetésekre vonatkozik. Úgy halkan jegyzem meg, önök is tudják, hogy ezek azok az országok… mondok három apróbbat: Oroszország, Kína, Egyesült Államok. Tehát a Fidesz éppen arra készül, hogy egy miniszter, attól függően, hogy milyen érdeke van lehetek cinikus: hogy kel föl, milyen lábbal aznap -, eldöntse, hogy egy amerikai befektető vagy éppen egy kínai befektető Magyarországon ezekben az ágazatokban hozhate befektetést vagy nem. És hogy szerintünk mi a legnagyobb probléma ezzel a törvényjavaslattal, azt úgy tudnám érzékeltetni önökkel, hogy szerintünk ez egy ilyen új Mészáros Lőrinc-, nemzetközi Mészáros Lőrinc-törvény lesz.

Ugyanis nem az lesz a legnagyobb kérdés, hogy a miniszter vagy miniszterek kinek nem adják meg az engedélyt arra, hogy Magyarországon befektessenek, hanem kiindulva az önök elmúlt 9 éves tevékenységéből, 8 éves tevékenységéből, a nagy kérdés az lesz, hogy kinek adnak. Hogy ki lesz az a kinevezett kormányzati beszállító, aki mondjuk, orosz, aki mondjuk török, aki mondjuk, egyesült államokbeli vagy kínai viszonylatban megkapja a nagy felfolyamodású miniszter úrtól az engedélyt, a papírt, hogy ő bizony semmiféle kockázatot nem jelent. És aki nem rajta keresztül kíván majd Magyarországra pénzt behozni, az majd megtanulja, hogy nem fog engedélyt kapni a Fidesz-kormánytól, és ki lesznek jelölve azok a házi beszállítók ismét, akik Magyarországra pénzt hozhatnak. Azt a fantáziájukra bízom, hogy ennek a hátterében úgy egyébként nem törvényes módon mennyi pénz fog már megint mozogni.

Ha a fantáziájuk nem elég erős, kérem, gondoljanak a letelepedési kötvényes bizniszükre, ahol százmilliárdok mentek offshore cégeken keresztül, ami a magyar államkasszát illette volna. De ha a nemzetbiztonsági kockázatot nem tartják eléggé megalapozottnak, kérem, gondoljanak csak bele, hogy hogy a fészkes fenébe’ kerülhetett ide Magyarországra, a miniszterelnökkel való személyes találkozóra nézek a Belügyminisztérium államtitkárára engedéllyel az az arab vállalkozó, akit egyébként az FBI terrorizmus finanszírozásával akkor éppen körözött.

Tehát, ha azt mondják ennek a parlamentnek vagy a magyar népnek, hogy az garancia, hogy például a belügyminiszter vagy a magyar kormány kinek ad engedélyt és kinek nem, akkor szintén halkan hadd hívjam fel a figyelmüket, hogy éppen most fogtak el az Európai Unióban egy terroristát, aki magyar állampolgárságot szerzett az önök jóvoltával és segedelmével. Konkrétan az önök jóvoltával és segedelmével, mert azon új szabályozás alapján tudta ezt megtenni, amit önök itt a parlamentben elfogadtak.

Amire szeretnék rákérdezni államtitkár úrnál, és biztos vagyok benne, hogy kielégítő választ fog adni, az az, hogy mégis mi alapján fogja meghozni a miniszter a döntését. Ebben a törvényjavaslatban egy árva hang nincs arról, hogy milyen kritériumok alapján döntheti el a miniszter, hogy mi számít biztonsági kockázatnak. Őszintén kérdezem, államtitkár úr, legyen kedves ebben segíteni. Az előbb említett lex MOL-nál nagyon konkrét, objektív feltételek le vannak írva. Itt semmi nincs. Itt annyi van, hogy a miniszter majd eldönti. De mi alapján?

