KEPLI LAJOS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Talán a mikrofonom is a helyén marad, és akkor el tudom mondani a nem túl hosszúra tervezett vezérszónoki felszólalásomat.Alapvetően én most megóvnám magunkat attól, bár nyilvánvaló, hogy nem mindenki fog így tenni, hogy a Paks II.-beruházással kapcsolatos véleményemet ismertessem ennek a törvényjavaslatnak a kapcsán, így inkább arra szorítkoznék, amiről a törvényjavaslat szól.
(13.50)
Nyilvánvalóan nagyon fontos, különösen az atomenergiával kapcsolatos nukleáris engedélyeztetés során a különböző beruházásoknál, hogy független szakértői vélemények is alátámasszák egy-egy engedély kiadását vagy egy-egy kérdés, szakkérdés eldöntését.
Egy messzire vezető és talán hosszúra nyúló vitát generálhatnánk azzal, ha belemennénk abba, hogy ki is az a független szakértő, vane olyan, hogy független szakértő, hiszen minden szakértőt fizet valaki. Én magam is, mielőtt politikai pályára léptem volna, a Mérnöki Kamaránál regisztrált környezetvédelmi szakértőként dolgoztam, és természetesen ezzel nem azt mondom, hogy a szakértők úgy általában elfogultak az iránt, akitől a javadalmazásukat kapják, hiszen akkor nem volna értelme az egész szakértői kamarai tagságnak és az egész szakértői rendszernek, csupán egy kicsit elvi síkra tereltem volna ezzel a kérdést, de tény, hogy szükség van mind független szakértőkre, mind szakértői szervezetekre, akik valójában csak szakmai szempontok alapján döntenek el bizonyos, akár mérnöki vagy más területre eső szakmai kérdéseket.
A törvényjavaslat részünkről igazából támogatható, hiszen ez alapvetően ezt a kérdéskört szabályozza. Még egyszer mondom, semmilyen más konkrét beruházásról, konkrét atomenergetikai kérdésekről nem nyilvánítunk véleményt, amikor azt mondjuk, hogy ez a javaslat támogatható.
Kérdés, ami talán nem volt teljesen világos számomra a javaslat tanulmányozásakor, a szakértői szervezetnél az volt a kitétel, mint általában is nyilvánvalóan az a kitétel, hogy szakértői szervezetként nyilvántartásba vegyenek egy társaságot, hogy legalább egy fő van, aki az adott területen szakértőként regisztrálva van a Mérnöki Kamaránál. Illetve az indokolásban valami olyasmi is szerepelt, hogy azért jó, hogyha szakértői szervezeteket is regisztrálnak, mert adott esetben, ha többféle szakterületről kell állást foglalni egy kérdésben és többféle szakértő is dolgozik egy szakértői szervezetnél, akkor egy szervezetnek a megbízásával egyszerre akár több kérdést is el lehet dönteni; vagy lehet, hogy ezt csak én értelmeztem így, de valahogy ezt találtam kihámozni a javaslat indokolásából.
Természetesen ez is lehet egy észszerű indoka annak, hogy nem kell adott esetben több független szakértőt megbízni egy kérdés elbírálásához, amennyiben az többféle szakterületre esik, hanem ez akár egy szakértői szervezet megbízásával is elintézhető.
A kérdés az, amit sajnos muszáj felvetni és ez nem az államtitkár úrnak, nem a tárcának szól, hanem úgy általában a kormány politikájának -, hogy ezeknek a szakértői megbízásoknak a kiadásánál, különösen itt most állami megrendelésekről van szó, amikor egy állami beruházásnál szakértőket kérnek fel, milyen szempontok játszanak közre. Közrejátszanake személyi, politikai kérdések, vagy pedig ténylegesen az adott szakértői szervezet vagy az adott szakértő múltja, referencialistája, szakmai tapasztalata és életútja játssza a szerepet, mint ahogy egy ideális országban ez elvárható volna ideális körülmények között. Nem mindig ezt tapasztaljuk, de a remény hal meg utoljára. Bízunk benne, hogy ezen a területen is, de ez különösen fontos egy olyan területen, mint az atomenergetika területe, ahol azért egy-egy szakértői vélemény nyomán kiadott engedélynek azért súlya van, azért következménye van, hiszen egy atomerőmű működése során még egyébként nem közvetlenül a nukleáris folyamatokat érintő beruházásnak vagy intézkedésnek is lehetnek viszonylag fajsúlyos következményei. Ha atomerőmű-beruházásról beszélünk, akkor akár anyagiakban mért fajsúlyos következményei, de ami még rosszabb, hogy az emberi biztonságra nézve nagyon súlyos következményei lehetnek.
Úgyhogy mindenképpen szükséges szabályozni ezt a területet, és úgy egyébként a kamarai tevékenység, a szakértői tevékenység újraszabályozására, újragondolására és sok esetben szigorítására is szükség volna, de ez most nem tartozik ennek a törvényjavaslatnak a témájába. Remélem, hogy majd ez is terítékre fog kerülni az Országgyűlésben, és akkor ezt megvitathatjuk egy kicsit nagyobb szemszögből is. Azzal zárom talán, amivel kezdtem, hogy a Jobbik részéről ez a javaslat támogatható. (Taps a Jobbik padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés