NACSA LŐRINC, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. (Bangóné Borbély Ildikóhoz:) A hölgyeké az elsőbbség, de elnök úr így szólított, elnézést, képviselő asszony, hogy én jövök.Egypár mondatban szeretnék Volner képviselőtársamra is reagálni. A nyugdíjasokat, a munkavállalókat, a családokat is említette. (Zaj, közbeszólások az ellenzéki padsorokból. Az elnök csenget.) 2010-ben azt vállaltuk, hogy a nyugdíjak értékét megőrizzük. A nyugdíjak értékét, ezúton jelentem, megőriztük. 2008-hoz képest 42 százalékos átlagnyugdíj-emelkedés történt. Nyugdíjprémiumot tudtunk kifizetni, és ha a gazdaság így teljesít, ebben az évben is lehetőségünk lesz erre. A munkanélküliségi rátában a 2010-es adathoz, a 12 százalékhoz képest 3,7 százalék a munkanélküliség, és jó úton haladunk a teljes foglalkoztatottsághoz, ez a cél, hogy ez megtörténjen.
Ami a családokat illeti, a 2010-es költségvetésben alig több mint 1000 milliárd forint állt a családok támogatására. Ez a jövő évi költségvetésben átlépi a 2000 milliárd forintot, tehát dupla annyit költünk a családok megerősítésére, támogatására, mint a szocialista kormány 2010-ben. A londoni külképviseleti szavazatokhoz, ha kiemelünk egy részletet, csak azt szeretném mondani, hogy ha a Londonban hatályos választási törvény szerint indultak volna, akkor a Jobbiknak egy darab képviselője lenne az Országgyűlésben a mai napon, tehát szerintem ezt nem érdemes felemlegetni. (Közbeszólások a Jobbik soraiból.)
A törvénnyel kapcsolatban azt szeretném elmondani, hogy a gazdasági növekedés feltételeinek javítása, a gazdaság versenyképességének erősítése, megőrzése, továbbá a versenyképes adórendszer megteremtése érdekében ez a törvényjavaslat is a kifizetői közterhek közül a szociális hozzájárulási adó és az egészségügyi hozzájárulás egységesítésére tesz javas-latot, emellett a más törvényben szabályozott szociális hozzájárulási adóból igénybe vehető kedvez-ményeket is az új, egységesített közteherbe, a szociális hozzájárulási adóba olvasztja.
A magyar vállalkozások versenyképességének segítését a kormány és a kormánypártok kiemelt fe-ladatnak tekintik. Pont ma ülésezett egyébként a Nemzeti Versenyképességi Tanács, ahol elhangzott, hogy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint a jegybank javaslataiból fog elkészülni az a közös, ver-senyképességet javító újabb javaslatcsomag, amely már nyáron a kormány asztalára kerülhet.
A 2016-ban megkötött, hatéves bérmegálla-podásban foglalt tehercsökkentés, azt gondoljuk, hogy jelentős mértékben hozzájárul a bérek további felzárkóztatásához. Ez a megállapodás lényegé-ben most leegyszerűsítve hét pontból áll. Ennek a 6. pontja így hangzott: 2019-től négy alkalommal, minden évben tovább csökkenhet a szocho 2 szá-zalékponttal, ha megvalósul egy 6 százalékos reálbér-emelkedés. Azt látjuk, és az előttünk fekvő javas-latokból is kiderül, hogy jövőre július 1-jétől 2 szá-zalékkal, 19,5 százalékról 17,5 százalékra csökken majd a szocho mértéke a feltételek teljesülése esetén. Amennyiben minden tervezett járulékcsökkentés megvalósul és az ehhez szükséges feltételek is meg-valósulnak, akkor a munkáltatók által 2016-ban fizetett 28,5 százalékos teljes járulékteher 2022-re 13 százalékra mérséklődik, vagyis kevesebb mint meg-feleződik. Mi ezt hívjuk, tisztelt képviselőtársaim, versenyképességi csomagnak. Ennek egy eleme az, hogy a kis- és középvállalkozások terhei is csökken-nek. Szerintünk ez rettentően fontos.
Az indítvány szerint nem változna az adóalanyok köre, illetve csak annyiban, hogy akinek eddig bi-zonyos jövedelmei után egészségügyi hozzájárulást kellett fizetnie, annak 2019-től már a jelenlegi ehóval megegyező vagy más mértékű szochót kellene lerónia. Itt vannak olyan jövedelmek, például a vállalkozásból kivont jövedelem, az értékpapír-kölcsönzésből szár-mazó jövedelem, nem sorolom föl, el lehet olvasni, amelyekre ez vonatkozik. Mi úgy gondoljuk, hogy a versenyképességet ez a javaslat segíti, éppen ezért a KDNP-frakció támogatja a javaslatot. Köszönöm szé-pen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés