DR. STAUDT GÁBOR, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Valóban, ez egy olyan javaslat, amely szakmainak mondható, és az egyeztetés is megtörtént a minisztérium részéről.Hozzáteszem: lehet, hogy a jövőben a benyújtás előtt is erre sort lehet keríteni. Tegnap nem volt ebből nagy vita, mert azt gondolom, hogy az elveknek és a leírtaknak az irányával egyetértünk, de ha mondjuk, olyan javaslatok lesznek, ahová még módosító javaslatot megfogalmaznánk, akkor azt indokolt még a benyújtás előtt megtenni.

Hozzáteszem azt is ezt a korábbi, a NAIH-nak a jogköreit kijelölő vitában is elmondtam, illetve azért hozom fel, mert államtitkár úr most is megemlítette, hogy a magyar kormány az irányelvi szabályozás mellett volt, amikor kialakításra kerültek ezek a keretek , jómagam nem tartom rossznak, hogy ez rendeletként került elfogadásra, hiszen való igaz, hogy ha csak irányelv lett volna, egy keret került volna meghatározásra a tagországok részére, akkor lettek volna olyan tagországok, amelyek jóval könnyedebb, az adatvédelem szempontjából jóval kevésbé szigorú rezsimet vezettek volna be, és tudjuk, hogy a multicégek, a nagy cégek akkor ezekbe az országokba települtek volna vagy leányvállalatokat ott hoztak volna létre, onnan folytatták volna az Európai Unióban ezeket a különböző adatkezeléseket, és így egy szigorúbb, akár Magyarország szempontjából szigorúbb rendszert is könnyen ki tudtak volna játszani.

Nyilvánvalóan a mai korban az adatvédelem egyrészről nagyon fontos, másrészről pedig a határok átjárhatóságával nagyon könnyen felül lehet írni ezeket a szabályokat. Ezért is jó egyébként, hogyha az Unió ebben az esetben egy kalap alá veszi, illetve rendeletben szabályozza a szabályrendszernek nemcsak a kereteit, hanem egészen szigorúan néhány pont kivételével, ahol eltérést vagy szabályozási hatáskört hagy a tagállami parlamenteknek, de alapvetően meghatározza az adatvédelem körét.

Hiszen másképpen nem lehet egy olyan eredményt elérni, hogy az európai polgárok adatai valóban számonkérhetően meg legyenek védve, ráadásul úgy és ez nagyon helyes -, hogy az Európai Unión kívülről érkező igények, illetve viszont, uniós polgárokat érintő adatok szempontjából is a hatáskörébe rendeli. Úgyhogy önmagában ez az irány természetesen rendben van, és ahogy mondtam, a rendeleti szabályozás szerintem csak segít az uniós polgárok adatainak megóvásában.

Valóban elhangzott ezen az egyeztetésen az életkornak a 16, illetve 13 év közötti meghatározása, hogy ez hol legyen. Ez egy fontos pont, és való igaz, és mi is úgy látjuk, hogy ez nem árt, hogyha magasabban kerül meghúzásra.

Az is elhangzott egyébként, hogy ezt sok szempontból ki lehet játszani, de még mindig jobb egy szabályt megpróbálni számonkérni akár a különböző oldalakon, internetes platformokon, akár a legnagyobbakon is, még úgy is, hogy bizonyos esetekben ez nyilvánvalóan nem mindig betartható. Viszont ahogy a technika fejlődik, most mondok egy nem utópisztikus példát, mert a különböző, akár a feltöltött képek alapján az életkor-felismerés vagy az arcfelismerés is ezeknél a platformoknál olyan szinten van, hogy lehet, hogy a közeljövőben már kiszűrhető az, hogyha nagyon sok év különbség van, valaki regisztrál, mondjuk, 13 évesen, nem mellékeli a szülői hozzájárulást, de 16 és fél évesnek tünteti fel magát, ezek az algoritmusok könnyen kizárhatják vagy könnyen jelezhetnek, és a probléma megoldható.

(9.40)

Nyilvánvalóan az álfiókokkal szemben ez bizonyos szempontból kevésbé hatékony és ez is elhangzott az egyeztetésen -, viszont az adatvédelemnek nyilván ebben az aspektusban nem is az a fő célja, hogy nem létező álfiókokat kizárjon, hiszen adatvédelemről sem beszélhetünk, amikor valaki fiktív nevet, fiktív születési adatot ad meg. Nyilvánvalóan nem ez a fő célcsoport, hanem az ifjúság, és sok esetben a 14 éves kor alatti cselekvőképtelen ifjúság, amelynek a védelmében, megóvásában talán egy lépéssel előrébb járhatunk. Azt kell mondanom, hogy természetesen a gyakorlat fogja megmutatni, hogy ez milyen mértékben alkalmazható, de legalább a szabályok lefektetésre kerülnek. Érthető az is, hogy ezek a cégek lobbitevékenységet folytattak, hogy ez az életkor alacsonyabb legyen. Ennek ellen kell állni, és ilyen szempontból, ahogy mondom, jó, hogy megmarad a 16 éves kor. Azután várjuk a harmadik részt ősszel, amit államtitkár úr mondott.