Hogy visszatérjek a kezdő hangulathoz, ha ez tényleg arról szólna, hogy meg lehessen akadályozni idegen érdekek magyarországi stratégiai ágazatban való megjelenését és akár felvásárlását, akkor elképzelhetőnek tartanánk egy olyan törvényjavaslatot, ahol mondjuk, a nemzetbiztonsági szolgálatok, ahol például az energiahivatal vagy éppen a versenyhivatal valamilyen objektív szakvéleménnyel alapozza meg a miniszter döntését. Na, de kérem, az, hogy majd a miniszter eldönti, hogy mi a biztonsági kockázat, ez egy vicc. Ez egy nagyon-nagyon rossz vicc. És biztos vagyok benne sajnos, hogy oda fog vezetni, amiről az előbb beszéltem, hogy nem a magyar nemzet érdekeit fogják védeni, hanem a saját gazdasági érdekeiket fogják védeni, ha kell, a magyar nemzettel szemben. Az ilyen törvények százból százszor erről szólnak.

És ha tényleg nem ezt akarják csinálni, akkor nagyon remélem, hogy be fog érkezni olyan módosító javaslat, ahol valamilyen normatív szabályt beleírnak, hogy a miniszter mi alapján dönthet így. Van hozzá egy olyan jogorvoslati eljárás, ahol majd a bíróságon meg lehet támadni a miniszter döntését, amit a miniszternek még csak indokolnia sem kell a törvény szerint. Hát, azért vakargatni fogja a fejét az a bíró, hogy azt a döntést mi alapján lehet felülbírálni, aminek még indoklása sincs! Aminek egyetlen objektív kritériuma nincs. Azt fogja mondani a bíró, hogy szerinte a miniszter abban a pillanatban rosszul gondolt valamire? Tehát a törvényjavaslatba még csak azt sem írják bele, hogy a miniszternek valamilyen indoklást ehhez tennie kell. A bíróság majd valamilyen döntést hoz, a legrosszabb esetben új eljárásra fogja a minisztert utasítani. Szupi! Tehát megint bemegy, megint gondolkodik egy kicsit, és megint azt mondja, hogy szerintem ez így van vagy úgy van. Teljesen látszattevékenység ez, és azt gondolom, hogy mindent elmond arról, hogy valójában mi is a szándéka ennek a törvényjavaslatnak.

Én kérdezem továbbá államtitkár urat: ön folyamatosan többes számban beszélt itt az expozéjában, és ebből a törvényjavaslatból nem nagyon derül ki annak az indoka, hogy ön miért miniszterekről beszélt itt folyamatosan. Előfordulhat, államtitkár úr, vagy elő fog fordulni ossza már meg velünk ezt a kulisszatitkot -, hogy több miniszter is egyszerre megkapja ezt a jogkört, és bizonyos területeken bizonyos miniszter fog magyar érdekeket védeni, más területeken meg más miniszter? Vagy ez valóban a belügyminiszter jogköre lesz, egy személyben, és csak nyelvbotlás volt folyamatosan a beszédében? Szerintem érdemes lenne, ha ezt itt a parlamenti vitában elmondaná nekünk.

Összességében ez a javaslat így szerintem…, tehát nemhogy a ló lába lóg ki, hanem a ménes. Én azt szeretném kérni államtitkár úrtól, hogy először is válaszoljon ezekre a kérdésekre. Másodszor: hogyha valóban nem az a szándék, amit mi itt nagyon-nagyon rosszmájúan az ellenzéki padsorokból cinikusan elmondunk, hanem a nép és a nemzet védelme minden érdekkel, külföldi rossz érdekkel szemben, akkor szeretnénk kérni, hogy ez módosító javaslatban jelenjen meg, és valamilyen objektív kritériumok kerüljenek be, ami a minisztert valamilyen egyértelmű keretek közé szorítja, hogy ne a kénye és kedve szerint dönthesse ezt el. Ellenkező esetben önök ismerik be, hogy ez tényleg semmi másról nem szól, mint hogy külföldi befektetők tekintetében is kistáskával, nagytáskával, sőt jelen esetben valószínűleg platós IFA-val kelljen sorban állni a kijelölt kormánytagnál az ő kegyeiért, és egyértelmű korrupciós és nemzetbiztonsági kockázatot fog okozni, ha ezt a törvényjavaslatot elfogadják. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

(11.00)

Forrás: parlament.hu