Most azokat a kritikákat nem ismételném meg, hogy jobb lett volna megtenni korábban ezt a három módosítást, illetve azt, ami még esetleg várható. Bár tudom, hogy tavasszal kampány volt, de azért az elmúlt években ezt meg lehetett volna tenni. Nyilvánvalóan ezen már túl vagyunk, de sokszor el szoktuk mondani, hogy ezeknek az uniós irányelveknek vagy akár rendeleteknek az átültetése ne az utolsó pillanatban történjen meg. Nem tudom, miért, de egy ilyen légkör vagy ilyen irány uralkodik a minisztériumon és a kormányon belül, hogy ha van egy véghatáridő, tulajdonképpen elég azt kitűzni mint egy feladatmegoldási határidőt. Na, hát sok esetben ez nem sikerül, mint ahogy itt is bizonyos szempontból kicsúsztunk a határidőből. Ez a rendelet közvetlen alkalmazhatósága szempontjából, még ha csak néhány hónapig is, de jogbizonytalanságot teremthet.

Ezeket összevetve, azt gondolom, látszik, hogy ez a javaslat nem a politika boszorkánykonyháiban íródott. Én elfogadom, mert ellentétes információm nincs, hogy a hatósággal, a NAIH-hal való egyeztetés és a társadalmi egyeztetés valóban lezajlott. Természetesen, ha ellentétes információ eljut hozzám, azt is meg fogom osztani a tisztelt Házzal. Egyébként nagyon bízom benne, hogy a jövőben hasonló ilyen fontos témáknál a politikát minél jobban partvonalra toló és szakmai érveket előtérbe helyező törvények kerülnek az Országgyűlés elé. No persze, a rendeleti formában túl nagy eltérés nem is lehet, tehát a szakmaiságnak egy behatárolt irányvonala volt, és az európai uniós döntéshozó szervek is ezeket a rendelkezéseket nyilvánvalóan számtalanszor megtárgyalták. De attól még lehetne rossz, az még önmagában nem jelent semmit, hogy mondjuk, az Európai Parlament előtt egy szabályozás volt. Láthattunk számtalan elfogadhatatlan és vállalhatatlan szabályozást, ami ilyen módon elfogadásra került. Azt gondolom, hogy ez nem ilyen, és megadjuk a lehetőséget arra, hogy bizonyítson ez az új szabályrendszer. Az uniós szabályok miatt tulajdonképpen nagyon más lehetőségünk nincs. Bízunk benne, hogy a kormány felügyelni fogja ennek a végrehajtását, és az esetleges hibákat vagy a szabályozásban jelenleg nem látható olyan hiányosságokat, amelyeket a jövőben ki kell küszöbölni, kiküszöbölik, és a jövőben az adatvédelmi incidensek egyre ritkábbak lesznek.

Fontos még, hogy a kis- és közepes vállalkozásokat valóban olyan módon közelíti meg a hatóság, ahogy a törvényben leírásra is kerül, hogy az első alkalommal inkább segíteni igyekszik és nem büntetni. A másik fele is igaz: viszont a multicégeket és az olyan nagyobb vállalkozásokat, amelyek esetében akár nagyfokú gondatlanságból, akár tudatosan tapasztalnak a magyar hatóságok valamiféle visszaélést, ott nyugodtan, akár már első alkalommal is a törvény legnagyobb szigorával lesújthatnak. Azért nyilvánvalóan nem fogunk könnyeket ejteni, ha egy elfogadott szabályozás alapján ezeknek a nagy cégeknek, multicégeknek, mondjuk, első ellenőrzésre jelentős bírságokat kell megtéríteniük és jelentős jogkövetkezményekkel kell szembenézniük. Nyilvánvalóan számukra rendelkezésre állnak jogászok, adatvédelmi szakemberek, és elvárjuk, hogy ha tömegesen magyar polgárok, EU-s polgárok adatai sérülnek, akkor ott a hatóságok a lehető legsúlyosabb bírságot szabják ki. Míg a másik fele, ahogy elmondtam, a kis- és közepes vállalkozásoknál a segítő szemlélet; esetükben a törvények jövőbeli betartása legyen a cél, ha egyébként nem szándékos volt azok megsértése.

Ezzel együtt a módosító javaslatokat nyilván megnézzük, de többet a javaslatról elmondani nem lehet. Valószínűleg támogatni fogjuk. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu